Több mint féléves küldetés után hazatérnek a Szojuz MSZ-16 űrhajósai

Szojuz MSZ-17
Bajkonur, 2020. október 11. A Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség sajtóirodája által közreadott képen a kilövőálláshoz szállítják a Szojuz MSZ-17 orosz űrhajót és hordozórakétáját a bajkonuri űrközpontban 2020. október 11-én. A tervek szerint október 14-én bocsátják fel az űrhajót, amellyel a 64-es expedíció tagjai, Kate Rubbins amerikai, valamint Szergej Rizsikov és Szergej Kud-Szvercskov orosz űrhajósok indulnak a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra. MTI/EPA/Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség sajtóirodája
Vágólapra másolva!
A Szojuz MSZ-16 a tervek szerint október 22-én landol, fedélzetén az orosz Anatolij Ivanyisinnal, Ivan Vagnerrel és az amerikai Christopher Cassidyvel. A koronavírus-járvány miatt ezúttal viszont csak kisebb létszámú stáb várhatja a Nemzetközi Űrállomásról visszatérő űrhajóscsapatot, szigorúak lesznek a biztonsági intézkedések.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az intézkedésre azért van szükség, hogy az asztronautákat megvédjék egy esetleges fertőzéstől, amikor kisegítik őket az űrhajó kabinjából.

Az óvintézkedés jegyében

megtiltanak bármilyen kapcsolatteremtést a kazahsztáni földet érést követően a visszaérkező asztronautákkal,

amely nem kapcsolódik szorosan az ilyenkor szokásos eljárásrendhez.

Nagyon alaposan fertőtlenítik azokat a járműveket is, amelyekkel a legénységet elszállítják majd a helyszínről.

Már a kilövőálláshoz szállítják a Szojuz MSZ-17 orosz űrhajót. A tervek szerint október 14-én bocsátják fel az űrhajót, amellyel Kate Rubbins amerikai, valamint Szergej Rizsikov és Szergej Kud-Szvercskov orosz űrhajósok indulnak a Nemzetközi Űrállomásra. Forrás: MTI/EPA/Roszkozmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség sajtóirodája/-

A központban azt is közölték, hogy ugyanazok vesznek részt ebben a munkálatban, mint akik a Szojuz MSZ-17 űrhajó indításában. Az űrhajósokat

segítő csapat tagjai Kazahsztánba érkezéskor PCR-vírusteszten esnek át,

valamint lesz náluk igazolás arról, hogy nem fertőződtek meg a koronavírussal.

A Szojuz MSZ-16 a tervek szerint október 22-én tér vissza, fedélzetén az április 9-e óta az ISS-es szolgálatot teljesítő orosz Anatolij Ivanyisinnal, Ivan Vagnerrel és az amerikai Christopher Cassidyvel.