Rejtélyes körülmények közt halt meg az amerikai tábornok, aki meg akarta állítani Sztálint

Patton
Vágólapra másolva!
A robbanékony természetéről és nyers szókimondásáról ismert George S. Patton hadseregtábornok, a második világháború egyik legkiválóbb hadvezére sohasem csinált abból titkot, hogy Sztálint és a szovjet bolsevik rendszert tekinti a nyugati civilizáció legveszélyesebb ellenségének. A náci Németország felett aratott győzelem kivívásában óriási érdemeket szerzett George Patton éles szovjetellenessége miatt a háború utolsó hónapjaiban egyre kellemetlenebbé vált az amerikai kormány  számára, a szovjet diktátor, Sztálin pedig egyenesen a halálát kívánta. 1945. december 9-én furcsa autóbaleset érte a tábornokot, akinek két héttel később, december 21-én bekövetkezett halálát mind a mai napig sűrű homály övezi.
Vágólapra másolva!

Nem kifejezetten törekszem megérteni őket; maximum az érdekel, hogy mennyi ólom vagy vas kell ahhoz, hogy végezzek velük."
(George S. Patton hadseregtábornok a szovjetekről)

A második világháború talán legtehetségesebb amerikai tábornoka, George Smith Patton, százharmincöt éve, 1885. november 11-én született a kaliforniai San Gabrielben idősebb George Smith Patton és Ruth Wilson gyermekeként.

Az Egyesült Államokba letelepedett skót nemzetiségű Patton családban egyáltalán nem számított szokatlannak a katonai mesterség, hiszen számos híres hadvezért tisztelthetek az őseik között.

Az extrovertált és öntörvényű amerikai tábornok, George Patton kiváló hadvezér volt Forrás: U.S. Army Archive Photo

Az ifjabb George e családi tradíciót követve 1909-ben végzett a híres West Point-i katonai akadémián, ahol hadnaggyá avatták.

A fiatal tiszt kiváló sportolónak bizonyult, rajongott a lovaglásért és a lövészetért,

ezért sem véletlen, hogy az 1912-es stockholmi olimpián az amerikai öttusa-csapat tagjaként ötödik helyezést sikerült elérnie. Miután az Egyesült Államok 1917 áprilisában az Antant oldalán belépett az első világháborúba, George Patton a 8. lovassági ezred tisztjeként az európai frontra került. Rendkívül nagy hatást gyakorolt rá az ekkor éppen még csak éledező páncélos hadviselés.

George S.Patton az első világháború tapasztalatai alapján szorgalmazta az amerikai páncélos hederő felállítását Forrás: Wikimedia Commons

A nyugati fronton testközelből tanulmányozhatta a gyalogság oldalán bevetett brit és a német harckocsik küzdelmét, felismerve, hogy a jövő a gépesített hadviselésé, és ezeké a páncélos szörnyeké. Noha Patton nem igazán számított katonai teoretikusnak, mégis,

az ő munkásságának köszönhetően hozták létre az Egyesült Államokban a páncélos fegyvernemet,

az 1920-as években. Az első világháború után Washingtonba került, ahol 1919-ben életre szóló barátságot kötött egy másik fiatal tiszttel, Dwight D. Eisenhowerrel.

A második világháborúban az angolszász szövetségesek főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower és Patton 1919-ben kötöttek egymással éltere szóló barátságot Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo Archive

Ekkor még senki sem sejthette, hogy e két ambiciózus ifjú tisztnek milyen fontos történelemformáló szerepe lesz

bő két évtizeddel később. 1932-ben a jövő egy másik nagy egyénisége, Douglas MacArthur tábornok, a második világháború csendes-óceáni hadszínterének későbbi hőse mellett szolgált. George Patton ízig-vérig katonának számított, akinek a sereg volt a mindene.

Egy másik híres barát, Douglas MacArthur tábornok, a második világháború csendes-óceáni hadszínterének későbbi hőse Forrás: Wikimedia Commons/Naval Historical Center

Briliáns hadvezéri képességeit akkor ismerte meg barát és ellenség egyaránt, amikor a Pearl Harbor ellen 1941. december 7-én rajtaütésszerűen végrehatott japán támadás után az Egyesült Államok belépett a második világháborúba.

