Először született mesterséges megtermékenyítéssel oroszlán Szingapúrban, a kölyök neve Szimba lett - jelentette be kedden a város állatkertje.

Az első sikeres eljárást 2018-ban végezték, két kölyök született akkor a Dél-afrikai Köztársaságban, egyébként ritka, hogy így jöjjenek világra oroszlánok.

Az elmúlt két évtizedben drámaian, több mint 40 százalékkal csökkent a vadon élő oroszlánok száma, körülbelül 23-39 ezer érett állat maradhatott a Természetvédelmi Világszövetség szerint, amely a fajt a sebezhetők kategóriába sorolta.

A szingapúri állatkert új kisoroszlánja a Disney Oroszlánkirály című animációs filmjének főszereplőjéről kapta a nevét. Egy idősebb afrikai oroszlán spermájával végezték az anyaállat megtermékenyítését.

Az apa, Musztafa, mely szintén Disney-nevet kapott, rossz állapotban volt, az eljárást nem is élte túl.
Szimba októberben jött világra, anyja, Kayla és az állatkerti szakemberek viselik gondját. Egészséges és kíváncsi - mondják róla.

(MTI/AFP)