A 19. század egyik leghíresebb magyar betyárvezére, Sobri Jóska a vas megyei Erdőd majorban látta meg a napvilágot, 1810-ben. A legendás betyár pontos születési dátuma nem ismert, aki az apja után a keresztségben eredetileg a Pap családi nevet kapta. Az őt ismertté tett „Sobri" ragadványnevet csak később, felnőtt fejjel, az apja szülőfaluja után vette fel.
Sobri Jóskának már igen fiatalon meggyűlt a baja a törvénnyel.
Feltehetően amolyan kamaszos virtustól indíttatva, „legénykedésből" vett részt egy bakonyi disznólopásban, ami miatt a törvényszék pálcázásra, valamint két évi várfogságra ítélte. Sobri a tömlöc magányában határozta el, hogy a kiszabadulása után betyárkodásra adja a fejét.
A néphagyomány szerint elcsábította az egyik porkoláb feleségét,
és az asszony segítségével még a büntetésének kitöltése előtt sikerült megszöknie a börtönből.
A sudár termetű, szép arcvonású legény igen nagy népszerűségnek örvendett a nők körében, ezért nem lehetetlen, hogy van némi valóságalapja a szökéséről szóló legendának. A korabeli hagyomány szerint a börtönben megtanult írni és olvasni, a szabadulása után pedig „czifra gúnyákat" viselt. A rabsága utáni első dokumentált bűntettét 1835-ben követte el; társával, Fényes Istókkal együtt kirabolták a kolomposi juhászt.
Sobrinak sikerült megszöknie az őt üldöző zsandárok elől, de a társa már nem volt ennyire szerencsés;
Fényes Istókot elfogták és halálra ítélték.
A kolomposi juhász kirablása után Sobri Jóska bujdosásra kényszerült, és hamarosan a Bakony erdőségeiben tanyázó szegénylegények vezérévé vált. Sobri bandájának rövidesen országos híre lett a Dunántúl erdős vidékein elkövetett útonállásaik miatt.
Ahogy egyre több zsivány csatlakozott a bandához, úgy lett egyre bátrabb Sobri Jóska is, aki 1836-tól már nem csak a Bakonyban portyázott, hanem rendszeresen betört Vas, Zala, valamint Győr-Sopron-Moson vármegye területére is.
A banda, amelynek a betyárok közt igen műveltnek számító, hat osztályt végzett és nagyuraknál inasként szolgált Milfajt Ferkó volt a második embere, többnyire gazdag kereskedőket, számadó juhászokat és földbirtokosokat fosztott ki.
Sobri a leghíresebb tettét 1836-ban követte el, amikor Kónyban kirabolta a győri káptalan pénztárát,
az uradalmi számtartót pedig szó szerint gatyára vetkőztetve, minden vagyonától megfosztotta. A következő áldozata, Hunkár császári és királyi ezredes kifosztása azonban súlyos melléfogásnak bizonyult.
Az arcátlan akción méltán és mélyen felháborodott ezredes nem hagyta annyiban a dolgot, hanem az udvarnál meglévő összeköttetéseit felhasználva egészen a császárig, I. Ferencig vitte a bakonyi betyárbanda felszámolásának ügyét. Az uralkodó a nádor útján arra utasította a közigazgatás vezetőit és a vármegyék elöljáróit, hogy hozzanak megfelelően szigorú intézkedéseket a közrendet veszélyeztető betyárbandák felszámolására. 1837-re már az egész ország megtanulta félni Sobri Jóska nevét.
Ekkortájt nem mentek ritkaságszámban az útonálló jellegű rablások, és Sobrinak akkora volt a híre, hogy olyan bűntettekkel is őt illetve a bandáját vádolták meg, amelyeket valójában nem ők követtek el.
Az uralkodó utasítására a kancellária hat vármegye katonaságát mozgósította Sobri betyárcsapatának a felszámolására,
továbbá 100 arany vérdíjat tűzött ki a hírhedt betyárvezér fejére. Amikor a császári katonaság alegységei hozzákezdtek a Bakony erdőségeinek az átfésüléséhez, Sobri Jóska elhatározta, hogy a Dunántúl déli vidékére húzódik vissza.
