Befejeződött az ország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikjának restaurálása, az antik műtárgyegyüttes a 4. században a Savariában (mai nevén Szombathelyen) emelt helytartói palota padlózatát díszítette.

Európai viszonylatban is jelentős műtárgynak számít

A felújítás, konzerválás és a sótartalom kivonása után a mozaik csodálatos, friss színeket kapott - mondta el az MTI-nek Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.

A műtárgyegyüttest több anyagból, többek közt zöldpalakőből, tégladarabokból, apró márványkockákból készítették el csaknem kétezer évvel ezelőtt, a felületét az üvegmozaikszemcsék tették csillogóvá.

Az egykori Savaria, Szombathely a Római Birodalom idején virágzó település voltForrás: Wikimedia Commons/Covy -Indafotó

A padlózatot az ókori római városokra (Aquileia, Grado) jellemző motívumokkal díszítették, de a mozaikon máshol nem ismert minták is megjelentek, ezek az elemek valószínűleg helyi mesterek munkái - ismertette a részleteket Csapláros Andrea.

A növényi ornamentika mellett néhány jellegzetes szimbólum (rozetta és Salamon-csomó) is kirajzolódik

- jelezte Kőfalvi Vidor, a Salisbury Archaeology restaurátora. Hozzátette: a restaurátorok, régészek számára a legnagyobb munka a gézrétegekre könyvkötészeti ragasztóval rögzített mozaikszemek felszedése volt.

Folyamatosan romlott a becses műtárgy állapota

A 4. századból származó mozaikpadló négy császár "lábnyomát" őrzi: a Római Birodalom uralkodói látogatásuk során a palota márványlapokkal, festményekkel díszített impozáns fogadótermében hoztak rendeleteket, alkottak törvényeket.

A szombathelyi helytartói palotát meglátogatott császárok  közül talán I. Constantinus a leghíresebb, aki vallási türelmet hirdetett meg a kereszténységgel szemben, és ismét megteremtette a birodalom egységétForrás: Cervelliln Fuga

A mozaikpadló-töredékek 1938-ban, a püspöki palota kertjének átalakításakor kerültek elő.

Részlet a hatalmas kiterjedésű késő antik mozaikpadlórólForrás: mapio.net

A régészek a 663 négyzetméter alapterületű fogadóterem padlózatából mintegy 100 négyzetmétert tudtak megmenteni,

ugyanis a római romok fölé épült középkori vár vizesárkát a padlózatba ásták, így a mozaik nagy része tönkrement - idézte fel Csapláros Andrea.

Savariát Claudius császár emelte városi rangra az első században, i.u. 43-banForrás: Wikimedia Commons

Kiemelte, a Savaria múltját kutató Géfin Gyula pápai prelátus felismerte a leletegyüttes jelentőségét, kezdeményezésre leállították az építkezést, majd Járdányi Paulovics István régész vezetésével elkezdődtek a feltárások.

A második világháború után a műemlékegyüttes fölé védőépületet emeltek,

de az elmúlt évtizedekben a mozaikpadló állapota folyamatosan romlott, az elvizesedett, elmohásodott műtárgyat csak restaurálással lehetett megmenteni.

Az eredeti helyére szeretnék visszavinni az ókori mozaikpadlót

A Salisbury Archaeology budapesti műhelyében felújított mozaikegyüttest Szombathelyre, a Pásztor utcai raktárbázisra szállítják, ha a múzeum ismét látogatható lesz, az érdekesebb motívumokat a kiállítótérben mutatják be - jelezte a Savaria Múzeum igazgatója.

Komoly szaktudást és hozzáértést igényelt a mozaikpadló restaurálása, amit a Salisbury Archaeology Kft. munkatársai végeztek elForrás: Salisbury Archaeology Kft.

Végleges megoldást jelentene, ha a leletegyüttes visszakerülne a származási helyére, az egykori helytartói palota helyén kialakított Járdányi Paulovics István Romkertbe - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a szabadtéri emlékhely a római kortól kezdve a város központja volt,

az épületmaradványok hiteles képet adnak Szombathely történetéről.

Az egyházmegye területén kialakított, a Savaria Múzeum kezelésében lévő romkert helyreállításának legfontosabb eleme, hogy bemutathatóvá váljon, mi történt az elmúlt kétezer év alatt Szombathelyen, Vas vármegye és Pannónia területén.

(Forrás: MTI)