Újabb szumátrai orangutánbébi született a budapesti állatkertben

Vágólapra másolva!
Az augusztusi születésű Móric után újabb orangután született a budapesti állatkertben. Az orangutánbébi még csak ötnapos, és majd a látogatóktól kaphat nevet, miután a gondozók kiderítették, milyen nemű.
Vágólapra másolva!

Az orángután október 10-én, szombaton hajnalban született a Jula nevű nősténytől. Az állatkerti szakemberek úgy látják, hogy a mostani bébi

valamivel nagyobb, mint az augusztusi születésű Móric volt

- írja a közlemény, amely szerint a gondozók azt gyanítják, hogy a pár napos majom neme fiú.

Nevet várhatóan most is a közönség segítségével, internetes szavazás útján keresnek az állatnak.

A 18 éves Jula, és Móric anyja, a 19 éves Lia apai féltestvérek. Együtt érkeztek Budapestre 2013 márciusában a müncheni állatkertből. Mindketten voltak már anyukák korábban is, méghozzá 2014-ben. Az akkori ellések időpontja még közelebb volt egymáshoz: Jula november 24-én hozta világra AnnaHannát, Lia pedig mindössze 24 nappal később, december 18-án Lone-t. Így

mindkét anyukának van egy-egy nagyobbacska, 6 éves lánya is a közelmúltban született kölyke mellett.

Mivel mindegyik gyereknek Chuij, a 24 éves, Hamburgból érkezett hím az apja, ezért az ugyanazon anyától született kicsik édestestvérek, az egyazon évben született gyerekek pedig apai féltestvérek.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az 1890-es évek óta foglalkoznak orangutánokkal, bár az 1980-as évekig nem volt mód szaporításra is alkalmas tenyészállatok tartására. A budapesti orangutánbébik sikertörténete mintegy harminc éve kezdődött, az 1991-ben született Tónival, aki nevét az Állatkert egykori főigazgató-helyettese, az intézményben 33 éven át dolgozó Fischer Antal (1934-1991) emlékére kapta. Tóni ma már a Drezdai Állatkert lakója. Tónit követően - az idén született két bébivel együtt - további kilenc orangután született eddig Budapesten - olvasható a közleményben.