A bronzkori szárazságra reagálva jelent meg a köles Nyugat-Európában

köles
Köles
Vágólapra másolva!
A bronzkori szárazságra reagálva jelent meg a köles Nyugat-Európában a Plos One című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A köles a késő bronzkorban jelent meg a mai Franciaországban és Svájc nyugati részén élő emberek étrendjében. Az ellenálló gabona termesztése az Európában akkoriban uralkodó szárazságra adott válasz lehetett.

A bronzkort klímaváltozás, a népesség növekedése és a kereskedelmi kapcsolatok felvirágzása jellemezte. A Genfi Egyetem és a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem (UPF) régészei Nyugat-Svájcban és a franciaországi Haute-Savoie területén tucatnyi emberi és állati csontváz, valamint növénymaradvány alapján rekonstruálták, hogyan reagáltak az emberek ezekre a változásokra.

A fogak és csontok biokémiai elemzéséből kiderült, hogy míg a kora bronzkorban árpa és búza szerepelt az emberek ételei között, a késő bronzkortól már megjelent a köles is, ez az Ázsiából származó növény, amely főként száraz környezetben növekszik - mondta Alessandra Varalli, az UPF kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Köles Forrás: Shutterstock

A nem honos gabona termesztése a különböző kultúrák közötti kereskedelem felvirágzására utal.

Az újonnan behozott gabonafajok gyorsabban növekedtek és ellenállóbbak voltak a szárazsággal szemben. Ez a tudósok szerint fontos szerepet játszhatott az ellátás biztosításában és hozzá is járulhatott a népesség késő bronzkori növekedéséhez.

A nők, férfiak és gyerekek táplálkozása meglepően hasonló volt, a férfiak nem ettek több húst vagy tejterméket, mint a nők.

Meglepte a kutatókat az a felfedezés is, hogy nem fogyasztottak akkoriban halat az emberek, holott Nyugat-Svájc folyókban és tavakban gazdag.