Több ezer éves múmiákat találtak az Antarktiszon

Az egyik pingvinmúmia
Vágólapra másolva!
Több tucat mumifikálódott ősi pingvintetemet talált kutatók egy csoportja az Antarktiszon - írja a Live Science tudományos portál.
Vágólapra másolva!

A Ross-tengernél nem szokatlan az Adélie-pingvinek látványa, ám Cape Irizar környékét már évszázadok óta nem látogatják a faj képviselői, ezért is lepte meg a tudósokat a viszonylag frissnek látszó tetemek látványa. A pingvinmúmiák közelében csontokat és ürüléknyomokat is találtak a szakemberek.

A radiokarbonos kormeghatározás alapján azonban kiderült, a felfedezett pingvinek nem most, hanem több ezer évvel ezelőtt hullottak el, és az antarktiszi száraz, hideg időnek köszönhető, hogy ilyen jó állapotban megőrződtek az utókornak. A tetemek a klímaváltozás okozta hóolvadás miatt kerültek felszínre.

A kutatók már korábban is feltételezték, hogy az elmúlt 5000 évben legalább háromszor létesült pingvinkolónia Cape Irizaron, ezt bizonyítják a most megtalált leletek is.

Az eredményeket a Geology című tudományos folyóiratban mutatták be.

Az egyik pingvinmúmia Forrás: Steven Emslie

5000 éves pingvinmúmia

Habár az Antarktisz az egyik leggyorsabban olvadó hely a Földön, a Ross-tengernél fekvő Cape Irizar a kivételek közé tartozik; az átlaghőmérséklet itt sokkal alacsonyabb, mint a kontinens többi részén, és a klímaváltozás hatásai sem érintik annyira. A közeli gleccserek azonban itt is olvadnak, a lefolyó víz pedig elmosta a sziklás felszínt takaró hóréteget, feltárva a rég elfeledett pingvinek fészkelőhelyeit.

A vizsgálatok szerint a legidősebb pingvintetemek 5000, a legfiatalabbak 800 évesek.

A bizonyítékok alapján az elmúlt évezredekben legalább három különböző pingvinkolónia létesült Cape Irizaron, a legutóbbi közel ezer évvel ezelőtt tűnt el.

A testek közelében csontokat is találtak Forrás: Steve Emslie

Nyertesek és vesztesek

A kutatók szerint a múltban a pingvinek azért szállhatták meg a környéket, mert a korai olvadás miatt az akadálynak számító jég még a költési időszak kezdetén eltűnt, és az így létesült vízi útvonalakon keresztül az állatok könnyedén eljuthattak a szárazföldre.

Az elmúlt pár ezer év során azonban a viszonyok megváltoztak, a jég már túlságosan későn indul olvadásnak, így Cape Irizar zárva marad a szaporodni vágyó pingvinek előtt. A globális felmelegedés miatt ugyanakkor a helyzet a közeljövőben változhat, és könnyen elképzelhető, hogy ismét pingvinkolóniák létesüljenek a térségben.

Adélie-pingvinek Forrás: Flickr / Martha de Jong-Lantink

A Ross-tengernél élő Adélie-pingvinek számára tehát a helyzet kedvezően alakul, az Antarktiszi-félsziget északi részén található kolóniáik viszont eltűnhetnek a felmelegedés miatt.