Először indítottak idén űrrakétát Vosztocsnijból

Vágólapra másolva!
Az idei év első rakétaindítását hajtották végre pénteken az orosz távol-keleti Vosztocsnij repülőtérről, a Szojuz-2.16 hordozórakéta a brit OneWeb cég 36 műholdjával emelkedett fel.
Vágólapra másolva!

A Fregat-M gyorsítóblokk levált a harmadik fokozattól. A OneWeb egy 672 egységből álló műholdhálózatot szeretne kiépíteni, amellyel olcsó internet- és telefonszolgáltatást biztosítana világszerte. A mostani felbocsátás 110-re növeli a brit cég alacsony Föld-közeli pályán keringő szputnyikjainak számát.

A OneWeb műholdjaiból először 2019. február 28-án bocsátottak fel hatot a Francia Guayana-i Kourouból, Szojuz-SzT űrhajóval, amit még két indítás követett a kazahsztáni Bajkonúrból. A cég szputnyikrendszere a tervek szerint jövőre lesz képes az egésznapos kapcsolatot biztosítani, de a műholdak üzleti alkalmazásának megkezdését már ez évre ígérték.

Forrás: AFP/Handout

A Roszkoszmosz, az Arianespace és a OneWeb között 2015-ben megkötött megállapodás szerint a brit cég műholdjaival összesen 21 Szojuzt kell felbocsátani.

A felek további öt rakétaindítás opciójáról is megegyeztek.