Az igazi Senki Alfonz és társai: 190 éves a Francia Idegenlégió

A Francia Idegenlégió az egyik legismertebb és leghíresebb katonai alakulat

A világtörténelem leghíresebb elitalakulatához, a csaknem kétszáz éves Francia Idegenlégióhoz rengeteg romantikus színezetű legenda kapcsolódik. A színes légiós történetek számos regényírót, köztük a magyar szatirikus prózairodalom legnagyobb alakját, Rejtő Jenőt is megihlették. Ezért sem tekinthetjük véletlennek, hogy a légió a magyar nagyközönség számára elsősorban Rejtő klasszikussá vált ponyvaregény-hőseinek kalandjai nyomán vált ismertté. A két évszázados múltra visszatekintő világhíres francia egység, a Légion étrangére története azonban valóban olyan izgalmas, mint egy érdekfeszítő kalandregény.

Derék nyárspolgárok lázadása a kocsmai verekedések és utcai ökölharcok ellen

A Francia Idegenlégiót Lajos Fülöp, a francia „polgárkirály" hívta életre 190 éve, az 1831. március 9-én kiadott rendeletével. A Bourbon-ház sok évszázados uralmát megdöntő 1830-as júliusi forradalmat követő konszolidáció tette szükségessé többek között az országban rekedt, és a közbiztonságra állandó fenyegetést jelentő idegen katonák helyzetének rendezését. A forradalom tapasztalataiból okulva a nemzetgyűlés még korábban megtiltotta, hogy idegen állampolgárságú katonák szolgálhassanak a francia hadseregben,

ezért a király egy kizárólag külföldiekből álló, de Franciaországot szolgáló egység felállítását határozta el

a munka nélkül maradt és szerte az országban „bandázó" idegen katonák számára.

A Francia Idegenlégió az egyik legismertebb és leghíresebb katonai alakulat Forrás: Wikimedia Commons/AFP

Hogy teljesen egyértelmű legyen, miszerint a Légion étrangére csak a külföldiek számára nyitott, a király a rendelet kiegészítésével megtiltotta a franciák számára az Idegenlégióban teljesítendő szolgálatot.

Mind a mai napig tartja magát az a makacs vélekedés,

hogy az Idegenlégió zászlai alá elsősorban az igazságszolgáltatás elől menekülő köztörvényes bűnözők, a hatalmas adósságokat felhalmozó kétes egzisztenciák, levitézlett svihákok, vagy mindenre elszánt gátlástalan kalandorok sorakoztak fel. Noha ez régóta nincs így, és ma már rendkívül szigorú feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki újoncként beléphessen a nagyhírű elitalakulatba, az Idegenlégió életre hívásakor még valóban más volt a helyzet.

Lajos Fülöp francia király, a Légió "atyja" Forrás: Wikimedia Commons

A toborzótisztek csak egyetlen dolgot vizsgáltak: külföldi-e a belépésre jelentkező újonc. Így eleinte elsősorban bukott forradalmárok, a hatóságok elől menekülő bűnözők, vagy más kétes hátterű figurák lepték el az Idegenlégió számukra biztonságot jelentő zászlóaljait. Azokban a városokban, ahová a légió egységeit bekvártélyozták,

az agresszív természetű katonák miatt állandósultak a Rejtő-regényekből ismert kocsmai verekedések,

késelések, az utcai ökölharcok, és a békés lakosság nyugalmát felforgató egyéb vandál cselekedetek.

A Rejtő Jenő regényeiből ismert kocsmai verekedések és utcai csetepaték mindennaposak voltak az Idegenlégió első időszakában Forrás: Literatura/Korcsmáros Pál

A nyugalmukat és testi épségüket féltő polgárok hangos tiltakozására ezért a párizsi kormány úgy döntött, hogy a civil lakosságtól biztonságos távolságra, Észak-Afrikába helyezi át az Idegenlégió vad katonáit. Így vált a Szahara 130 évre a Francia Idegenlégió legfőbb állomáshelyévé.

A Szahara homokbuckáitól a Krím-félszigetig

Algéria kietlen forró homoksivatagjában, a civilizációtól távoli erődökben szolgálva, illetve a váratlanul lecsapó vad szaharai törzsek állandósult támadásai alatt váltak egyedülállóan összetartó bajtársi közösséggé a korábban nehezen kezelhető legionáriusok. Itt, a zord körülmények között alakult ki a Francia Idegenlégió egyik leghíresebb jellemzője, az esprit de corps, vagyis a csapatszellem,

amely egyetlen családdá kovácsolta össze a különböző országokból származó, eltérő kultúrájú katonákat.

A hat zászlóaljból álló egység 1835-ig nem is hagyta el Afrikát; az első Algérián kívüli bevetésük az Ibériai-félszigeten történt, a spanyol király, VII. Ferdinánd halála után kialakult feszült politikai helyzetben.

