Az újszövetségi Szentírásban Lukács és Máté evangéliuma emlékezik meg a legrészletesebben Jézus megszületéséről. Máté evangéliuma arról ír, hogy három napkeleti bölcs a betlehemi csillagot követve érkezett meg Jeruzsálembe, ahol Júdea királya, Nagy Heródes színe elé járulva jövetelük célját, a „zsidók újszülött királyának"megtalálását is felfedték az uralkodó előtt. Az evangéliumi hagyomány szerint a hatalmára féltékeny Heródes néhány nappal később elrendelte minden két évnél fiatalabb fiúgyermek meggyilkolását, hogy biztos legyen benne, nem marad életben az újszülött „zsidó király".
„A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."
(Lukács, 2, 13.)
Júdea királya, Nagy Heródes ugyanúgy történelmi személyiség volt, akárcsak a názáreti Jézus. A Rómával szövetséges hellenisztikus uralkodó élettörténete, mint az ókori Izrael történelmének egyik legjelentősebb királyáé, viszonylag jól dokumentált.
Jézus megszületésének körülményeiről azonban csak az újszövetségi Szentírás emlékezik meg egyedüli forrásként, méghozzá elég szűkszavúan.
Jézus születéséről a négy evangélista közül
Máté és Lukács evangéliuma ír viszonylag részletesebben,
megemlítve a júdeai király által elrendelt gyermekmészárlást is. „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős, és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott" – írja Máté a kisdedek legyilkolásáról (Mt. 2,17).
A Heródesről fennmaradt krónikák ugyan nem említik meg a betlehemi vérengzést, de azt igen,
hogy a király uralkodásának utolsó éveiben elborult elméje miatt kiszámíthatatlan és kegyetlen despotává vált,
aki még a családtagjai közül is kíméletlenül legyilkoltatta mindazokat, akiket veszélyesnek vélt a saját hatalmára.
Az élete végére dühöngő őrültté vált Heródestől éppen ezért nem állhatott távol egy ilyen, az újszövetségi Szentírásban megörökített barbár vérengzés sem, főleg ha úgy vélte, hogy ezzel biztosíthatja be a betegesen féltett hatalmát.
Kiszámíthatatlan, véreskezű despotává lett élete utolsó éveire
Azt, hogy Nagy Heródes az uralkodásának utolsó éveiben, tehát abban a periódusban, amikor a názáreti Jézus is megszületett, mennyire kiszámíthatatlan és véreskezű személyiséggé vált, nemcsak az Újszövetség, hanem a júdeai királyról fennmaradt egyéb ókori források is megerősítik.
Heródes vér szerint nem számított zsidónak, mert apja, Antipatrosz idumeus, anyja, Kufra pedig nabateus törzsbeli származású, vagyis arab nemzetiségű volt. A Kr.e. 74 körül született Heródesnek 26 éves korában személyesen Julius Caesar adományozott római polgárjogot, és tette meg Galilea prefektusává.
Kr.e. 40-ben a korabeli Közel-Kelet agresszív katonai nagyhatalma, a pártusok törtek be Palesztina területére. Heródes nem tudta megvédeni a nyomasztó túlerőben lévő pártus haderővel szemben Galileát,
ezért a gondjaira bízott tartományt ideiglenesen feladva, menekülésre kényszerült.
Rómába érkezve a szenátus hadsereget adott mellé, és kinevezte Júdea királyának. A kiváló hadvezéri képességekkel megáldott Heródes a keze alá adott római légiók segítségével kiverte a pártusokat Izrael területéről, és helyreállította királysága egységét.
Ugyan ő maga nem volt zsidó, de lelkiismeretesen betartotta a zsidó törvényeket, és kellő tiszteletben részesítette a vallási ügyekben legfőbb fórumnak számító nagytanácsot. De azt is felismerte, hogy hatalma fenntartásához tekintettel kell lennie Róma kívánságaira, illetve érdekeire is.
Hiába uralkodott mintaszerűen, cselszövések hálózták be az életét
Heródes, aki a szenátus kegyelméből Kr.e 37-től ült Júdea trónusán, kiváló politikai tehetségének köszönhetően felvirágoztatta országát. Noha Júdea ekkoriban már Róma kliensének számított, de Heródes a belpolitikai szuverenitását maximálisan kihasználva új aranykort hozott el a zsidó királyság számára.
