Már az Antarktiszon is jelen van a koronavírus

Antarktisz, chilei katonai bázis, koronavírus, koronavírus-járvány, covid-19
Gócpontot fedeztek fel az Antarktiszon, egy chilei katonai bázison
Vágólapra másolva!
A koronavírus-világjárvány új gócpontját fedezték fel az Antarktiszon egy chilei katonai bázison.
Vágólapra másolva!

Ezzel egyetlen kontinens sem maradt a Földön, ahol ne jelent volna meg a SARS-CoV-2 jelű új koronavírus

- jelentette be hétfőn a chilei hadsereg.

- olvasható a közleményben.

A fertőzés a chilei haditengerészet Sargento Aldea nevű hajójának látogatásával függhet össze,

amely ellátási feladatokat végzett november 27. és december 10. között.

Amikor befejezte a küldetését, majd december 16-án visszatért Talcahuano kikötőjébe, a legénység 208 tagja között három pozitív esetet találtak.

A járvány megfékezésére hozott korlátozások, köztük a turistautak megszüntetése után mostanáig az Antarktisz a Föld kivételes, koronavírus-mentes területei közé tartozott.

A világjárvány kezdetén evakuáltak mindenkit, akire nem volt feltétlenül szükség,

valamint megtiltották a kapcsolatot a katonai állomáshelyek személyzete és az antarktiszi nemzetközi kutatóbázisok dolgozói között.