Idegenlégiósok az 1850-es évekből, egy 19. századi színezett metszeten Forrás: Wikimedia Commons

A légió első parancsnoka, Joseph Bernelle noha kemény kézzel és számos máig élő reformmal varázsolta fegyelmezett elitegységgé az alakulatot, ám ennek ellenére Lajos Fülöp az ibériai bevetés után, 1835. december 16-án felhatalmazást adott egy új légió felállítására, amelybe beolvasztották a „régi" egységeit.

Az Idegenlégió "házi terepe" a Szahara volt Forrás: Pinterest

Az újjászervezett Idegenlégiót visszavezényelték Algériába, ahol új feladat várt a legionáriusokra; a Franciaország észak-afrikai érdekeit veszélyeztető maszkarai emír, Abdel-Káder erős seregének megtörése. Az Idegenlégió harcosai sikeresen vették fel a küzdelmet az emír sivatagi harcmodort kitűnően ismerő seregével, és számos csatározás után 1847-ben meghódolásra kényszerítették a sivatagi uralkodót.

Idegenlégiósok napjainkban, díszelgő öltözetben Forrás: Wikimedia Commons/Defenseimagery

Időközben Franciaországban is sok minden megváltozott: az 1848-as forradalom elsöpörte a „polgárkirályt", Lajos Fülöpöt,

akit a nagy Napóleon unokaöccse, Louis Bonaparte követett az államfői méltóságban,

mint a forradalom nyomán kikiáltott II. Köztársaság elnöke. A mérhetetlenül nagyravágyó és pompakedvelő unokaöcsnek természetesen a híres nagybácsi volt a példaképe, akihez hasonlóan Louis Bonaparte is túl szűkösnek ítélte a köztársasági kereteket saját hatalmi ambíciói számára, ezért 1852. december 2-án puccsszerűen kikiáltott a második császárságot.

Louis Bonaparte, mint III. Napóleon, császári ornátusban Forrás: Wikimedia Commons/ Franz-Xaver Winterhalter

A „kis Napóleon" uralkodása alatt a Francia Idegenlégiót a kor összes nagy konfliktusában bevetették: a legionáriusok kitűnően megállták helyüket mind a krími, mind pedig az 1859-es szárd-osztrák-francia háborúban, tovább öregbítve az alakulat félelmetes hírnevét.

Hárman szuronnyal egy egész gyalogezred ellen

Az Idegenlégió az 1850-es években kitört mexikói polgárháború eseményei miatt a tengerentúlra is eljutott. III. Napóleon úgy szerette volna a francia befolyást kiterjeszteni Közép-Amerikára, hogy egy Párizshoz lojális uralkodót ültet Mexikó trónjára. A francia-osztrák nagyhatalmi alkudozások eredményeként, III. Napóleon támogatásával Ferenc József császár öccsét, a jobb sorsra érdemes Miksa főherceget tették meg mexikói császárnak.

A Bécsbe érkezett mexikói küldöttség meghívja az ország trónjára Miksa főherceget Forrás: Wikimedia Commons/Cesare Dell’Acqua

Az ezt lehetővé tevő „népszavazást" a francia szuronyok és megszállás biztosította. A mexikói francia-osztrák uralom katonai biztosításában az Idegenlégió is részt vett, amely itt aratta az első olyan nemzetközi hírű haditettét, ami a Légion étrangére nevet egy csapásra legendássá tette. Az 1863. április 30-án Cameroné-nál lezajlott ütközetben mindössze egyetlen századnyi légiós vette fel az eleve esélytelen harcot a nyomasztó túlerőben lévő, ezred szintű mexikói gyalogos, illetve lovassági erőkkel.

Az öldöklő küzdelemben a légiósok a végsőkig kitartottak.

A véres ütközetben elesett a századparancsnok, Danjou kapitány, az összes altiszt, és az összecsapás végére már csak három katona maradt harcképes. A rettenthetetlen légiósok nem voltak hajlandók megadni magukat a mexikói ezredparancsnok felszólítására sem, hanem sebesült bajtársaikat védve, szuronyt szegezve hárman indultak a végső és kilátástalan rohamra a mexikói egység ellen. Az önfeláldozó hősiességnek ez a foka annyira megrendítette a mexikóiak ezredesét, hogy azonnal lefújta a tűzparancsot, és tisztes feltételeket ajánlott az öngyilkos rohamra készülő három légiósnak.

Légiósok a 19. század közepéről Forrás: Wikimedia Commons

A katonák szabadon elvonulhattak, megtarthatták fegyvereiket, és segítséget kaptak sebesült bajtársaik elszállításához is.

