A nagyközönség számára az 1956-os forradalom és szabadságharc története egyértelműen Budapest központú eseménysorozatnak tűnhet. Noha kormányzati-közhatalmi centrumként kétségkívül a főváros számított a forradalom idegközpontjának, de a kommunista diktatúrát megrengető október 23-i felkelés lángját mégis vidéken lobbantották fel. A forradalmat és szabadságharcot brutálisan leverő szovjet intervenció után az ellenállás utolsó parazsai szintén vidéken hunytak ki, jóval az után, hogy Budapesten már kíméletlenül felszámolták azt. A vidék 1956-os szerepével és jelentőségével kapcsolatos új kutatási eredményekről Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke nyilatkozott az Origónak, a forradalom évfordulója alkalmából.

Az 1956-os forradalom kitörését hagyományosan a Budapesti Műszaki Egyetemről elindult, és a pártvezetés, valamint Piros László belügyminiszter részéről október 23-án délelőtt még betiltott, majd kora délután engedélyezett tüntetéshez szokás kötni, csakúgy, mint a szovjet intervenció miatt szabadságharccá alakult fegyveres ellenállás végét is a november 11-i csepeli eseményekhez. Valóban Budapestről indult, illetve a fővárosban is fejeződött be az 1956-os forradalom és szabadságharc?

Ha a fontos részleteket nézzük, a kép ennél sokkal árnyaltabb. Az 1956-os események történetét tanulmányozó kutatók között ma már egységesnek tekinthető az az álláspont, hogy a forradalom - lényegét tekintve - Szegeden kezdődött el.

Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökeFotó: Polyák Attila - Origo

Október 16-án a dél-alföldi egyetemi városban jött létre, pontosabban vált ki az egységes kommunista Dolgozó Ifjúság Szövetségéből (DISZ), és alakult újjá a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a MEFESZ.

Budapest, 1956. október 23. Hatalmas tömeg a Bem-szobor előtti tüntetésen. A forradalmi események néhány nappal korábban, Szegedről indultak elForrás: MTI/Bojár Sándor

Ez azért számít kulcsfontosságú eseménynek, mert noha 1956 nyarára a Petőfi Körbe, valamint a Magyar Írók Szövetségébe tömörült értelmiség egyre nyíltabban bírálta a rendszert, ám az események sorában a MEFESZ tekinthető a legelső, a pártállami struktúrától teljesen független, autonóm tömegszervezetnek. A reformértelmiségi körökkel szemben a szegedi diákok már olyan követeléseket fogalmaztak meg, 

amelyek egyértelműen túlmutattak a rendszer megreformálásának szándékán, 

így többek között a szovjet megszálló erők kivonását, a többpártrendszer visszaállítását, és a koncepciós perek felülvizsgálatát követelték, ami egyértelműen a sztálinista pártállam legitimációja megkérdőjelezésének számított.

A MEFESZ alakuló ülése SzegedenForrás: Szegedi Szó/Magyar Nemzeti Múzeum

Az általános tévhittel szemben az első fegyverhasználat sem Budapesten, az október 23-i esti, a Magyar Rádió épülete előtti tüntetésen történt, hanem a debreceni sortűzzel kezdődött. Aznap, tehát október 23-án délután több tízezresre becsülhető fegyvertelen, békés tömeg tartott nagygyűlést a Hajdú-Bihar megyei nagyvárosban.

Az 1956-os forradalom békés megmozdulásként indult el, amit a hatalom brutális fellépése eszkalált fegyveres harccáForrás: Fortepan

Komócsin Zoltán megyei párttitkár utasítására 

a helyi ÁVH késő délután, fél hat körül belelőtt a tömegbe, aminek halálos áldozatai is voltak. 

Ez a brutális cselekmény még a rádió előtt eldördült ÁVH-s sortűz előtt történt. A debreceni vérengzést a Kádár-rendszer évtizedeiben szándékosan agyonhallgatták, az „ellenforradalom" kirobbanását pedig a rádió ostromához kötötték.

Ha jól tudom, a rendszerkritikus értelmiség nemcsak a budapesti Petőfi Körben, illetve az írószövetségben, hanem a vidéki nagyvárosokban is elkezdte megszervezni önmagát, méghozzá jóval a forradalmi események előtt.