A seregét két részre osztotta, az alvezére, Milfajt Ferkó a betyárok egy részével a Vértesbe vetette be magát, Sobri pedig a többi martalóccal Tolna vármegye felé vette az irányt az őt üldöző zsandárok elől.
Milfajt Ferkót hamarabb utolérte a végzet, mint nagynevű vezérét.
Egy részeg mulatozás során véletlenül lábon lőtte magát, és megsebesülve a zsandárok fogságába esett. Milfajt Ferkót 1836 decemberében a rögtönítélő bíróság halálra ítélte, az ítélethirdetés után Sobri alvezérét pedig azonnal fel is akasztották.
Ez alkalommal azonban Sobri Jóska sem tudott megszökni az őt üldöző karhatalom elől. 1837. február 17-én öt emberével együtt Lápafő határában bekerítették a zsandárok. A betyárok nem adták meg magukat, hanem felvették a harcot a túlerőben lévő császári fegyveresekkel. Innentől kezdve nem teljesen világos, hogy mi lett a hírhedt betyárvezér sorsa.
Egyes források szerint Sobri Jóska folyamatos tűz alatt tartotta a 30- 35 zsandárból álló szakaszt, de amikor rájött kilátástalan helyzetére, öngyilkos lett. A csetepaté miatt kialakult zűrzavarban három betyárnak viszont sikerült elmenekülnie.
Sobri halálának körülményeivel kapcsolatban nagyon hiányosak és ellentmondásosak a források, ezért a történettudomány néhány képviselőjének álláspontja szerint nem lehet biztosan tudni, hogy mi történt Lápafőnél. Sobri Jóska személye körül valóságos kultusz keletkezett, amelyből mondák, népmesék és legendák tucatjai sarjadtak ki.
A népi hagyomány még a 19. század végén is azt tartotta a híres betyárvezérről, hogy „Sobri él".
Az egyik legenda szerint nevet változtatva gazdag számadó lett az Alföldön, de létezik olyan néphagyomány is, amely szerint a tengerentúlra, Amerikába szökött, ahol a gyógyszerészmesterséget kitanulva vált dúsgazdag polgárrá.
A híres betyár sorsával kapcsolatos legkülönlegesebb történet egy arisztokratától, Toldalagi Róza grófnőtől származik. A grófnő visszaemlékezése szerint az édesapjának Magyarországon élt egy unokatestvére, Vay Károly gróf. A grófról azt rebesgették, hogy azonos Sobri Jóskával.
Vay Károly miután elkártyázta az egész vagyonát, eltűnt.
A családja sem tudta hol lehet, azt állították, hogy „utazgat" de fogalmuk sem volt, hogy merre. Sok-sok évvel később azonban hirtelen felbukkant az elveszett gróf, méghozzá dúsgazdagon. Noha a rokonságból sokan nem ismertek rá, de ezt az idő múlásának valamint az átélt megpróbáltatásoknak tudták be.
Vay Károly szeretett mulatozni, és borgőzös állapotban többször is Sobri Jóskának vallotta magát. Sobri még korábban a pandúrokkal vívott egyik csetepatéja során megsebesült; az egyik zsandár kardja a homlokán ejtett vágást.
A hazatért gróf homlokán ugyanilyen heg volt látható, amelyet a hajfürtjeivel igyekezett eltakarni.
Toldalagi grófnő visszaemlékezése szerint az 1848-as forradalom leverése után a „kuzin" többször vendégeskedett náluk Ausztriában (A grófnő Báró Schleinitz, egy osztrák főnemes-diplomata felesége volt), és ilyenkor többször „pórias" magyar népdalokat énekelt nekik.
A Magyar Néprajzi Lexikon adatai szerint Sobri sebesülten fogságba esett Lápafőnél, és ugyanaz lett a sorsa, mint az alvezérének. A híres betyár elítéléséről azonban nem maradt fenn írásos forrás, ezért Sobri Jóska sorsát valószínűleg mindörökre átfogják szőni a legendák.