A gyors döntések rámenős, agresszív tábornoka

George Patton tábornokra akkor figyelt fel mind a tengelyhatalmak, mind pedig a szövetségesek sajtója, amikor az 1942 novemberében végrehajtott „Torch" (Fáklya) hadművelt, az angolszász szövetségesek sikeres észak-afrikai partraszállása után a II. amerikai hadtest parancsnokaként két nap alatt letörte a Vichy-kormányhoz hű Darlan admirális casablancai francia haderejének ellenállását.

Amerikai tengerészgyalogosok szállnak partra Orán mellett, az 1942 novemberi "Torch" hadművelet idején Forrás: Wikimedia Commons/Hudson, F A (Lt), Royal Navy official photographer

Agresszív és merészen kezdeményező taktikáját, kiváló hadvezéri tehetségét először az észak-afrikai hadjáratban csillogtatta meg;

egyáltalán nem ijedt meg a britek katonai tekintélyét 1941-1942-ben alaposan megtépázó „sivatagi rókától",

Erwin Rommel vezértábornagytól, és fontos szerepet játszott Rommel páncéloshadserege, az Afrika Korps végső vereségében.

Erwin Rommel észak-afrikai hadserege 1943 májusában tette le a fegyvert Forrás: Bundesarchiv/O.Ang

A németek 1943. májusi tunéziai kapitulációja után a szicíliai partraszállás következett, amelyben George Patton mint a 7. amerikai hadsereg parancsnoka vett részt.

A tábornok neve az angolszász szövetségesek 1944. június 6-i, normandiai partraszállását követően vált igazán fogalommá.

Patton a normandiai partraszállás utáni harcokban is kitüntette magát Forrás: U.S. National Archives

A 3. amerikai hadsereg parancsnokaként váratlan, rajtaütésszerű akcióival bomlasztotta az elszántan védekező német erők ellenállását, és nagy érdemeket szerzett a normandiai hídfőből 1944. július végén történt sikeres kitörésben,

valamint a szövetségesek késő nyári franciaországi katonai sikereiben.

Az angol-amerikai frontszakasz déli szárnyán, a 3. hadsereg élén, 1944 őszén lendületesen tört előre a német birodalmi határ felé.

Geoge Patton ( a kép bal szélén) Omar Bradley tábornok (középen) és Montgomery tábornagy társaságában Forrás: Wikimedia Commons/U. S. Army Photo

Patton a gyors döntések, a vakmerően merész kezdeményezések embere volt, aki túl óvatosnak és lassúnak tartotta a régi barát, az angolszász egyesített szövetséges haderő élére kinevezett Eisenhower hadseregtábornok fontolva haladó taktikáját.

Úgy látszott, hogy Patton Sztálin orra előtt megszerzi Prágát

Adolf Hitler 1944. december 16-án az Ardennekben elindított nagy ellentámadása teljes meglepetésként érte a szövetségeseket, ami az első napokban óriási zűrzavart okozott a soraikban.

Kiderült, hogy még az összeomlás hónapjaiban is tud Hitler meglepetést okozni a szövetségeseknek Forrás: Bundesarchiv/O.Ang

A 6. SS- páncéloshadsereg, valamint Hasso von Manteuffel vezérezredes 5. páncéloshadserege áttörte az amerikai vonalakat, és a Maas folyó irányába bontakoztatta ki támadását, felvetve annak rémképét, hogy a német offenzíva kettévágja a szövetségesek frontvonalát.

Az ardenneki áttörésre vonták össze a Harmadik Birodalom utolsó páncélos tartalékait. A világháború legfélelmetesebb harckocsija, a"Királytigris" leküzdhetetlennek bizonyult a szövetséges páncélosok részére Forrás: wikimedia.org

Amikor George Patton megkapta a német ellentámadásról szóló hírt, nem sokat habozott.

A beérkezett jelentésekből gyorsan rájött arra, hogy a német ellentámadás elvághatja Montgomery tábornagy északi brit hadseregét Omar Bradley tábornok 9. amerikai hadseregcsoportjától. Patton ezért Eisenhower parancsát be sem várva, azonnal északnak fordította a hadseregét, hogy oldalba támadja az előretörő német páncélos ékeket, és felmentse a Bastogne-nál körbezárt amerikai erőket.