Igen, ez valóban így van. Szeged példája mutatja, hogy a fővároson kívül a vidéki nagyvárosokban is elindult az értelmiség szervezkedése, méghozzá parallel a budapesti mozgalmakkal. De nemcsak az értelmiség, 

hanem a sztálinista rendszer fundamentumának tartott ipari munkásság soraiban is elindult a szervezkedés, 

így például október 2-án Diósgyőrben, a vasműben tartják meg az első rendszerkritikus munkásgyűlést, amelyet sorra követnek hasonlóak a vidéki ipari központokban.

Szeged példája mutatja, hogy a fővároson kívül a vidéki nagyvárosokban is elindult az értelmiség szervezkedéseFotó: Polyák Attila - Origo

Itt bukkannak fel az első olyan hiteles emberek, akik később a helyi forradalmi testületek vezetői lettek. De nemcsak a nagyvárosokban, illetve az ipari központokban, 

hanem a falvakban is elkezdtek szervezkedni. 

Az ezzel kapcsolatos levéltári források ugyan szegényesebbek, a történések kevésbé feldolgozottak, mint a budapesti, vagy a néhány nagyvároshoz kötődő események, de az kétségtelen, hogy a rendszerellenes erjedés a falvakban is igen erőteljes volt.

Gúnyrajz Rákosi meneküléséről egy vagon oldalán, az 1956-os forradalom idejénForrás: Fortepan - Nagy Gyula

1956 nyarára teljesen becsődölt az erőszakos téeszesítés, olyannyira, hogy például Bács-Kiskun megyében akut élelmiszerhiány alakult ki, holott ezt a megyét tartották az ország éléstárának. A falvakban számos helyen felvonulásokon, gyűléseken adtak hangot elégedetlenségüknek a gazdák, illetve a falusi intelligencia tagjai.

Az 1956-tal kapcsolatos visszaemlékezésekben gyakran emlegetik azt a szinte hihetetlen összefogást, illetve szolidaritást, ami a forradalmat jellemezte, a résztvevők társadalmi helyzetétől függetlenül. Mit mutatnak erről a kutatások, milyen volt a főváros, valamint a vidék közötti kapcsolat a forradalom idején?

Kevés olyan esemény létezik a magyar történelemben, amelyben olyan széleskörűen vettek volna részt a társadalom különböző rétegei, mint az 1956-os forradalomban. A vidéken létrejött nemzeti bizottságok szinte az egyik napról a másikra lebontották a kommunista tanácsrendszert, éppen ezért a vidéki események döbbentették rá igazából a pártállami vezetést a forradalom rendkívül széles társadalmi bázisára.

Kevés olyan esemény létezik a magyar történelemben, amelyben olyan széleskörűen vettek volna részt a társadalom különböző rétegei, mint az 1956-os forradalombanFotó: Polyák Attila - Origo

Nem véletlen, hogy az Apró Antal vezetésével életre hívott Katonai Bizottság egyik legfontosabb törekvése a vidék leválasztása lett volna a forradalmasodó Budapestről. Miután a hatalmát menteni igyekvő diktatúra ez irányú kísérletei kudarcba fulladtak, az eszközökben nem válogató kommunista hatalom ismét megmutatta brutális kíméletlenségét; október 25. és 26. között - alig két nap alatt – 45 sortűz dördült el vidéken.

A Felvonulási tér dísztribünjének hátsó frontja, 1964-ben, az MSZMP pártelitjével. Elöl Kádár János, és Nyikita Sz. Hruscsov, az SZKP első titkára. Mögöttük Czinege Lajos, Dobi István, középen Kállai Gyula, felette pedig  Apró Antal és Fehér LajosForrás: Fortepan/Magyar Rendőr

A vidéki sortüzeknél is ugyanaz a szisztéma érvényesült, mint a hasonló budapesti atrocitásoknál: mindig a békésen gyülekező tömegbe lőttek bele az egyébként előírt figyelmeztetés és tömegoszlatás nélkül.

A képen: Temetik az október 26-i sortűz áldozatait, akik a mosonmagyaróvári határőrlaktanyánál vesztették életüketForrás: MTI/-

Az egyik legjobban ismert vidéki vérengzés az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz, amikor a határőrlakatanyához vonuló fegyvertelen békés tömegbe - amelyben sok volt a nő és a gyermek – a „zöld ávósok" belelőttek.

Az egyik legismertebb vidéki vérengzés az 1956 október 26-i mosonmagyaróvári sortűzFotó: Polyák Attila - Origo

A mind a mai napig ismeretlen számú, több tucat, de könnyen lehetséges, hogy száznál is több áldozatot követelő vérengzés után elszabaduló indulatokat a Győri Nemzeti Tanácstól a helyszínre érkezett Földes Gábor és Tihanyi Árpád csillapította le, két tisztet kimentve a felháborodott tömeg kezei közül, kettőt pedig kórházba juttatva.

