Az Európai Zsidó Szövetség tiltakozása ellenére pénteken Németországban elárverezték Adolf Hitler néhány kézzel írt, még a második világháború kitörése előtti beszédjegyzetét.

Egy kilencoldalas jegyzetért fizették a legtöbbet

A történelmi dokumentumokat névtelenséghez ragaszkodó licitálók vásárolták meg, mindet jóval a 2500 és 7500 euró (910 ezer és 2,7 millió forint) között mozgó kikiáltási ár fölött. A legmagasabb összeget, 34 ezer eurót (12,3 millió forint) egy kilencoldalas jegyzetért fizették,

amelyben Hitler Berlinben, frissen avatott katonatisztekhez intézett beszédéhez vázolta fel mondandóját

1939-ben, nyolc hónappal a második világháború kirobbantása előtt.

A legtöbbet Hitler egyik frissen végzett tisztek előtt elmondott beszédjegyzetért fizettekForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az európai zsidó közösséget képviselő brüsszeli központú szervezet, az Európai Zsidó Szövetség elnöke, Menachem Margolin rabbi szerint a kéziratok elárverezése különösen aggasztó annak fényében, hogy a közelmúltbeli adatok erősödő antiszemitizmusról árulkodnak Németországban, és a licit bátorítóan hathat a neonácikra.

Bírálták az árverést lebonyolító aukciósházat

Az árverést meghirdető Hermann Historica aukciósház ügyvezető igazgatója, Bernhard Pacher szerint Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz kötődő szervezetekhez intézett beszédeinél használta a szóban forgó jegyzeteket

még a második világháború előtt.

A kéziratokban utalások vannak Németország háborúra való felkészülésére és a "zsidó problémára".

Hitler és szeretője, Eva Braun egy korai felvételen. Hitler a nagyobb beszédeihez saját kezűleg írt jegyzeteket készítettForrás: AP/ U.S. AMY SIGNAL

A licit védelmében Pacher elmondta, hogy a dokumentumoknak múzeumokban vagy kutatók kezében a helyük.

"Ha elpusztítjuk ezeket a dolgokat és nem kerülnek múzeumokba, hogy szakértők elemezzék őket, akkor a jobboldali náci apologétákra bízzuk az események értelmezését, akik azt fogják állítani, hogy Hitler soha nem mondott ilyen dolgokat" - tette hozzá Pacher.

Adolf Hitler kéz- és aláírása egy 1937-ből származó iratonForrás: Alexander Historical Auctions

A Hermann Historicát korábban is érte már kritika a náci korszakhoz kötődő tárgyak elárverezéséért,

ám a müncheni aukciósház állítja, jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tételeket ne neonácik vásárolják meg, és a tárgyak általában múzeumokhoz, valamint kutatási intézményekhez kerülnek.

(Forrás: MTI/AP)