Kísérteties jelenséggel találkoztak a túrázók az egyik ír erdőben

hajszáljég
Hajszálég egy faágon
Vágólapra másolva!
Az írországi túrázók a múlt héten a fagyos fák között sétálgattak, amikor úgy érezték, hogy egy elvarázsolt erdőbe jutottak, tele képzeletbeli édességgel. Az egyik közösségi oldalon közzétett beszámoló alapján „a bolyhos fagy fehér foszlányai pont úgy virágoztak a faágakon, mint a vattacukor, de a titokzatos pihe egyetlen érintéssel eltűnt".
Vágólapra másolva!

Az említett erdőben azonban nem a boszorkányság hatásaival találkozhattak a túrázók, de a tudósok szerint némi alkímia is megbújhat a különös jelenség mögött. Ezt a furcsa, téli jelenséget ugyanis „hajjégnek" nevezik és a képződményt kizárólag ott lehet megfigyelni, ahol hidegtűrő gombák élnek.

Megfelelő körülmények között ugyanis, amikor a víz megfagy az elhalt fában, akkor finom, mintegy 0,2 milliméteres jégkristály szálak jöhetnek létre.

A természet káprázatos tüneménye csak nedves, korhadó fán fordul elő, és legalább egy tucat országban megfigyelték már,

köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Oroszországban, Svédországban, Németországban és Írországban. A Biogeosciences tudományos szaklap 2015-ös tanulmánya szerint leginkább az Egyenlítőtől északra eső 45 és 55 fok közötti szélességeken számoltak be róla.

A jelenség első, több mint egy évszázaddal ezelőtti leírása óta a tudósok azt gyanítják, hogy valamilyen gomba állhat a „fagyos szakáll" jelenség hátterében.

Hajszálég egy faágon Forrás: Gisela Preuß

– mondta Christian Mätzler, a Berni Egyetem Alkalmazott Fizikai Intézetének nyugalmazott professzora, a tanulmány társszerzője. – A gomba elősegíti, hogy a jég hihetetlenül vékony, csupán 0,01 milliméter átmérőjű szálakat alkosson, és azt is, hogy ezek a szálak több órán át megtartsák alakjukat 0 Celsius-fokhoz közeli hőmérsékleten.

A tanulmány végül nevet is adott a „tettesnek", miután a kutatók felfedezték az Exidiopsis effusa nevű gombát Németországban. De hogy hogyan lesz ebből „hajjég"? Az erre adott válaszban a tudósok továbbra sem biztosak.

Annyi azonban bizonyos, hogy gombák többféleképpen járulnak hozzá a jégképződéshez:

egyrészt lebontják a fák ligninjét, és a szivacsos, puha anyag elősegíti a hajszáljégképződést; másrészt alakítják és megtartják a képződő jégszálakat anélkül, hogy azok megtörnének.