Elérhetővé vált a középkori Magyarországról készített digitális atlasz

Engel Pál: Magyarország a középkor végén. Digitális térkép és adatbázis a középkori Magyar Királyság településeiről
Vágólapra másolva!
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásaira támaszkodva megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát. Az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődése elengedhetetlenné tette a program futtatását biztosító térinformatikai környezet korszerűsítését, így e nagy jelentőségű adatbázis immár egy futtatóprogram letöltésével bárki számára interneten is elérhető. A szoftver használati útmutatója itt olvasható.
Vágólapra másolva!

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993–2001 között.

A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben. Megtalálható rajta minden olyan település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor –, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani (összesen több mint 23.000 egység).

A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza.

Engel Pál: Magyarország a középkor végén. Digitális térkép és adatbázis a középkori Magyar Királyság településeiről Forrás: ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2020

Most a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át, mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte. A megújult adatbázis változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz: beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája; teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.