Európa első állatbarát "okosvárosának" címére pályázik az olaszországi Lucca

Lucca
Lucca városa
Vágólapra másolva!
Európa első állatbarát "okosvárosának" címére pályázik az észak-olaszországi Lucca, amely kutyasétáltatásra szánt útvonalakkal és állatterápiás programokkal akarja javítani lakóinak és azok háziállatainak jólétét.
Vágólapra másolva!

"Az állatok társadalmunk nélkülözhetetlen részei, ám mégis legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk őket várostervezéskor" - mondta Francesco Di Iacovo, a Pisai Egyetem professzora, az Ember-állat okosváros elnevezésű tervezet projektvezetője.
A tervek között szerepel kifejezetten kutyasétáltatásra szánt útvonalak, parkok kialakítása és egy olyan mobilalkalmazás, amely megmutatja, hol lehet megitatni a szomjas házikedvenceket.
Az állattartás segít csökkenteni a szívbetegség kialakulásának kockázatát, valamint az elhízást, a magas vérnyomást és a koleszterinszintet, elsősorban a fokozott fizikai aktivitás miatt.

Lucca városa Forrás: Wikimedia Commons

Kutatások szerint továbbá a háziállatok nyugtató hatással bírnak, erre épülnek az állatasszisztált terápiák is. Az angliai Yorki Egyetem közelmúltbeli tanulmánya pedig azt mutatta, hogy az állattartás jótékony hatással van az emberek mentális egészségére és csökkenti a magányosságérzetüket a koronavírus-járvány miatti korlátozások alatt.

Di Iacovo szerint mindezek ellenére a városok gyakran csak higiéniai szempontból foglalkoznak az állatokkal és kevés energiát fordítanak az ember-állat interakció támogatására.

Luccában éppen ezért a tervek között szerepel a háziállatok bevitele az iskolákba és az idősgondozó intézményekbe oktatási és állatterápiás programokkal, valamint a velük való munkába járás és a tömegközlekedési eszközökön való szállításuk megkönnyítése.

(Forrás: MTI)