Horrorisztikus volt a 19. századi elmegyógyintézetek világa

A Danvers állami elmegyógyintézetet 450 beteg befogadására tervezték, de volt időszak, amikor 2000 embert is bezsúfoltak ide

Az elmegyógyintézeteket – régies, pejoratív nevükön bolondokháza, tébolyda – kezdetben a haladás szimbólumának tartották, ahol megfelelő ellátást kaphatnak a mentális problémákkal küzdő betegek. A 19. század végére és a 20. század elejére azonban túlzsúfolt kínzókamrákká váltak ezek az intézmények.

Ezek a létesítmények olyan kezelésekkel gondoskodtak a mentálisan beteg emberekről, amelyeket jóval humánusabbaknak véltek a korábban alkalmazottaknál. Azonban az elmebetegek megbélyegzése az egyre több ilyen diagnózis felállításával közösen rettentően túlzsúfolt kórházakhoz és a betegekhez való egyre durvább hozzáálláshoz vezetett.

Ezek az „elmegyógyintézetek" fokozatosan börtönné alakultak át, ahol összegyűjtötték a társadalom „nemkívánatos elmeit" – a „gyógyíthatatlan betegeket", bűnözőket és fogyatékossággal élőket - és elszigetelték őket a társadalomtól.

A Danvers állami elmegyógyintézetet 450 beteg befogadására tervezték, de volt időszak, amikor 2000 embert is bezsúfoltak ide Forrás: Wikimedia Commons

A pácienseket borzasztó „kezeléseknek" vetették alá. Ezek közé tartoztak

a jeges fürdők, az elektrosokk terápia, a beöntés, az érvágás, a kényszerzubbony, a kényszergyógyszerezés és a lobotómia. Ezeket az eljárásokat mind jogos orvosi gyakorlatnak tekintették azokban az időkben.

A helyzet csak azután kezdett javulni, hogy fedett vizsgálatokkal és a szemtanúk vallomása alapján feltárták és nyilvánosságra hozták az elmegyógyintézetekben uralkodó rettenetes körülményeket.

1851-ben például Isaac Hunt – a maine-i elmekórház korábbi betege – beperelte az intézetet. A kórházat úgy jellemezte, mint „az embertelenség leggonoszabb, legkegyetlenebb rendszerét, ami leginkább az inkvizíció legvéresebb, legsötétebb napjaival, vagy a Bastille tragikus eseményeivel hozható párhuzamba".

Szerencsére napjainkra sokat javult a mentális betegek gyógyítását végző rendszer, de sajnos bizonyos „gyógymódok" – még ha nem is alkalmazzák rutinszerűen – még mindig nem tűntek el teljesen a gyakorlatból.

Elektrosokk kezelés (Jack Nicholson Milos Forman: Száll a kakukk fészkére c. filmjében) Forrás: Collection Christophel via AFP/© Fantasy Films/Fantasy Films

Ezek egyike a hírhedt lobotómia.

A lobotómiát a huszadik század egyik legvitatottabb neurológiai beavatkozásának tartják, bár nagyon ritkán - és kimondottan súlyos esetekben - még a mai napig is alkalmazzák.

A beavatkozás a portugál Egas Moniz nevéhez fűződik, aki korábbi majomkísérletek alapján úgy látta, hogy a homloklebeny kérgének elvágása az agytól könnyen kezelhetővé teszi a súlyos szkizofréniás betegeket. Leírta ugyanakkor azt is, hogy az agyi rész mesterséges leválasztásától a páciensek gyakran katatóniához hasonló állapotba kerültek.

A korabeli elmegyógyintézetek brutalitását és a lobotómia szörnyűségét talán a legérzékletesebben a Száll a kakukk fészkére című film mutatja be.