Előnyös lehet a koronavírus elleni oltóanyagok vegyítése

vakcina
Az új védőoltások a krónikus, agresszív, genetikai hátterű betegségek ellen is alkalmazhatóak lesznek
Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News.
Vágólapra másolva!

Előnyös lehet az oltóanyagok vegyítése

A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni. Nem tartják kizártnak, hogy az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag bedása két dózisban.

A klinikai próbák adatai szerint eddigi vakcinák hatékonysága átlépte a 90 százalékot, ami nagyon biztató fejlemény Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Frankhoemann/Sven Simon

A kutatóknak jó okok van feltételezni, hogy az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet:

egyes ebola elleni oltási programban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen. A brit kormány koronavírus bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek.

Júniusban fognak számot adni az első eredményekről

Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel. A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.

A WHO jóváhagyta a Pfizer-BioNtech vakcina vészhelyzeti alkalmazását Forrás: AFP

A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének,

és vérvizsgálatokkal teszteleik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra. Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről.

(Forrás: MTI)