A húsvétot megelőző időszak a 40 napos nagyböjt (Quadraesima) ideje, amikor Jézus 40 napos pusztai böjtjére, és az azt követő kínszenvedésére emlékezünk.
A 40-es szám más okból is jelentős az ó- és újszövetségi Szentírásban:
Mózes 40 napig böjtölt a törvények kihirdetése előtt, 40 évig tartott a pusztai vándorlás, Jónás pedig azt jövendölte, 40 nap múlva pusztul el Ninive, de mivel a nép böjtölt, bűnbánatot tartott, és jó útra tért, végül mégsem pusztult el a város.
Jézus a feltámadás után 40 napig még megjelent az apostoloknak, akiknek Isten országáról beszélt.
A szintén 40 napos nagyböjti időszaknak - amely hamvazószerdától nagyszombat estig, az ünnepi szentmise megkezdéséig tart –, tehát ez a biblikus eredete. Ez az időszak a böjtölés, az önmegtartóztatás, és az elcsendesülés ideje. A böjt a hívő keresztény számára fontos gyakorlatnak, próbatételnek számít.
Lényeges, hogy önként vállalja az ember, ne pedig kényszerből. A böjt tulajdonképpen egy olyan próbatétel, ami bebizonyíthatja, hogy nem vagyunk rabjai sem az ösztöneinknek, sem a kényelmünknek, sem pedig a függőségeinknek.
Megmutathatja, hogy tudunk-e lelkileg szabadon élni, és együtt érezni másokkal.
A böjt szokása arra int bennünket, hogy ne csak a test, vagyis vágyak és ösztönök szerint, hanem a lélekkel, vagyis szellemileg tudatosan éljünk.
Az ókeresztények a második és harmadik században még nagypénteken, illetve nagyszombaton böjtöltek. Először az alexandriai egyházközösség tagjai kezdték el a 3. század közepétől egy hétig tartani a böjtöt, ami később 40 napra bővült. Szent Atanáz Rómából azt írta az alexandriaiaknak, hogy tartsák meg a 40 napos böjtöt. Többek között ebből a forrásból tudható, hogy a 4. századtól általánossá lett a 40 napig tartó böjt. A 7. század elejétől vált szokássá a római egyházban a nagyböjti időszak hamvazószerdától való kezdete, és ezt a szokást II. Orbán pápa 1091-ben egyházi törvénnyé tette.
Hamvazószerdától húsvétig ténylegesen azonban 44 nap telik el, ennek pedig az az oka, hogy a keresztény egyházban a vasárnap böjttiltó nap, tehát a nagyböjtbe a vasárnapok nem számítanak bele. Régen nagyon szigorúan vették a böjti előírások megtartását, de később egyrészt gazdasági, társadalmi okokból,
másrészt pedig, mert mivel enyhültek az egyházi előírások, mérséklődött a szigor is.
Naponta egyszer étkeztek este, ilyenkor kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket vettek magukhoz 40 napon át. A böjti vacsorához külön edényeket használtak.
Ma a keresztény hívők számára az a minimum előírás, hogy péntekenként nem szabad húst fogyasztaniuk, illetve hamvazószerdán és nagypénteken szigorúbb böjtöt kell tartaniuk. A pénteki hústilalom egész évre szól, nem csak erre az időszakra. A püspöki kar által 1996-ban meghatározott érvényes böjti előírás szerint
naponta csak egyszer lehet teljesebb az étkezés,
de reggel és este is szabad némi ételt fogyasztani. Szabadon választható, hogy a teljesebb étkezés délben, vagy este legyen-e.
A lényeg az önmegtartóztatás, testünk megfegyelmezése, hogy jobban tudjunk a lelkiséggel foglalkozni, és ne adjuk át magunkat a testi vágyaknak, illetve a kényelmeknek. De az is fontos, hogy a böjtöt az ésszerűség határain belül tartsuk meg, tehát mindenki az egészségi állapotának, munkájának megfelelően böjtöljön. Például, aki kemény fizikai munkát végez, mondjuk egész nap kapál a földeken, az ne kenyéren és vízen böjtöljön.
Hamvazószerdán az a szokás, hogy a virágvasárnapi elégetett barka hamujával hintik meg a bűneiket megvallott híveket. A hamu már az Ószövetségben a bűnbánat jelének számított, amit Jézus is megemlít.
Az ókeresztény időkben, ha a hívek meggyónták a bűneiket, és a diakónus a feloldozás után kirótta rájuk a penitenciát, szőrcsuhába öltöztették a vezeklőket, és a püspök kiutasította őket a templomból, ahogyan Ádám és Éva is ki lett utasítva a Paradicsomból. Voltak hívek, akik bűnbánatuk jeléül hamut szórtak a fejükre. (Az ókorban ez a gyász jele is volt.)
A nagyböjt liturgikus színe a lila, ami a készületi bűnbánati időszakok színe.