Mosonmagyaróvár, 1956. október 26. Tüntetők vonulnak a mosonmagyaróvári határőrlaktanyához, ahol a nem sokkal később eldördülő sortűz több mint ötven halálos és sebesült áldozatot követeltForrás: MTI/Reprodukció

Ennek ellenére, a kádári megtorlás idején halálra ítélték és kivégezték őket. Népítéletszerű lincselés azonban csak nagyon kevés történt vidéken, 

mert ott szinte kivétel nélkül rendpárti volt a forradalom, 

szinte kínosan ügyelve a törvényességre. Nem függetlenül ettől a forradalom hetei alatt a vidék önzetlenül, jelentős élelmiszerszállítmányokkal támogatta a fővárost.

Említette, hogy a forradalom idején a vidék csaknem kivétel nélkül rendpárti maradt. Mit kell ezen érteni, megvilágítaná-e ezt egy-két konkrét példával is?

A forradalom vidéki eseményeinek kutatása megerősíti, hogy a sztálinista rendszer ellen felkelt tömeg a forradalom kibontakozását, a diktatúra képviselőinek, illetve az atrocitások elkövetőinek a felelősségre vonását is törvényes keretek között, a jogszerűség talaján maradva képzelte el. 

Erre számos példát ismerünk. 

Hagy említsem meg Dancsi József nevét, aki mint egykori szociáldemokrata, gyári munkásként lett Szolnokon a forradalmi munkástanács elnöke. Neki köszönhető, hogy november 4-ig - a szovjet intervenciós erők bevonulásáig -, a városban nem voltak erőszakos cselekmények.

A sztálinista rendszer ellen felkelt tömeg a forradalom kibontakozását, a diktatúra képviselőinek, illetve az atrocitások elkövetőinek a felelősségre vonását is törvényes keretek között, a jogszerűség talaján maradva képzelte elFotó: Polyák Attila - Origo

Az ő személyes sorsa azért is érdekes, mert a szovjet szuronyok árnyékában felállított Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány feje, Kádár János személyesen kérte fel Szolnokon a kormányában való részvételre, de Dancsi József elutasította a kollaborációt. Ennek ellenére 1957 januárjáig megmaradhatott városi tanácselnöknek, ekkor eltávolították, majd áprilisban letartóztatták, és nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Emberi roncsként szabadult ki a diktatúra börtönéből.

Október 23-a délutánján, lyukas nemzetiszínű zászlóval vonul a végeláthatatlan, örömittas tömeg a Margit hídon át a Bem-szoborhozForrás: MTI/Bojár Sándor

De megemlíthetem Szobonya Zoltán jogász nevét is, aki a Rákosi-korszakban ügyvédként segítette a koholt vádakkal perbe fogott gazdákat. 1956-ban ő lett szűkebb pátriája, Jánoshalma vezetője. Osztatlan tekintélyének köszönhetően sikeresen fenntartotta a rendet, megmentette a helyi kommunista vezetőket a népítélettől, és minden szempontból betarttatta a törvényességet. A Kádár-diktatúrától ő is megkapta ezért a „jutalmát": halálra ítélték és felakasztották.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Vidéken nem következett be anarchia, nem hordták szét a téesz-vagyont, és nem torolták meg önbíráskodásszerűen az egyéni, jogos sérelmeket. Mindezek ellenére a kádári megtorlás rendkívül brutálisan lépett fel a szabadságharc vérbefojtása után vidéken is.

A kádárista karhatalom, a Munkásőrség demonstratív felvonulása Budapesten 1957 tavaszán, az 1956-os forradalom eltiprása utánForrás: AFP/INP

Az önszerveződés során kiemelkedett szinte kivétel nélkül köztiszteletben álló vezetők és a helyi közösségük között többnyire nagyon erős, személyes jellegű kapcsolat állt fenn.

Pufajkás Budapesten  az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utánForrás: Wikimedia Commons

Ez, valamint a rendkívül széleskörű országos összefogás is azt bizonyítja, hogy az 1956-os Magyarország még egyáltalán nem volt atomizált társadalom. Nem véletlen, hogy az 1956 utáni megtorlás egyik legfőbb célja az erős társadalmi kohézió megtörése, szétbomlasztása volt.