Német páncélgránátosok az ardenneki offenzíva idején Forrás: Bundesarchiv/Göttert

Ezt az akciót rendkívüli gyorsasággal hajtotta végre, felszabadította Bastogne-t, majd a német erők hátába kerülve lendületes ellencsapással megakasztotta az offenzívájukat.

George S. Patton hadseregtábornoknál nem akadt sikeresebb amerikai hadvezér a második világháború szárazföldi frontjain.

A náci Németország végnapjaiban Adolf Hitler minden bizalmát a rajnai védelmi vonalba helyezte, azt remélve, hogy a széles folyam gátat vet a nyugatról közeledő ellenség előretörésének.

Patton öntörvényű, rámenős, és kezedményezőkész parancsnok volt Forrás: Wikimedia Commons/Army Pictorial Serv.

A szövetségesek főparancsnokát, Eisenhower tábornokot komolyan aggasztotta a mély, sebes sodrású és széles folyamon való erőszakos átkelés, amelynek partvédelmét nagyon megerősítették a németek.

George Patton és 3. hadserege számára azonban a Rajna sem jelentett akadályt:

az agresszíven előrenyomuló tábornok 1945. március 22-én győzedelmesen átkelt a folyamon, elsöpörte a német védelmi vonalat, és seregeivel feltartóztathatatlanul tovább tört kelet felé, mélyen benyomulva Németország területére.

Eisenhower tábornok az angol-amerikai szövetséges haderő főparancsnoka megállította Patton Prága irányába törő hadseregét Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo Archive

Úgy látszott, hogy Patton még a Vörös Hadsereg beérkezése előtt elfoglalhatja Prágát, és utat nyithat az amerikai erőknek Berlin megszállásához. Nem rajta múlt, hogy ezt a tervét már nem tudta valóra váltani, mert közbelépett a nagyhatalmi politika.

Hatalmas botrányba fullad a tábornok pofozkodása

Patton különös színfoltnak számított az amerikai hadseregben, ahol nem sok ügyet vetettek a feszes alakiságra, a tábornok seregét leszámítva.

Mindenki rettegett az alakulatainál megtartott szigorú szemléitől

a közlegényektől a tisztekig bezárólag, mert a legparányibb lazaságot, fegyelmezetlenséget sem tűrte el, és ha ilyet tapasztalt, jajj lett az „elkövetőnek", rendfokozattól függetlenül.

Az állandóan rohamsisakot, lovaglóbricseszt viselő tábornok, akinek az oldalán mindig ott fityegett híres, a vadnyugati cowboyok világát felidéző elefántcsont markolatú 45-ös Coltja, igazi vadkatonának számított, aki a megnyilvánulásaiban olyan volt, mint egy West Point-i kiképzőőrmester.

Az állandóan rohamsisakot viselő Patton igazi vadkatonának számított Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo/Archive

Egyszer a hadsereg tábori lelkészei előtt azt fejtegette, hogy az apostolok tulajdonképpen elárulták Jézust, amikor cserbenhagyták az elfogatásakor, és ezért mint dezertőröket, azonnal falhoz kellett volna állítani őket.

Lobbanékony, impulzív természete többször is bajba sodorta,

sőt, egy alkalommal ez majdnem a katonai karrierjébe került. 1943. augusztus 3-án az egyik szemleútján felkeresett egy szicíliai tábori kórházat. Elbeszélgetett a kötésekbe pólyált sebesültekkel, és eközben kiszúrt egy katonát, aki szemmel láthatóan teljes épségben, kötések nélkül feküdt az ágyán.

Patton oldalán az elmaradhatalan Colttal, és lovaglóostorával. A katonák rettegtek a tábornok szemléitől Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo/Archive

Patton odalépett az ekkor 18 éves Charles H. Khul közlegény ágyához, és megkérdezte a fiatal katonától, hogy miért került kórházba. „Az idegeim miatt" – válaszolta gyanútlanul a közlegény, nem is sejtve, hogy micsoda indulatokat vált ki ezzel a tábornokból.

Patton számára egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy valaki ideggyengeség miatt kerüljön a frontról kórházba.

A katona válaszát Patton ezért arcátlan szemtelenségnek vélte, magából kikelve gyávának és szimuláns csirkefogónak nevezte, majd fel is pofozta.