A nagyböjt kezdetétől húsvét vigíliáig nem mondhatnak a hívek alleluját, és tilos az oltárt virágokkal díszíteni. Hamvazószerdán a szentmisében elmarad a bűnbánati liturgia és az „Uram irgalmazz!" könyörgés csakúgy, mint a szokásos homília (bibliamagyarázatot tartalmazó szentbeszéd), amit csak a hamvazás utáni misén lehet ismét megtartani. Nagyböjt idején nem szól az orgona, sem pedig más hangszer a templomokban.
A nagyböjt első vasárnapján letakarják a templomban a feszületet és a képeket (ez nem kötelező, de általános gyakorlat), amelyeket egészen a húsvéti vigília kezdetéig letakarva kell hagyni.
A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, amely a virágvasárnappal kezdődik.
A virágvasárnap elnevezés a latin „Dominica palmarum", azaz a „pálmaágak vasárnapja" kifejezésből ered, mert ezen a napon arra emlékezünk, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe.
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról Máté apostol, a négy evangélista egyike, ekként emlékezett meg: „Sokan ruhájukat terítették az útra, mások meg lombos ágakat szórtak eléje, amelyeket a réten vágtak. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban" (Mt 21, 8,9)
Így vált szokássá a pálmaágas, Európa északi részein pedig a barkás körmenet. E napon a főmise előtt körmenetet, vagy ünnepélyes bevonulást tartanak. Körmenet csak a főmise előtt lehetséges, az ünnepélyes bevonulás a többi mise előtt is. A körmenetben a régi hagyomány szerint többek között a húsvéti gyertyát (cereus paschalis), vagyis egy nagyméretű fehér viaszgyertyát hordoznak körbe, amely a föltámadt Krisztus jelképe.
A nagyobb méretű húsvéti gyertyát a kereszt jelével, évszámmal, valamint az alfa és omega görög betűkkel, továbbá a Krisztus sebeit szimbolizáló öt tömjénszemmel díszítik. (Az alfa és omega a görög ábécé első, illetve utolsó betűje azt szimbolizálja, hogy Jézus Krisztus a kezdet és a vég.)
Nagycsütörtökön a püspök olajszentelési misét celebrál a papjaival, ekkor megszenteli a krizmát és a többi szent olajokat.
Ezeket a megszentelt olajokat használják kereszteléskor, bérmáláskor, papszenteléskor, templomszenteléskor, és a betegek szentségének kiszolgálásakor.
Ez a hagyomány egészen az Ószövetség idejére nyúlik vissza, a Kivonulás könyvében olvasható a „szent balzsam" receptje is, amelyet Isten adott Mózesnek. A krizma olívaolaj és balzsam - balzsamfák gyantájának és illóolajának - megszentelt keveréke, amit azokon a szertartásokon használnak, amelyeket a liturgia szerint a püspöknek kell elvégeznie, ilyen például a bérmálás vagy a pappá szentelés.
Nagyhéten a katolikusok kálváriát járnak. A régi időkben a hívek naponta jártak keresztutat a pap vezetésével, szinte minden faluban. Nagyhét negyedik vasárnapja a Laetare vasárnap, ezen a napon szabad ismét feldíszíteni az oltárt virágokkal és az orgona is megszólalhat, a lila színt pedig felváltja a rózsaszín. E napon a szentmise indító (introitus) éneke a „Laetare Ierusalem", azaz a „Vigadozzál Jeruzsálem" gregorián, ami a miséző és kísérete bevonulása alatt hangzik el.
A 11. századtól való hagyomány a pápai aranyrózsa adományozása is, a nagyböjt 4. vasárnapján.
Először 1049-ben áldotta meg ezen a napon a pápa a Rosa d'Oro-t, vagyis az aranyrózsát,
egy aranyból készült, illatszerekkel, balzsammal megtöltött rózsát formáló pápai kitüntetés. A Szentatya kezdetben csak a hivatalnokainak, de később már királyoknak, majd a 14. századtól kezdve testületeknek is adományozta ezt a magas egyházi kitüntetést.
A 19. századtól a királyi családok nőtagjai is megkaphatták erényeikért és egyházszolgálatukért az aranyrózsát. Több magyar uralkodó is részesült ebben a magas pápai kitüntetésben, így többek között 1348-ban Nagy Lajos király, 1435-ben pedig Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király, de a 19. században
Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné is megkapta a Rosa d' Oro-t.
Az utolsó aranyrózsa-kitüntetésben XIII. Alfonz felesége, Viktória brit királynő unokája, Ena spanyol királyné részesült 1923-ban.
A 20. század második felétől a Szentatya elsősorban a Mária-kegyhelyeknek adományozza az aranyrózsát.
Legutóbb Ferenc pápa 2019. júniusában a csíksomlyói búcsújárás alkalmából ajándékozta meg a Szűzanya szobrát az aranyrózsával.
Az aranyrózsa az öröm és a szeretet szimbóluma - a régi szertartáskönyvekben Jézus Krisztust jelképezi -, így ez nemcsak egy elismerés, hanem szolgálatvállalás is, mert aki ezt megkapja, annak Krisztust kell elvinnie és hirdetnie a világban.