Hány forradalom volt Franciaországban? Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre gyorsan és egyszerűen lehet válaszolni. Így van, három: az 1789-es, az 1830-as és 1848-as eseménysorozatok. Ám mint minden történelmi dolog esetében, itt is találkozhatunk egy hosszabb és összetettebb válasszal. Lássuk!

Az első nagy francia forradalom során megbuktatták az abszolutista rendszert

A francia forradalom Európa történetének meghatározó eseménysorozata volt, legalábbis ha az elsőről, a történelem órákról is jól ismert történésekről beszélünk. Ám a többiről sem szabad megfeledkezni.
Ha a forradalom egyfajta rendszerváltással és kollektív fizikai erővel jár, akkor a legfontosabb időpont az 1789-es, az 1830-as és 1848-as esztendő – mondta Peter Jones, az Egyesült Királyság Birminghami Egyetemének francia történelem professzora a LiveScience online tudományos portálnak.

A nép elfoglalja és lerombolja a Bastille-t, az 1789-es francia forradalom nyitányakéntForrás: Wikimedia Commons

Ahogy rámutatott, az első eseménysorozat során a feldühödött párizsiak elfoglalták a Bastille börtönét 1789. július 14-én. Ez volt az a francia forradalom, amely a „szabadság, egyenlőség, testvériség" jegyében a pénzügyi csőd közelébe vezető abszolutista rendszert megbuktatták, majd aminek a végén XVI. Lajos francia királyt bűnbaknak kiáltották ki és kivégezték 1793. január 21-én.Mária Terézia lánya, Mária Antónia francia királyné még néhány hónapig élt férje halála után a Temple börtönében, amikor október 14-én a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, majd halálra ítélték.Két nappal később a párizsi Place de la Revolution-on, a mai Concorde téren fejét vették. A marxista történelemírás szerinti, „nagy" jelzővel ellátott francia forradalom hatása óriási volt: meghatározta Európa történetét a 18. század végén.

Másodszor megfosztották a Bourbon-házat a tróntól

A második francia forradalmat általában „júliusi forradalomnak" is nevezik, amelynek során a Bourbon-házat megfosztották a tróntól az Orléansi-ház javára. A történelmi esemény 1830-ban történt, amely megdöntötte X. Károly Fülöp francia király, Artois grófja, és ezzel a Bourbon-ház uralmát Franciaországban.

X. Károly király François Pascal Simon Gérard festményénForrás: Wikimedia Commons/François Gérard

A trónt csak hatvanhét évesen elfoglaló uralkodó már korábban maga ellen hangolta a népet,

amikor élesen ellenzett minden olyan törekvést, amely a polgárság választójogának kibővítését szorgalmazta volna. Károly előszeretettel fitogtatta királyi hatalmát és felsőbbrendűségét, miközben megpróbálta visszaállítani a „nagy" forradalom előtti politikai rendszert. Törekvései természetesen újabb felháborodást váltottak ki országszerte és komoly belső problémákat generáltak.

Eugène Delacroix: A „Szabadság vezeti a népet” című festménye, melyet eredetileg az 1830-as júliusi forradalom emlékére festett.Forrás: Wikimedia Commons/Eugène Delacroix

A sajtócenzúra, a választójog korlátozása és az újonnan választott törvényhozás feloszlatása csak tovább szította az ellentéteket. Az ennek a hatására, 1830-ban kitört forradalom arra kényszerítette X. Károlyt, hogy mondjon le a trónról. A francia Nemzetgyűlés végül az Orléansi-házból származó Lajos Fülöpöt választotta királlyá. Az ezt követő, 1848-ig fennálló történelmi időszakot júliusi monarchiának vagy polgárkirályságnak is nevezik: Franciaország népszuverenitásra épülő, alkotmányos monarchiává vált.

Harmadszor megdöntötték Lajos Fülöp uralmát

A harmadik francia forradalmat gyakran „februári forradalomnak" vagy 1848-as francia forradalomnak is nevezik, amely véget vetett a Lajos Fülöp párti orléansisták vezető szerepének, és elhozta a Második Köztársaság néven ismert időszakot.

Lajos Fülöp francia király, a Légió "atyja"Forrás: Wikimedia Commons

Ez az eseménysorozat azonban a népek tavaszának meghatározó eseménye is volt: kitörésének híre elősegítette a bécsi és a pesti forradalom kirobbanását is. A rossz termés, a nyomában járó gazdasági válság, éhezés és munkanélküliség egyre nagyobb elégedetlenkedés váltott ki mind a francia parasztság, mind a francia polgárság részéről. Lajos Fülöp azonban betiltotta a tüntetéseket, ezért az ellenzék úgynevezett „banketteket" tartott és titokban megkezdte a forradalom előkészítését.

Henri Félix Emmanuel Philippoteaux: Alphonse de Lamartine kikiáltja a Második KöztársaságotForrás: Paris Musées / Musée des Beaux-Arts de la Ville de Paris, Petit Palais/Philippoteaux, Henri Félix [D.1884-11-09]

1848. február 22-én tüntetés kezdődött, ahol a tömeg először csak visszafogottan, majd egyre hevesebben reagált.

Végül a tüntetők elfoglalták a királyi palotát, a köztársaság kikiáltását és ideiglenes kormány megalakítását követelve. A király csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni.

