Ilyen kihívások elé állítja a világot a mesterséges intelligencia

AI
A mesterséges intelligencia folyamatosan fejlődik, egyre komolyabb és mérvadóbb áttöréseket érnek el a kutatók
Vágólapra másolva!
A mesterséges intelligencia lehetővé teszi a technika számára, hogy érzékelje környezetét, foglalkozzon azzal, amit észlel, problémákat oldjon meg, és konkrét cél elérése érdekében tervezze meg lépéseit. Erről rendez szimpóziumot az MVM Zrt. Future Talks powered by MVM címmel november 30-án. Az ingyenes online eseményen a mesterséges intelligencia nemzetközi szakértői a technológia jelenét és jövőjét, az emberi életre gyakorolt hatását vitatják meg, valamint válaszolnak a nézők kérdéseire is.
Vágólapra másolva!

Észrevétlenül integrálta a tudományágakat és iparágakat

A mesterséges intelligencia (MI) a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően sok mindenre használható, de még közel sem működik tökéletesen.

– mondta el az MTI-nek Tilesch György MI-szakértő, a beszélgetés moderátora, aki az esemény előtt Kaliforniából nyilatkozott az MTI-nek.

Mesterséges intelligencia konceptuális képe. Forrás: https://www.bbc.co.uk/programmes/p0844pgw

Az eseményre New Yorkból jelentkezik be Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, író, a New York-i Hayden Planetárium igazgatója. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Stuart J. Russell, a kaliforniai Berkeley Egyetem és a San Franciscó-i Egyetem professzora, idegsebész, a mesterséges intelligenciáról írt egyetemi tankönyv társszerzője.

Megosztja véleményét a nézőkkel Buzsáki György, a New York Egyetem orvosi karának professzora, agykutató, továbbá Kishonti László közgazdász, a mesterséges intelligenciára épülő önvezető járművek technológiáját fejlesztő AImotive vezérigazgatója.

– mutatott rá Tilesch György, a washingtoni Fehér Ház MI-etikai munkacsoportjának tagja, a Neumann Társaság Mesterséges Intelligencia Nagykövete. – Ma az orvoslás és a gyógyszerkutatás elképzelhetetlen az MI nélkül és ezek a területek azok, ahol hamar eredményt hozhatnak az MI kínálta megoldások, például a járvány leküzdésében is számos módon nyújtanak támogatást.

A napi szinten használt digitális szolgáltatásokat a hatalmas adathalmazzal dolgozó MI algoritmusok határozzák meg.

Megpróbálják mind technológiai, mind jogi eszközökkel szabályozni

A szakember szerint ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát sikeresen lehessen használni, illetve kivédeni az esetleges kártékony hatásait, meg kell ismerni a játékszabályait. Kiemelte azt is, hogy az MI egyik fő jellegzetessége, hogy az adatokból tanul, fejleszti magát és gyorsan képes a tanultak alapján változtatni.

A mesterséges intelligencia folyamatosan fejlődik, egyre komolyabb és mérvadóbb áttöréseket érnek el a kutatók Forrás: pexels.com

– magyarázta. – Bár maguk a nagy platformok és kisebb részben a kormányok is foglalkoznak azzal, hogy az MI kártékony felhasználását megpróbálják mind technológiai, mind jogi eszközökkel szabályozni, azok a piaci szereplők, akik diktálják a tempót ezen a területen, kevésbé érdekeltek abban, hogy ezeket a problémákat megoldják. Ugyanis ahhoz, hogy szabályozva legyen egy-egy kérdés, olyan információkat kéne kiadni a szabályozó hatóságnak, ami üzleti titok.

Az MI-hoz kapcsolódó etikai problémákról a szakértő kiemelte az MI alapján hozott döntések megmagyarázhatóságának kérdését. Példaként említette, hogy az OpenAI által kiadott programnak, ami már szövegek létrehozására is képes, 172 milliárd paramétere van.

A szakértő szerint minden rendszer, ami ilyen robosztus, az gyakorlatilag megmagyarázhatatlan, visszakövethetetlen módon hozza a döntéseket.

Viszont ha egy döntést nem lehet megmagyarázni, akkor a jogi felelősség is nehezen megállapítható, még, aki tervezte a rendszert az sem tudja megmondani, hogy mi történt a folyamatban.

Kérdéses a döntés felelősségének áthárítása

Tilesch György szerint az MI rendszerek elfogult működése szintén kihívások elé állítja a világot. Az öntanuló algoritmusok gyakran termelik újra az emberi előítéleteket matematikai-statisztikai alapon.

MI (mesterséges intelligencia) számítógépes grafika Forrás: Science Photo Library/ANDRZEJ WOJCICKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Andrzej Wojcicki/Science Photo L

– vetette fel a szakértő. – Emellett van egy emberi része is az MI alapú alkalmazások használatakor felmerülő problémáknak: a döntés felelősségének áthárítása, azaz sok esetben az MI-t használó szakember nem bírálja felül az MI döntési javaslatait akkor sem, amikor az indokolt lenne.

Hangsúlyozta: minél komplexebb egy ilyen rendszer, annál nehezebb megmondani, hol hibázott.

Szerinte az MI használatával foglalkozó szakértői csoportokba nélkülözhetetlen más diszciplínák képviselőinek, például filozófusok, pszichológusok, teológusok bevonása is, mert ha csak a technológia logikája diktál, akkor abból nagy problémák származhatnak.

Sok kutató már az MI következő generációján dolgozik, amelynek célja a transzparensebb működés.

(MTI)