Amikor Frédéric Santoul először volt tanúja Európa legnagyobb édesvízi halainak döbbenetes táplálkozási szokásaival, épp egy középkori hídon állt Abibiben, egy dél-franciaországi városban.
A Tarn folyóban található kis szigetre galambok tévedtek, és a madarak figyelmen kívül hagyták a kavicspart közelében mozgó európai harcsák csoportját. A férfi végül döbbenetes dolognak volt tanúja.

A két métert és a száz kilogrammot is meghaladhatja

Hirtelen egy hal vetette ki magát a vízből a szárazföldre és elragadott egy galambot, mielőtt az elszállhatott volna. Ezután visszaevickélt a folyóba, szájában a madárral.

Rögzítették, ahogy az európai harcsák körülveszik a kis szigetet a Tarn folyóban, és arra készülnek, hogy megragadják a gyanútlan galambokatForrás: REMI MASSON / NPL / MINDEN PICTURES

Tisztában voltam azzal, hogy a gyilkos bálnák gyakran a partra vetik magukat, amikor például fókákat akarnak fogni táplálék gyanánt, de még soha nem láttam ilyen viselkedést a halaknál – mondta Frédéric Santoul a Toulouse-i Egyetem halökológusa a National Geographic online portáljának, aki a nyár hátralévő részét a jelenség dokumentálásával töltötte.

Kiderült, hogy a különös vadász az európai harcsa (Silurus glanis), amit több helyen „leső harcsának" is hívnak. Európa édesvizeinek az egyik legnagyobbra növő faja: a két métert és a száz kilogrammot is meghaladhatják egyes példányai.

Harcsa (Silurus glanis): Európa édesvizeinek második legnagyobbra növő hala, a magyarországi halfauna „óriása"Forrás: MTI/Komka Péter

Az állat Európa közép és keleti területén szinte mindenütt megtalálható, de az 1970-es évek óta Nyugat- és Dél-Európa legalább tíz országában elterjedt. Az őshonos élőhelyén, ahol az állatot halászzák és táplálékként is tenyésztik, az európai harcsa nem tekinthető problémás fajnak. Úgy tűnik, hogy a populációk évtizedekig viszonylag stabilak maradtak.

Ám ezek az újonnan betelepített vízi betolakodók több folyóban olyan, veszélyeztetett és a kereskedelemben fontos vándorló halakat vesznek célba, mint például az fattyúhering (Alosa alosa) és az atlanti lazac (Salmo salar), amelyek európai populációja már most komoly hanyatlásban kezdett.

Frédéric Santoul aggódik amiatt, hogy a túlhalászás miatthogy a ragadozó sok őshonos nyugat-európai halfajt kiirthat, alapvetően megváltoztatva a folyók ökoszisztémáit,

amelyeknek amúgy meg kell küzdenie az olyan, mesterséges építményekkel, mint a gátak vagy épp a növekvő vízszennyezéssel. A szakértők figyelmeztetése alapján ezen tényezők halmozott hatása a következő tíz évben a halállomány összeomlásához vezethet.

Óriások lakomájának lehetünk tanúi

De nézzünk egy kis harcsa-történelmet! 1974-ben egy német horgász több ezer harcsát engedett a spanyol Ebro folyóba. Más horgászok is reménykedtek a minél több hatalmas fogásban, ezért ugyanezt tették más országok folyóiban is, és emiatt a faj könnyen és gyorsan elszaporodott.

Két métert és a száz kilogrammot is meghaladhatják egyes példányaiForrás: Wikimedia Commons

Más invazív fajokhoz hasonlóan az európai harcsa állományai is az emberi tevékenység miatt megváltozott folyóvizekben virágoznak, ahol a magas vízhőmérséklet és az alacsony oxigénszint kiszoríthatja az őshonos fajokat. Az állat oxigénigénye alacsony és a vizek szennyezését aránylag jól elviseli. Az európai harcsa ráadásul gyorsan növekszik, hosszú élettartammal (akár nyolcvan évig is elélhet) és könnyen szaporodik: a nőstények egyszerre akár több száz ikrát is rakhatnak. Ám vadászati képességeik miatt lesznek annyira félelmetesek.

Európa közép és keleti területén szinte mindenütt megtalálható, Magyarországon folyó és állóvizekben is egyaránt gyakoriForrás: Flickr

Mint minden harcsaféle, így az európai harcsa is fejlett érzékekkel rendelkezik, különösen a zsákmányok észlelésében.
Ezenkívül elképesztő sebességgel képesek alkalmazkodni a lehetséges, új élelmiszer-forrásokhoz – mutatott rá Santoul, aki azt is dokumentálta, hogyan képes az állat egy másik invazív fajra, az ázsiai kagylóra vadászni.