Mi történt vidéken a forradalom leverése után, és hogyan reagáltak a helyi közösségek a szabadságharc ügyének elbukására?

Ha vidékről indult el, úgy is mondhatjuk, hogy vidéken ért véget a forradalom. Az 1956-os események második fázisában, a november 4-i második szovjet intervenció után kibontakozó passzív ellenállás is elsősorban a vidéket, Salgótarjánt, Tatabányát, Miskolcot, Békés megyét és egyéb településeket érintett.

A tömeg Salgótarjánban ledönti a szovjet hősi emlékművetForrás: Központi Bányászati Múzeum

Az új hatalom a tiltakozás minden formájával szemben kíméletlen erőszakkal lépett fel. 

A jól ismert, véres erőszakba torkolló salgótarjáni, egri, miskolci tüntetéseken kívül Battonyán december 8-án, Gyulán pedig december 17-én voltak jelentős megmozdulások. A Pest megyei Tinnyén december 20-án asszonyok tartottak csendes tüntetést, amit a kádári karhatalom brutálisan szétvert.

Orosz tankok gyülekeznek a Margit híd pesti hídfőjénél, ellenállás 1956. november 4-én, a második szovjet intervenció idejénForrás: AFP

A karhatalmisták belelőttek a tömegbe, és egy húszéves nő életét vesztette. 

De például a győri munkástanács is a helyén maradt a forradalom vérbefojtása után, sőt, ők tárgyaltak a szovjet városparancsnoksággal. A passzív rezisztencia legtovább a falvakban tartott ki, amit a Kádár-rezsim csak nagyon nehezen tudott felszámolni.

Az új hatalom kíméletlen brutalitással lépett fel mindenféle tiltakozással szembenFotó: Polyák Attila - Origo

Kevéssé ismert az egyházak szerepe a forradalom eseményeiben, ezért erről is érdemes szót ejtenünk. 

A falvakban és kisvárosokban a lelkészek, illetve a presbiterek gyakran részt vettek a helyi nemzeti bizottságok munkájában, amelyeket többnyire a katolikus plébánosok is támogattak, de főleg református vonalon volt ez tapasztalható.

Ravasz László (a kép bal szélén) és Makkai Sándor református püspökök. Ravasz támogatta Mindszenty törekvéseit, és megpróbált ellenállni a diktatúra törekvéseivel szembenForrás: Fortepan

1956 novemberében, a szabadságharc leverése után a magyar református egyház legtekintélyesebb vezetője, Ravasz László püspök a forradalom szabadságeszményének fenntartását célzó körlevelet adott ki, amelyre 900 egyházi közösség válaszolt pozitívan, a megtorlás és megfélemlítés ellenére is.

Mit tudunk a kádári megtorlás vidéki áldozatiról?

A forradalom törvényességhez ragaszkodó, az önbíráskodást és az egyéb atrocitásokat elutasító, illetve azokat megakadályozó vidéki, úgynevezett rendpárti vezetők többsége annak ellenére sem emigrált, hogy családjuk, barátaik kimondottan erre bíztatták őket a fenyegető megtorlás miatt.

Kádár a hatalmát az 1956-os szabadságharc ellenforradalommá minősítésével próbálta legitimálniForrás: AFP

Sokuknak vált személyes tragédiájává, hogy rendíthetetlenül bíztak az igazukban, még a diktatúra megtorló gépezetével szemben is. 

A megtorlás során kiszabott halálbüntetések közül 231 ítélet hajtottak végre, ezeknek harmada vidéki. 

A vidéki munkástanácsok és nemzeti bizottságok tagjai közül sokakat ítéltek hosszú szabadságvesztésre, és nem egyszer a családjukat is teljesen tönkretevő vagyonelkobzásra.

Kádár neve szimbolizálta az 1956 után kiépülő "puha" diktatúrátForrás: Fortepan

Éppen ezért az egyik nagy tanulság, hogy ezek a sorsok nem csak egyéni tragédiák, mivel az elítéltek családtagjait is ellehetetlenítették. A vidéki eseményekben még bőven van kutatnivaló.

Az 1956-os forradalom vidéki eseményeivel kapcsolatban még sok a kutatnivalóFotó: Polyák Attila - Origo

Az 1956-os forradalom és szabadságharc vidéki történetei korántsem kerültek be annyira a köztudatba és 1956 képébe, mint a budapesti események, pedig ezek nagyon fontos vonások ahhoz, hogy a forradalom valódi arcot kapjon.