Eisenhower csak nagy nehézségek árán tudta elérni, hogy ne menesszék Patton tábornokot a pofozkodása miatt Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo/Archive

Khul közlegény ügyéből hatalmas botrány kerekedett ki, amire az amerikai média is rácsapott. Eisenhower tábornok csak rendkívül nagy nehézségek árán tudta elérni, hogy ne szereljék le és távolítsák el azonnal a hadseregből régi barátját.

A tábornoknak azonban Canossát kellett járnia:

Patton a bántalmazott katona ezrede előtt kellett, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen Charles H. Khul közlegénytől.

Élesen támadta Sztálint, a kommunista rendszert és a szovjet hódítást

Az európai hadszíntéren folyó harcok utolsó hónapjaiban George Patton egyre nagyobb bosszúsággal figyelte, hogy a Vörös Hadsereg, a teheráni, illetve az 1945. februári jaltai konferenciának a nyugati nagyhatalmak valamint a Szovjetunió közti befolyási övezethatárokra vonatkozó megállapodását rendre túllépve, minél több európai területet próbál megszállni.

A szovjetekkel ellenséges érzületeket tápláló George Patton tábornok nem tett lakatot a szájára Forrás: Wikimedia Commons

Patton nem tett lakatot a szájára, és keresetlen szavakkal fejtette ki sarkos véleményét a szovjetekről, valamint Sztálin rendszeréről:

Nem kifejezetten törekszem megérteni őket; maximum az érdekel, hogy mennyi ólom vagy vas kell ahhoz, hogy végezzek velük. Kiegészítendő a többi roppant kellemes tulajdonságukat, még elmondanám, hogy az oroszok abszolút nem tisztelik az emberi életet. Valamennyien kurafiak, barbárok és megrögzött iszákosok..." – áll az egyik, még az enyhébbek közé tartozó nyilatkozatában.

Zsukov marsall Berlinben, a kapituláció után Montgomery tábornaggyal. Patton dühöngött, hogy átengedték Berlint a Vörös Hadseregnek Forrás: Wikimedia Commons

Nyíltan hangoztatta, Amerikának meg kell akadályoznia, hogy a „vörös pestis" elárassza Európát,

és az oroszokat szükség esetén akár fegyveres erővel kell „visszazavarni Ázsiába".1945. április elején éles összetűzésbe került régi barátjával, a szövetséges haderő főparancsnokával, Eisenhower hadseregtábornokkal is, Berlin kérdésében.

Sztálin magának követelte Berlint Forrás: Ria/Novosti Archive

Berlint, mint a legértékesebb háborús trófeát Sztálin magának követelte. A szívós német ellenállás miatt Zsukov marsall 1. belorusz, és Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontja azonban 1945 áprilisában elakadt az Odera vonalában, miközben a nyugat felől közeledő amerikaiak már csak alig 80 kilométerre álltak a német fővárostól.

Éles szavakkal kritizálta az amerikai vezetést is

Sztálin betegesen rettegett attól, hogy az angolszász erők a Vörös Hadsereget megelőzve elfoglalják Berlint. Eisenhower ezért – hogy megnyugtassa a gyanakvó szovjet diktátort –megállást parancsolt a Berlin előterébe érkezett amerikai csapatoknak. Patton dühe nem ismert határt, amikor hírt kapott Ike (Eisenhower beceneve - a szerk.) Berlinnel kapcsolatos „érthetetlen" parancsáról,

és valósággal tombolt, amikor Eisenhower őt is megállította 1945 április végén, Prága külvárosai előtt.

Patton tábornokot rendkívül feldühítette, hogy megállították Prága előtt Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Phot

Patton durva szavakkal kritizálta az amerikai politikai vezetést illetve Eisenhowert a szovjetekkel szemben tanúsított „gyáva és meghunyászkodó" magatartásuk miatt.

George S. Patton 1945-ben Amerika legismertebb és legnépszerűbb tábornokának számított,

akit hősként ünnepelt a hátország, és akinek ezért mindenhová eljutottak a szavai. Patton szovjetellenes kirohanásairól természetesen a Kreml is tudott.

Sarló és kalapácsos vörös lobogó a Reichstag épületén. Zsukov alakulatai május 2-ra foglalták el Berlint Forrás: Ria/Novosti

A tábornok egyre élesebben – és egyáltalán nem alaptalanul – kritizálta Moszkvát, hogy sorra megszegi a teheráni és jaltai megállapodásokat, illetve, hogy a Vörös Hadsereg megszállta országokra a saját kommunista rendszerét erőszakolja rá.

