Az indonéz halászok hálójába különös fogás akadt október 10-én. Egy cápa, amelynek a hasában egy albínó egyszemű (küklopsz) bébicápa volt.

A halászok éppen a zsákmány megtisztításával foglalkoztak, amikor felnyitották az egyik kifogott cápa hasát, hogy kivegyék a beleit. A belső szerveken kívül azonban egy furcsa lényt is találtak a halban.

Egy hozzávetőleg harminc centiméteres, tejfehér kiscápát, amelynek egy hatalmas szem ült a homlokán. A cápának már kifejlődtek az úszói és az egyéb szervei.

Az egyik halász elmondta, hogy a cápa vemhes volt (a cápák egy része ugyanis elevenszülő, a méhen belül fejlődnek ki az embriók). A gyomor felnyitása után három kiscápát találtak a testben. Kettő teljesen normális kinézetű volt, a harmadik viszont meghökkentette a halászokat.

Egy 2011-ben fogott egyszemű cápaForrás: Marcela Bejarano-Álvarez

Ez a cápa ugyanis két genetikai rendellenességben is szenvedett. Az egyik az úgynevezett cyclopia, amikor az embriónak csak egy szeme fejlődik ki a normális kettő helyett. A másik pedig az albinizmus, ami az állatok színét adó melaninképzés hiányát jelenti.

A cápát elküldték további vizsgálatra a helyi halászati hatósághoz, és valószínűleg konzerválják és kiállítják majd. A cápa fotóit ide kattintva lehet megnézni.

Forrás: Yahoo News