Aranyat kerestek a sárban, de egy rémséges teremtményt találtak - fotó

Vágólapra másolva!

Egy yukoni aranyásó az örökké fagyott sárban véletlenül felfedezett egy csaknem tökéletes állapotban mumifikálódott 57 ezer éves farkaskölyköt. Sikerült tisztázni, honnan származott, mit evett, és hogyan halhatott meg.

Origo

Vágólapra másolva!

fosszília felfedezés múmia farkas

Miközben nagynyomású vízsugárral bontott egy fagyott sárból álló falat, váratlan és rendkívüli leletre bukkant egy aranyásó a kanadai Yukonban:

egy szinte érintetlen állapotban megőrződött farkaskölyökre, melynek jégben mumifikálódott holtteste 57 ezer éve pihent az örökké fagyos permafroszt talajban.

Az őslakos Tr'ondëk Hwëch'in nemzetiségiek által Zhùr névre keresztelt kisfarkas kivételesen jól megtartott állapotának köszönhetően gazdag információt szolgáltatott a kutatóknak az életkorára, életmódjára és a modern farkasokhoz fűződő leszármazási viszonyaira nézve. A szenzációs leletről szóló beszámoló a Current Biology folyóiratban látott napvilágot.

Az örökké fagyos talajból előbukkanó múmiákról eddig leginkább Szibériából kaptunk hírt. A jégkorszaki emlősvilágot leghívebben megőrző leleteket mindmáig főként a távoli és zord Jakutföld szolgáltatta. Innen került elő az álltában 2 méter magas jukagir bölény, amely rettegett ellenfele lehetett a jégkorszaki vadászoknak. Egy aranybánya megnyitásakor bukkantak a munkások egy nőstény gyapjas orrszarvú maradványaira, a jukagir törzs tagjai pedig egy fiatal mamuttehén holttestére leltek rá a tengerparton. Bár ezek az ősmaradványok is ámulatba ejtenek részletgazdagságukkal, egyik sem annyira makulátlan, mint a mostani lelet.

Ez a nőstény farkaskölyök a valaha talált legtökéletesebb múmia. Lényegében száz százalékig érintetlen; az egyetlen szépséghibája, hogy a szemei hiányoznak

– mondta el Julie Meachen, a Des Moines University anatómiatanára. – A tetem kifogástalan állapota tette lehetővé a számunkra, hogy egy egész sor vizsgálatot elvégezzünk rajta, s így végső soron a teljes élettörténetét rekonstruálni tudjuk."

Az egyik legfontosabb kérdés, amit a kutatók Zhùrral kapcsolatban tisztázni szerettek volna, hogy egyáltalán hogyan került az állandóan fagyott talaj fogságába. A körülmények egészen sajátos együttállása kell ugyanis ahhoz, hogy egy holttest a permafroszt talajban mumifikálódjék. „Ritkán találni efféle múmiákat Yukonban. Ilyen lelet csak úgy állhat elő, ha az állat permafroszt területen pusztul el, ahol a talaj örökké fagyott, és – mint bármilyen más fosszilizációs folyamathoz – nagyon gyorsan kell eltemetődnie – magyarázza Meachen. – Ha túl sokáig hever szabadon a fagyos tundrán, oszlásnak indul, vagy megeszik."

A másik fontos tényező a halál bekövetkeztének mikéntje. Ha egy állat lassan pusztul el, vagy ragadozóknak esik zsákmányul, kevésbé valószínű, hogy ilyen érintetlenül megőrződjék. „Úgy gondoljuk, valószínűleg a lakóbarlangjában lehetett, és hirtelen pusztult el, ahogy a barlang összeomlott – vélekedik Meachen. – Adataink azt mutatják, hogy nem éhezett, és körülbelül 7 hetes lehetett, amikor elpusztult. Kicsit meg is nyugodtunk, amikor megbizonyosodtunk felőle, hogy szegény kislány nem szenvedett soká."

Azon túl, hogy a halálának körülményeit felderítették, a tudósok Zhùr étrendjét is elég jól ki tudták következtetni. A jelek szerint a táplálkozását jelentősen befolyásolta a víz közelsége.

Egy jégkorszaki farkast bizonyára úgy képzelnénk el, hogy bölényre, pézsmatulokra vagy más nagytestű szárazföldi állatra vadászik. Nos, mi is meglepve konstatáltuk, hogy Zhùr inkább vízi élelemforrásra, elsősorban lazacra támaszkodott"

– ismertette a kutató.

Zhùr genomjának elemzése egyértelművé tette, hogy a nőstény kölyök Oroszország, Szibéria és Alaszka hajdanvolt farkasaitól származott, akik egyben a modern farkasok ősei is. Bár az elemzés számos kérdést megválaszolt a farkasok múltjával kapcsolatban, maradt még néhány tisztázandó pont Zhùrt és a családját illetően.

„Többen firtatták, vajon miért lehetett egyedül a barlangban, mi történhetett az anyjával és a testvéreivel – mondta el Meachen. – Lehetséges, hogy egyke volt, és az is lehet, hogy a többiek épp a barlangon kívül tartózkodtak, amikor az beomlott. Sajnos sosem fogjuk megtudni az igazságot."

A lelet különös jelentőséggel bír a helyi őslakos Tr'ondëk Hwëch'in népesség számára, akik hozzájárultak, hogy Zhùr testét kiállítsák Whitehorse-ban, a Yukon Beringia Interpretive Centre látogatóközpontban. A tetemet megtisztították és konzerválták, úgyhogy az állapotát még sok-sok évig megőrzi; az sem árthat meg neki, ha Yukonon belül más kiállítóhelyekre is utaztatják.

A kutatócsoport arra számít, hogy az elkövetkező években megszaporodhatnak a permafroszt talajból előbukkanó múmiák.

„A klímaváltozás csekély pozitív hozadékaként várhatóan egyre több ilyen leletet találunk majd, ahogy a permafroszt olvad – vázolta fel Meachen. – Tudósként akár örülhetnénk is annak, hogy így jobban megismerhetjük ezt a kort, de közben mégis aggasztó, hogy mindezt bolygónk felmelegedése árán tehetjük. Borzasztóan vigyáznunk kellene a Földünkre."