Churchill, Truman és Sztálin a potsdami konferencián. Truman sokkal kevésbé bízott Sztálinban az elődjénél Forrás: Wikimedia Commons/U.S. National Archives and Records Administration

Sztálin nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen éles nyíltsággal kritizálják őt

és rendszerét, a nagy nyilvánosság előtt. Patton kijelentései ellen Moszkva diplomáciai úton tiltakozott Washingtonnál, Sztálin pedig bizalmas hívei körében egyenesen a „Szovjetuniót súlyosan megsértő" amerikai tábornok halálát kívánta.

Titokzatos balesetben halt meg a kérlelhetetlen tábornok

Patton mind a Truman-kormány, mind pedig Eisenhower számára egyre kellemetlenebbé vált, ezért leváltották a parancsnoksága alatt oly sok fényes győzelmet kivívó 3. hadsereg éléről, és kinevezték Bajorország katonai kormányzójának, majd 1945 októberében megtették a csak papíron létező 15. hadsereg parancsnokának.

Sztálin Truman és Churchill társaságában az 1945 júliusi potsdami konferencián. A tábornok a Truman-adminisztrációnak is sok gondot okozott Forrás: Wikimedia Commons

Ha a külügyminisztériumban, vagy a Fehér Házban úgy gondolták, hogy az íróasztal-tábornokká tett George S. Patton majd lehiggad, súlyosan tévedtek,

mert a népszerű tábornokot nem lehetett elhallgattatni az irodai száműzetéssel.

Patton vadul nekiment Henry Morgenthau amerikai pénzügyminiszternek a Németország felosztásával, és a német nehézipar leszerelésével kapcsolatos tervei miatt, mert aggályosnak tartotta a vesztes ország végzetes meggyengítését.

Henry Morgenthau pénzügyminiszter Németországgal kapcsolatos terveit Patton őrültségnek tartotta Forrás: Wikimedia Commons

Patton azt hangoztatta, hogy amerikai felügyelet alatt rövidesen ismét fel kell szerelni a német haderőt, amit a szovjetek európai befolyásának ellensúlyozására kell majd felhasználni. Többször nyilvánosan kijelentette,

hogy a fegyveres konfliktust is fel kell vállalni az Európára és a nyugati civilizációra halálos veszélyt jelentő Szovjetunióval szemben.

A diplomáciai bonyodalmakat okozó tábornok felettesei ezért úgy döntöttek, hogy 1945. december 31-el végleg visszahívják az Egyesült Államokba.

A tábornok a fegyvere konfliktust is felvállalhatónak tartotta volna a szovjet terjeszkedés visszaszorításához Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Army Photo/Archive

George S. Patton, a második világháború egyik leghíresebb amerikai tábornoka azonban soha többé nem tért vissza a hazájába,

mert 1945. december 9-én egy máig tisztázatlan hátterű rendkívül furcsa autóbaleset érte,

majd 13 nappal később, érdekes módon az után, hogy az állapota december 18-ától rohamos javulásnak indult, hirtelen meghalt.

Patton parancsnoki Cadillac kocsija a baleset után Forrás: World War 2

A Patton halálával kapcsolatos vizsgálati jegyzőkönyvből húsz oldal eltűnt,

a katonai hatóság pedig teljesen szokatlan módon megtiltotta a tábornok holttestének igazságügyi orvosszakértői boncolását. Robert Wilcox amerikai történész 10 évig kutatta a Patton-baleset körülményeit. Nagy port felvert „Target: Patton" ( Célpont: Patton) című könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy Patton az OSS (Office of Strategic Service, a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal jogelődje) által megszervezett merénylet áldozata lett, más szerzők szerint a balesetnek álcázott sikertelen merénylet után

viszont az NKVD egyik, a mannheimi katonai kórházba beépített ügynöke végzett vele, méreggel.

Valószínű, soha sem fog kiderülni a teljes igazság a tábornok halálával kapcsolatban Forrás: Wikimedia Commons

Valószínű, már sohasem fog kiderülni, hogyan halt meg George S. Patton hadseregtábornok, akinek halálát Moszkvában, de Washingtonban is erősen kívánták egyesek.