Érdemes tisztázni a „forradalom" szó jelentését

Szóval ha megkérdeznénk néhány szakembert, hogy összesen mégis hány francia forradalomról beszélhetünk, akkor a hosszabb válasz nagy részben függ attól, hogyan értelmezzük a forradalom kifejezést.

A francia nép kivonul az utcákra PárizsbanForrás: Wikimedia Commons

Szükség van egy népszerű mozgalomra és egyfajta megosztottságra az uralkodó osztály tagjai között, akinek az egyik része szimpatizál a forradalommal és felajánlja a vezetői szerepét – magyarázta Robert Gildea, az Egyesült Királyság Oxfordi Egyetemének modern történelem professzora. – Az állam válsága és a fentiek nélkül mindez csak egyfajta zavargás; ha mindezen elemek teljesülnek, és az események rendszerváltáshoz vezetnek, akkor beszélhetünk forradalomról.

A szakember ennek tükrében egyetért Peter Jones professzor azon számításával, miszerint

három francia forradalom történt, mert ezeket „sziklaszilárdságú tények" igazolják.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a francia történelemben akad még néhány figyelemre méltó megmozdulás, amely vitára érdemes és akár forradalomként is értelmezhető.

Puccs tette Franciaország egyeduralkodójává

A történészek szerint a három forradalom közül az utolsó, az 1848. évi februári forradalom megdöntötte a monarchiát és elindította a Második Köztársaság néven ismert időszakot, ám a politikai instabilitás nem sokkal később ismét visszatért Franciaországba. Elnöke, III. Napóleon, teljes nevén Charles-Louis Napoléon Bonaparte (korabeli magyar sajtóban Napóleon Lajos) ügyesen feloszlatta az Országgyűlést, az ország parlamentjét.

III. Napóleon és BismarckForrás: Wikimedia Commons/Wilhelm Camphausen

„Nevem a rend, a hazafiság és a dicsőség szimbóluma. A legmélyebb fájdalommal látnám, ha a haza megosztására használnák fel." – nyilatkozta a júniusi pótválasztásokon, ahol még visszautasította a jelöléseket.

Napóleon elutazott, majd csak a szeptemberi pótválasztások idejére tért vissza Franciaországba, ahol öt helyen győzött úgy, hogy rosszul beszélt franciául. A decemberi köztársaságielnök-választáson a szavazatok háromnegyedét elnyerte, pusztán a nevének köszönhetően. Egy puccs tette őt Franciaország egyeduralkodójává, és egy új alkotmány megadta neki a jogot arra, hogy évtizedekig elnök legyen, újraválasztásának korlátai nélkül. De nem állt meg itt: 1851-ben népszavazást írt ki, és arra kérte a francia népet, hogy támogassák őt császárként. Az elnök a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelgett, így a szavazatok valószínűtlen 97 százalékát megszerezte. Az új rendszert, a Második Császárságot 1852-ben hirdették ki.

III. Naplóleon császári öltözetbenForrás: Wikimedia Commons/Franz Xaver Winterhalter

Noha mindezek az események teljesen megváltoztatták Franciaország erőviszonyait, mégsem szabad és tisztességes választásokon alapult, ezért a történészek nem nevezik forradalomnak, mert nem volt szükséges hozzá semmiféle helyi erőszak.

Egy meglehetősen konzervatív köztársaságot alapítottak

1871-ben már egyértelműnek látszott, hogy Franciaország hamarosan elveszíti a háborút Poroszországgal szemben. Bonaparte nagybátyja példáját követve a frontra utazott, ahol azonban porosz fogságba esett. A politikai zűrzavar közepette a republikánus erők megragadták Párizsban az irányítást, felszámolták a császárságot és kihirdették a Harmadik Köztársaságot.

Barrikádok Párizsban, a kérészéletű Kommün idejénForrás: Wikimedia Commons

Szigorúan véve erre sem mondhatnánk, hogy forradalom volt, mert inkább csak úgymond hatalomrablásról beszélhetünk – magyarázta Gildea. – Lényegében végül egy meglehetősen konzervatív köztársaságot alapítottak.

Hozzátette: nem szabad azonban megfeledkeznünk azonban az 1871. március 18-án kikiáltott Párizsi Kommünről sem, amikor a munkástüntetések nyomán megválasztott kommün, a Párizsi Községtanács tagjainak hónapokig sikerült irányítaniuk a fővárost, míg a Harmadik Köztársaság megsemmisítette a lázadást és megerősítette tekintélyét.

Gildea szerint ez gyakorlatilag forradalomnak minősül, csak éppen sikertelenségbe fulladt.

Charles De Gaulle, francia tábornok, államférfi, az Ötödik Francia Köztársaság első elnökeForrás: Wikimedia Commons/Library of Congress

A professzor ezek mellett megemlíti a második világháborút követő, 1946 októberében születő, Negyedik Köztársaságot, amely a legnagyobb eredményeket a szociális reformokban és a gazdaságfejlesztésben érte el.

Idejében azonban sorban buktak meg a kormányok: 12 év alatt nem kevesebb, mint 21 kormánya volt.

Válságok sorozata után – ezek között az 1958-as algériai krízis volt a legsúlyosabb – a Negyedik Köztársaság összeomlott, aminek az 1958. október 4-én tartott népszavazás vetett véget, és egyben megteremtette a ma is fennálló Ötödik Köztársaságot.