Ötszáz évig a tengerfenéken pihentek, most mesélnek az elefántagyarak

Egy afrikai erdei elefánt

A 16. századi portugál kereskedelmi kapcsolatokról és az afrikai elefántok múltbeli ökológiájáról tárt fel izgalmas részleteket egy elsüllyedt hajórakomány elefántagyarainak genomikai elemzése.

1533-ban egy portugál kereskedőhajó negyven tonnányi arany- és ezüstérmével, valamint számos további becses áruval a fedélzetén Afrikából India felé tartott, amikor nyoma veszett a tengeren. A Bom Jesus néven ismert hajó maradványait 2008-ban találták meg Namíbia partjainál; mindmáig ez a legrégibb fellelt hajóroncs az afrikai kontinens déli oldalán.

Most egy namíbiai, dél-afrikai, brit és USA-beli szakértőkből álló nemzetközi kutatócsoport a Current Biology folyóirat legújabb számában arról tudósít, hogy a Bom Jesus rakománya egyebek mellett több mint 100 elefántagyarat is tartalmazott, amelyek a paleogenomikai és izotópos elemzés alapján nem is egyetlen, hanem sok különböző nyugat-afrikai elefántcsordából származtak.

A szerzők kiemelik:

ez az első olyan tanulmány, amely a paleogenomika, az izotópelemzés, a régészet és a történettudomány eszközeinek együttes alkalmazásával határozza meg egy évszázadok óta a tengerfenéken pihenő hajórakomány eredetét, valamint ökológiai és genetikai történetét.

Az eredmény nem utolsó sorban azért figyelemre méltó, mert az elefántcsont kulcsfontosságú árucikk volt az Európát, Afrikát és Ázsiát a tengeren át összekötő transzkontinentális kereskedelmi forgalomban.

Az adatokból következtetni lehet továbbá a múltbéli és mai afrikaielefánt-populációk élőhelyeinek dinamikájára.

A most megjelent tanulmányban Alfred L. Roca és Alida de Flamingh az Illinois-i Egyetemről (Urbana-Champaign, USA), valamint Ashley Coutu és Shadreck Chirikure az Oxfordi (Egyesült Királyság) és Fokvárosi (Dél-Afrikai Köztársaság) Egyetemekről a Bom Jesus fedélzetén szállított elefántcsont származási helyének eredtek a nyomába. A portugál kereskedők mind az Indiai-, mind az Atlanti-óceán térségében széles körben terjesztették ezt az árut a globalizáció e korai időszakában.

„Az elefántok nőstények vezette családi csoportokban élnek, és jellemzően egész életüket abban a földrajzi térségben élik le, ahol születtek – magyarázza de Flamingh. – Egy olyan DNS-markerre támaszkodtunk az agyarak eredetének meghatározásakor, amely kizárólag anyáról borjára száll, és a szekvenciákat földrajzilag betájolt afrikai elefántokéval hasonlítottuk össze.

A hajóroncsból származó elefántcsont-DNS-t Afrika különböző tájain élő egyedekével összevetve meg tudtuk határozni minden agyar származását földrajzi régióra és faji hovatartozásra nézve egyaránt."

„Az agyarak egészen pontos eredetének kiderítéséhez többfajta bizonyítékot kellett felhasználnunk – tette hozzá Coutu. – Ezért többféle módszert és szaktudást vetettünk be az elefántcsont-szállítmány forrásainak visszakövetésére; elsősorban az agyarakból vett minták genetikai és izotópos elemzésére támaszkodtunk. Magabiztos következtetéseket csak úgy lehet levonni, ha a tudományközi kirakósjáték minden eleme a helyére passzol."

A roncsoknál talált agyarak Forrás: National Museum of Namibia

A csoport által közzétett elemzés 44 agyar genetikai és 97 agyar izotópos vizsgálata alapján arra jutott, hogy a rakomány afrikai erdei elefántoktól származik. Az anyáról borjúra átadott mitokondriális DNS tanúsága szerint az agyarak legalább 17 csordából származnak, amelyek valamennyien Nyugat-, és nem Közép-Afrikában éltek.

Ez a földrajzi megoszlás meglepte a kutatókat, ugyanis – amint Chirikure megjegyezte – a portugálok a 16. századra már kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki a Kongói Királysággal és a Kongó folyó mentén élő más közösségekkel.

Arra számítottunk, hogy az agyarak földrajzilag változatosabb régiókból, nemcsak Nyugat-, hanem Közép-Afrikából is származhatnak"

– mondta el a kutató.

Egy afrikai erdei elefánt Forrás: Nicholas Georgiadis

Az elsüllyedt agyarakban talált mitokondriális haplotípusok (együttjáró genetikai jegycsoportok) közül négy a ma élő elefántokban is megtalálható. A többi – feltehetőleg az utóbb elharapódzó orvvadászat és az élőhelyek pusztulása miatt – azóta eltűnt az elefántpopulációkból. Az izotópanalízisből valószínűsíthető, hogy az elefántok kevert erdős élőhelyen, nem az esőerdő mélyén élhettek.

„Volt korábban olyan nézet, hogy az afrikai erdei elefántok csak a 20. század elején húzódhattak ki a szavannai élőhelyekre, azt követően, hogy az eredetileg szavannán élő nyugat-afrikai elefántokat csaknem az utolsó egyedig levadászták – fejtette ki Roca, hozzátéve, hogy a szavannai elefántok különálló fajt képviselnek. – Tanulmányunk megmutatta, hogy nem ez a helyzet, hiszen az erdei elefántok már a 16. században is megtalálhatók voltak a szavannás területeken, jóval azelőtt, hogy az elefántcsontkereskedelem megtizedelte volna a szavannai elefántok állományát."

Forrás: Afp/Eric Le Go

A múltra vonatkozó meglátások mellett a tanulmány a napjainkban elkobozott illegális elefántcsont eredetének visszakövetéséhez is hozzájárul – állítja de Flamingh, sőt: szerinte még ez a felhasználás is csak a jéghegy csúcsa ahhoz képest, hogy mennyi mindent megtudhatunk az agyarakból a hajdanvolt elefántokról és az őket elejtő emberekről.

„Óriási lehetőség rejlik a más hajóroncsokból, illetve régészeti leletekből és múzeumi gyűjteményekből származó elefántcsontminták elemzésében. Rajtuk keresztül rengeteget tanulhatunk az elefántnépességek élettörténetéről, az elefántcsontra vadászó és azzal kereskedő emberek életmódjáról, és az afrikai elefántcsont világhódító útjának számtalan állomásáról – erősítette meg Coutu. – E kapcsolatok feltárása fontos történeteket mesél az akkori világról."