A harcsák legújabb zsákmányállatai közé tartoznak a tengertől a folyókig vándorló halak, például az atlanti lazacok, amelynek történelmileg eddig kevés ragadozója akadt és amelyek már veszélyeztetett státuszt kaptak Európában.

Komoly fenyegetéssé váltak a folyókban

Az európai harcsa azonban olyan, új vadászati stratégiákat is kifejlesztett, amelyek eddig még nem voltak jellemzőek a hozzá hasonló fajokra. Ilyen például a galambok és más madarak elragadása a szárazföldről.

A franciaországi Garonne folyóban a tudósok megfigyelték, hogy a hal néha egy alagút-szerű képződmény belsejében várja, hogy arra ússzon a vándorló lazac, amire könyörtelenül lecsap.

Egy 2020 novemberében közzétett tanulmányban arra is rámutattak, hogy szintén itt rögzítették, ahogy az európai harcsa megfigyelte a fattyúhering árnyékát a folyó felszínén éjszaka, amikor az az udvarlási rituálékkal volt elfoglalva, és így könnyebben elragadta.

Halászata és a horgászata is azért népszerű, mert jelentős zsákmányt ígér nagyra nőtt példányainak köszönhetőenForrás: USA Today

Egy harmadik kutatás pedig több mint 250 harcsa gyomortartalmának elemzése után kiderítette, hogy a heringfélék családjába tartozó Alosa sapidissima tette ki az étrendjük több mint nyolcvan százalékát.
Mindezek a tanulmányok ugyanarra a következtetésre jutnak: hogy az európai harcsák komoly fenyegetéssé váltak a fontos vándorló halak számára – magyarázta Santoul, hozzátéve, hogy az állat egyetlen fajnak „nem árt", mégpedig az embernek.

A szakember szerint a félelmet keltő, gyilkos harcsákról szóló híresztelésekkel ellentétben „ártalmatlanok és kíváncsiak az emberekre, és akár a folyóban is úszhatsz hozzájuk".

Leginkább az édesvízi ökoszisztémák veszélyeztetettek

Más példák vannak az édesvízi ökoszisztémákat megzavaró, nagy méretű, invazív halakra: a szintén kedvelt horgásztrófeának számító nílusi sügér, amelyet az 1950-es években telepítettek a Viktória-tóba, ahonnan azóta körülbelül 350 őshonos fajt pusztított ki. Ennek ellenére nem agresszív: ami nem fér bele a szájába, azt nem támadja meg.
Ezek az invazív fajok azonban a leggyakrabban azoknak a nagy édesvízi fajoknak a hanyatlását idézik elő, amelyeket amúgy is élőhely-veszteség és túlhalászás fenyeget. Egy 2019-es tanulmány szerint ezeknek a száma 1970 óta megdöbbentő mértékben, 94 százalékkal csökkent.

Előfordulási területén a folyó és álló vizekben a hegyi patakokon és folyókon kívül majdnem minden domb- és síkvidéki folyóban, azok mellék- és holtágaiban, tavakban, még a brakkvizes tengeröblökben is megtalálhatóForrás: Pinterest

Alkalmazkodási és elterjedési képességében az európai harcsa valóban kivételt képez az úgynevezett „megafajok" között – mondta Zeb Hogan, a National Geographic Explorer és a Reno nevadai egyetem halbiológusa, a Megafishes projekt alapítója, aki számos kutatást végez a leginkább veszélyeztetett nagyméretű édesvízi halakkal kapcsolatban Délkelet-Ázsia Mekong régiójában.

Ahogy rámutat, az édesvízi ökoszisztémák számítanak a leginkább veszélyeztetettnek a világon, amiben a nem őshonos fajok betelepítését nevezhetjük meg vezető okként.

Ám az éghajlatváltozással járó ökológiai folyamatok, például a felmelegedés és a csapadék változása, még inkább kedvező feltételeket teremthetnek az európai harcsa terjedéséhez.

Santoul végül hangsúlyozta, hogy az európai országoknak szorosabban kell együttműködniük az édesvízi ökoszisztémák megőrzése és a vándorló halak, például a gátak fenyegetéseinek kezelése érdekében: európai szinten kell egyeztetni a természetvédelmi terveket.