Rejtélyes ősi terrakotta figurák hevertek a színház alatt

Myra, terrakotta, figura
Több tucatnyi terrakotta figurát találtak
Vágólapra másolva!
A régészek több tucat, legalább kétezer éves terrakotta figurát fedeztek fel Törökországban. Ezek közül számos isteneket, istennőket, férfiakat, nőket, lovasokat és állatokat ábrázol. Néhány figurán még mindig látható a festék, másokon a feliratok: ezek egyfajta ablakot nyitnak az élet megismeréséhez Myra ősi városában, amely a mai Törökországban található, Demre területén feküdt.
Vágólapra másolva!

Folytatódik Törökország egyik legérdekesebb és legszebb helyének régészeti feltárása. Myra (másként írva Müra) sziklafalba vájt sírjait már az antik görögök érkezése előtt elkészítették a termékeny folyóvölgy ókori lakói, akikről még mindig nagyon keveset tudunk.

Myra ősi városa még rengeteg titkot rejthet Forrás: Myra Andriake Excavations Archive/Nevzat Çevik

– mondta Nevzat Çevik, a feltárást vezető törökországi Akdeniz Egyetem régészprofesszora a LiveScience online tudományos portálnak. – Myra a Földközi-tenger mentén fekvő, egyik legfontosabb ősi település volt.

A kikötő az egykori Földközi-tengeren az egyik legnagyobbnak számított és híres a sziklafalba vájt sírjairól, illetve a Szent Miklós templomról – aki Myra püspöke volt a negyedik században –, illetve a 11 ezer férőhelyes római kori színházáról.

Több tucatnyi terrakotta figurát találtak Forrás: Myra Andriake Excavations Archive/Nevzat Çevik

Çevik és csapata 2020 júniusa és októbere között a színház egyes részeit tárta fel, amikor egy második, kisebb színházat találtak a római maradványok alatt.

Mint kiderült, a legrégebbi szerkezet a hellenisztikus időszakra, Nagy Sándor halálának pillanatáig nyúlik vissza. A szakemberek eleinte arra számítottak, hogy megtalálják a színházat, ám „a benne szétszórt terrakotta figurák váratlan meglepetést okoztak".

– mutatott rá Çevik. – A 2100–2200 éves figurák között találtunk halandó férfiakat és nőket, valamint olyan isteni alakokat, mint Artemisz, Héraklész, Aphrodité, Leto és Apolló, de egy nőt és egy gyermeket, egy fiút gyümölccsel, valamint egy lovast és egy nőt is ábrázolnak.

Rengeteg fej nélküli figurát is találtak Forrás: Myra Andriake Excavations Archive/Nevzat Çevik

Hozzátette: a figurák „kollektív egyidejű léte" és a gyűjtemény tartalma miatt úgy gondolják, hogy azokat egy kultikus területről hozhatták ide és rejtették el. Az azok ruháinak színében használt, intenzív és különböző árnyalatú vörös, kék és rózsaszín mellett feliratok is árulkodnak a készítőikről.

Emellett a csapat több mint ötven, olyan terrakotta fejet is felfedezett a területen, amelyeknek hiányzik a teste; ez utal, hogy a környéken több ilyen figura is lehet.

A gyűjtemény fontos titkokat árulhat el Myra és Lükia hellenisztikus korszakáról, ezért folytatják a feltárást. A tervek szerint a terrakotta figurákat a törökországi Antalyában, az Andriake Lycian Civilizations Múzeumban mutatják be.