Fontos lépést tettek a lehetséges lakható világok utáni kutatásban

exobolygó
Vágólapra másolva!
Két exobolygót fedeztek fel svájci csillagászok a Mexikóban lévő SAINT-EX obszervatórium segítségével. A TOI-1266 jelű vörös törpe körül keringő exobolygók, vagyis Naprendszeren kívüli planéták felfedezése "fontos lépés a lehetséges lakható világok utáni kutatásban" - írták a Berni és a Genfi Egyetem kutatói az Astronomy and Astrophysics című tudományos lapban megjelent összefoglalójukban.
Vágólapra másolva!

Felfedezésük azonban nem magától értetődő

A vörös törpék a leghidegebb csillagok, a közelükben lévő bolygókon potenciálisan lehetséges a folyékony víz jelenléte.

– írták a szakértők, akik szerint az exobolygó és csillaga közötti távolság döntő tényező a felfedezésük szempontjából. – Minél közelebb vannak egymáshoz, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a csillagászok észlelik a bolygót a Földről.

exobolygó Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Brice-Olivier Demory, az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzője, a Berni Egyetem asztrofizikusa szerint "felfedezésük azonban nem magától értetődő, a vörös törpék ugyanis nagyon kicsik, és a legtöbb más csillaghoz, például a Naphoz képest kevés fényt bocsátanak ki".

A SAINT-EX csillagvizsgáló egy egyméteres teleszkóppal rendelkező, teljesen roboterővel működő berendezés. Olyan szenzorokkal van ellátva, amelyek a hideg csillagok körül keringő kis bolygókat is nagy precizitással észlelik.

Segítségével az év elején figyelték meg a mintegy 120 fényévnyi távolságra lévő, a TOI-1266 csillag körül keringő két exobolygót.

Nagy lehetőség egy rendszeren belül két különböző kategóriájú bolygó megfigyelése

A TOI-1266 b és c nagyon közel vannak csillagukhoz, mindössze 11-11 nap alatt megkerülik. Mivel a csillag jóval hűvösebb, mint a Nap, külső exobolygójának hőmérséklete a Vénuszéhoz hasonlatos (437-500 Celsius-fok), holott az hétszer távolabb van a Naptól, mint a TOI-1266 c a vörös törpétől.

A két bolygó különböző méretű: a b jelű belső bolygó átmérője a Föld átmérőjének kevesebb mint két és félszerese,

így a szub-Neptunusz kategóriába esik, a külső, c jelű bolygó a Földnél kicsivel több, mint másfélszer nagyobb, ezzel a szuperföldek közé tartozik. Brice-Olivier Demory szerint meglehetősen ritkák a TOI-1266 b és c mérete közötti bolygók.

A WASP-121b exobolygó művészi ábrája Forrás: Astronomy Now

– véli Yilen Gomez Maqueo Chew, a SAINT-EX projektkoordinátora, a mexikói Nemzeti Független Egyetem kutatója.

Közleményük szerint a kutatóknak szerencséjük volt, hogy még a koronavírus járvány miatti mexikói lezárások előtt be tudták fejezni vizsgálataikat. Nem sokkal a megfigyelések után ugyanis le kellett zárni a létesítményt, mely a mai napig nem nyitott meg újra.

(MTI/sda)