Aquinói Szent Tamást ábrázoló freskót tártak fel Firenzében

Vágólapra másolva!
Az Aquinói Szent Tamást (1225-1274) ábrázoló legrégebbi ismert freskót tárták fel Firenzében.
Vágólapra másolva!

A Santa Maria Novella templomban egy gipszréteg alatt bukkantak az 1320 körülre datált freskóra - közölte a Kathpress katolikus hírügynökség a Vatican News portálra hivatkozva.

A képet egy név szerint nem ismert, 1290 és 1320 között Firenzében alkotó művész, a Szent Cecília mestere munkájának tulajdonítják. A képen Aquinói Szent Tamás egy katedrán ül, előtte egy könyv fekszik, amelyből fénysugarak áradnak hallgatósága felé. Jobbján és balján angyalfigurák láthatók, akik irattekercseket és könyveket visznek elé.

Aquinói Szent Tamás domonkos rendi szerzetes a középkor egyik legjelentősebb teológusa volt. Olaszországban született, sokáig Párizsban tanított és jelentősen hozzájárult az ókori görög filozófia, többek között Arisztotelész filozófiájának a nyugati gondolkodásba és teológiába való integrálásához. A nevével fémjelzett skolasztikus filozófia évszázadokon át meghatározó volt, különösképpen a katolikus teológia számára.