Az elesett legionáriusokat valamint hős parancsnokukat a mexikói ezred teljes díszelgése mellett, katonai pompával temették el.

III. Napóleon az Egyesült Államok nyomására, valamint Poroszország fenyegető katonai felemelkedése miatt azonban kénytelen volt félbeszakítani a mexikói kalandot:

III. Napóleon kénytelen volt elhagyni Mexikót Forrás: Wikimedia Commons

1866-ban kivonta csapatait az országból, átengedve a terepet Benitó Juárez szabadságharcosainak, akik rövid idő alatt elfoglalták Mexikóvárost, és a falhoz állították a szerencsétlen sorsú, magára hagyott Miksa császárt.

Benito Juárez agyonlövette I. Miksa császárt Forrás: Wikimedia Commons

Az Idegenlégió Cameroné-nál mindenesetre ország-világ előtt bebizonyította az alakulat rendkívüliségét.

A „nagy háború" összes poklát megjárta a légió

Az 1870-ben kitört porosz-francia háború megszégyenítő vereséget mért a II. Császárságra, súlyosan megtépázva a gloire-t, a francia nemzeti dicsőséget. De nem az Idegenlégión múlott a gyászos katonai kudarc, a legionáriusok halált megvető bátorsággal küzdöttek Otto von Bismarck, és Helmuth von Moltke seregei ellen, hősiességükkel kivívva még a német tábornagyok elismerését is.

Az 1870-1871-es porosz-francia háborúban Franciaország súlyos vereséget szenvedett Forrás: Wikimedia Commons

Az 1871. május 10-én megkötött frankfurti béke véget vetett a „kis Napóleon" uralmának; Franciaország kénytelen volt lenyelni Elzász és Lotaringia elvesztését, valamint elismerni a német egység létrejöttét. Az európai hegemóniáról szőtt francia álmok szertefoszlása után a III. Köztársaság a tengerentúli gyarmatosításban keresett vigaszt, és e gyarmati háborúkból az Idegenlégió is derekasan kivette részét, elsősorban az afrikai kontinensen.

Az Idegenlégiót leggyakrabban Franciaország gyarmati háborúiban vetették be Forrás: Wkimedia Commons / Antonio Ciseri

Az első világháború kitörését követő általános eufóriában olyan sokan akartak belépni a híres elitegységbe, hogy a rengeteg jelentkező miatt új ezredeket kellett felállítani.

Ekkor jelentkeztek az első amerikaiak is az Idegenlégió soraiba,

akik semmiféleképpen sem akartak kimaradni az 1914 nyarán számukra még „jópofa" kalandnak látszó egzotikus európai „nagy háborúból". A Francia Idegenlégió az első világháború szinte összes nagy csatájában részt vett a nyugati fronton, tovább öregbítve az alakulat hírnevét barát és ellenség között egyaránt.

Légiósok a gallipoli ütközet színhelyén Forrás: Wikimedia Commons/Imperial War Museum

A légió helytállását jól illusztrálja a 11 ezer fős első világháborús veszteségadat is.

De a „nagy háború" vége nem hozta el a tétlenség éveit az Idegenlégió számára,

amely az 1920-as években a francia mandátumbirtokká vált Marokkóban és Szíriában vette fel a harcot a gyarmatosítók ellen küzdő gerillákkal, rövid idő alatt teljesen pacifikálva ezeket a területeket.

Idegenlégiósok marokkói bevetésen Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A légió hadrendjét a két világháború között is továbbfejlesztették; az 1930-as évek elején állt fel önálló fegyvernemként az Idegenlégió lovasezrede, a híres Régiment Étranger de Cavalerie alakulat. Noha a gépesített hadviselés hajnalán a lovasság már anakronizmusnak tűnhetett, ám a légió a fő terepének számító sivatagban között kitűnő hasznát vette a lovasságának. Az 1939 szeptember elsején kitört második világháború Franciaország és az Idegenlégió történetében is gyökeres fordulatot hozott.

Rejtő Jenő, Malinovszkij marsall, a szerb király és a monacói herceg is képit viselt

A náci Németország 1940. május 10-én meglepetésszerűen elindított nyugat-európai offenzívája alig bő egy hónap alatt térdre kényszerítette Franciaországot. Az 1940. június 22-én megszégyenítő körülmények között Compiégne-ben aláírt fegyverszüneti egyezmény három zónára osztott fel az országot; egy német, egy olasz, valamint az első világháborús hős, Pétain marsall elnöksége alatt álló maradék Vichy-i Franciaországra.