Bőkezűsége nemcsak Jeruzsálemre terjedt ki,
ahol felépíttette az új templomot,
és a hellenizmus előmozdítójaként nagyarányú építkezésekkel szépítette meg a várost, hanem új városokat - Caesarea, Masszáda, Erodio – alapított, királyként pedig mindenben igyekezett a vallásos zsidóság kedvében járni. Heródes mindezek ellenére összeesküvések és intrikák hálójában élte le életét, ami miatt egyre jobban elhatalmasodott rajta a paranoia.
A farizeusok élesen szembehelyezkedtek Róma-barát politikájával, a makkabeusok pedig trónbitorlónak tartották
a nem zsidó származású uralkodót. Heródes az állandósult intrikák miatt egyre gyakrabban nyúlt a nyílt erőszak eszközéhez, és amikor a nagytanács ítélete nélkül kivégeztette Ezékiást, a főpapi testület, a Szanhedrin haragját is kivívta maga ellen.
Élete alkonyán elhatalmasodott rajta az elmebaj, aminek számos családtagja is az áldozatául esett. Jézus születésének idejére (i.e. 7 körül) az egykor bölcsen és megfontoltan uralkodó király dühöngő, kiszámíthatatlan despotává vált.
Bölcsek érkeznek napkeletről Jeruzsálembe
Az újszövetségi Szentírás szerint, amikor Betlehemben megszületett Jézus, a kisdedet keresve három bölcs érkezett napkeletről Jeruzsálembe. Hogy kik is voltak ők valójában, a történelem egyik nagy rejtélye. A három bölcset szokás háromkirályokként is emlegetni, de az bizonyos, hogy nem uralkodók voltak,
hanem a legnagyobb valószínűség szerint nagytekintélyű asztrológusok lehettek.
Az ókori terminológiában a napkelet a Jordántól keletre elterülő és Mezopotámiáig húzódó területet jelentette.
Egyes feltételezések szerint a háromkirályok a babiloni Marduk templomának lehettek a tudós csillagászai,
illetve asztrológusai. (Egészen a 18. századig az asztronómia és az asztrológia egymással összefonódó tudománynak számított.) Az ókori Közel-Kelet asztrológusai, akiket mágusokként is emlegettek, mint koruk művelt emberei, rendkívül tájékozottak voltak a térség vallási hagyományaiban.
A három bölcs ezért ismerhette Dániel és Bileám próféciáját is az eljövendő Messiásról, valamint Mikeás próféta jövendölését arról, hogy a Messiás, a „zsidók királya" Betlehemben fog megszületni.
Nem csak hitbéli kérdés lehet az „aprószentek" tragédiája
A kor szokásait ismerve az is teljesen életszerűnek tűnik, hogy a Jeruzsálembe érkezett híres mágusokat látni kívánta a király, Nagy Heródes.
Máté evangéliuma szerint, amikor Heródes megtudta, hogy a messziről érkezett bölcsek egy újszülöttet, a „királyok királyát" keresik, összehívatta a főpapokat és írástudókat, hogy kiderítse, hol születhetett meg az „új király".
„Azok ezt mondták neki: a júdeai Betlehembe, mert így írta meg a próféta." (Mt. 2, 6.) A bibliai hagyomány szerint Heródes lépre akarta csalni a három bölcset, arra kérve őket, hogy jelentsék majd meg neki, hol található a kisded, mert ő is hódolni szeretne előtte.
A bölcsek egy látomás hatására azonban nem tértek vissza Heródeshez, hanem Betlehemből egyenesen hazautaztak.
A hoppon maradt Heródes ezért dühében elrendelte, hogy Betlehemben és környékén minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg.
Az evangélium szerint Józsefet álmában egy angyal figyelmeztette a veszélyre,
aki Máriával és a csecsemő Jézussal együtt azonnal felkerekedve Egyiptomba menekült, elkerülve így Heródes gyilkosait.
Noha az evangéliumokon kívül más ókori forrás nem emlékezik meg a betlehemi gyermekmészárlásról, de Heródes utolsó éveinek és a korabeli despoták véres szokásainak ismeretében igen valószínű, hogy az „aprószentek" történetének a hitbéli meggyőződésen túl, valós alapjai is lehetnek.