Fedor von Bock vezértábornagy Párizs német megszállása után, francia tábornokok társaságában Forrás: WW2 in Color

Az Idegenlégió papíron Vichy fennhatósága alá került, de az egyik ezred rögtön átállt Charles de Gaulle ezredes német- és Vichy-ellenes Szabad Franciaország mozgalmának oldalára. 1942-re az eredendően németellenes érzelmű alakulat már egységes egészként de Gaulle oldalán állt, és a Szaharában szerzett évszázados sivatagi harcászati tapasztalatait kamatoztatva Észak-Afrikában szállt szembe Erwin Rommel tábornagy, a „sivatagi róka" hadseregével.

Rommel tábornagy Észak-Afrikában Forrás: Bundesarchiv/Zwilling, Ernst A.

A légiósok, a Szahara homokdűnéi közt zajló harc mesterei Bir-Hakeimnél fényes győzelmet arattak a német Afrika Korps gépesített egységei felett, ezzel is hozzájárulva Rommel kiszorításához Afrikából. 1945 után a Francia Idegenlégió egységeit a bomladozó gyarmatbirodalom megmentéséért küldték csatába, elsősorban az 1946-tól 1954-ig tartó indokínai háborúban.

Az Afrika Korps ellen rohamozó idegenlégiósok Észak-Afrikában Forrás: Wikimedia Commons/AFP

Noha Franciaország elvesztette az „első" vietnami háborút, ám a Cao Bang-nál, majd Dien Bien Phu-nál vívott kemény csatákban a Légió ismét bebizonyította, hogy rászolgál a hírére. Még javában zajlott az indokínai háború, amikor 1953-ban a legrégebbi francia gyarmaton, Algériában is kitört a függetlenségi harc a gyarmati iga lerázására. Az Algériai Nemzeti Felszabadítás (Algerian National Liberation, ANC) elnevezésű szervezet által elindított gerillaháború

nyolc évig elhúzódó, és rendkívül sok áldozatot követelő véres háborúskodásba torkollott.

Noha az Idegenlégió a „hazai terepnek" számító Algériában sikert sikerre halmozott, de ez sem tudta elejét venni annak a mély belpolitikai válságnak, ami 1959-ben a IV. Köztársaság bukásához vezetett.

Egy légiós Indokínában Forrás: Wikimedia Commons/ AFP

A hatalmat az V. Köztársaság első elnökeként átvett Charles de Gaulle elmozdítására az „ancien régime" néhány bukott vezetője titkos zendülést szervezett;

a sikertelen puccskísérletben pedig az Idegenlégió 1. ejtőernyős-ezrede is részt vett.

Emiatt a tábornok-elnök komolyan fontolóra vette a nagy múltú Idegenlégió feloszlatását, de végül elállt a francia nemzeti szimbólumnak számító elitegység felszámolásától.

Charles de Gaulle tábornok ( a képen középen) Forrás: Wikimedia Commons

1961 után a Légion étrangére-t teljesen átszervezték, a modern hadviselés követelményeinek megfelelően. Az 1960-as évektől az Idegenlégiót a mindenkori francia érdekek szerint a különböző válsággócokban vetik be,

az alakulat az elmúlt öt évtizedben számos expedíciós katonai vállalkozásban vett részt,

így többek között Csádban, Nigériában, Dzsibutiban, Zaire-ban, valamint Libanonban és a Balkánon de a nemzetközi erők oldalán harcolt az Öböl-háborúban is.

Légiósok Libanonban Forrás: Wikimedia Commons/AP

Az Idegenlégió napjainkban Franciaország számára olyan gyors reagálású elitalakulatnak számít, mint az amerikai különleges erők, amelyet a világ bármely pontján bevethetnek a francia nemzeti érdekek védelmére. A patinás alakulat soraiban számos híresség is szolgált, így például a második világháborús szovjet hadvezér, Rogyion Malinovszkij marsall, aki frontparancsnokként vett részt a magyarországi harcokban, köztük Budapest ostromában.

Az Idegenlégió napjainkban is számos válságövezetben kerül bevetésre Forrás: AP

Légiósként kezdte a katonai pályafutását több más híres hadvezér is, köztük Patrice Mac-Mahon marsall, vagy Louis Bonaparte későbbi tábornagya, François Achille Bazaine is.

A hírességek sorába tartozik I. Péter szerb király, II. Lajos monacói herceg, Arthur Koestler író, publicista,

a közelmúlt közszereplői közül pedig például Jean-Marie le Pen, a Nemzeti Front egykori elnöke, vagy Ante Gotovina vezérezredes, horvát nemzeti hős is.

A Légiót a hazai közönség elsősorban Rejtő Jenő (a kép jobb szélén) regényeiből ismerte meg (mellette Salamon Béla és Karinthy Frigyes) Forrás: Wikimedia Commons

És természetesen meg kell említeni, hogy Tuskó Hopkins, Senki Alfonz, Csülök és társai szülőatyja Rejtő Jenő is hat hónapon át viselte a híres légiós sapkát, a képit.