Egy rejtélyes bolygó lehet a közelben

Neptunusz
A Neptunusz a Naprendszer harmadik legnagyobb tömegű óriásbolygója
Vágólapra másolva!
Egy eddig ismeretlen bolygó keringhet a Földhöz legközelebb található csillagok egyike körül - írja a Nature Communications című folyóirat tanulmánya.
Vágólapra másolva!

A kutatók a Naphoz legközelebbi csillagrendszer egyik tagja, az Alfa Centauri A csillag közelében észleltek egy fényes foltot, amelyre egyelőre csak bolygójelöltként hivatkoznak.

- mondta Pete Klupar, a Jurij Milner orosz milliárdos nevéhez kötődő Breakthrough Initiatives projekt vezető mérnöke.

A csillagászok az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében működő Nagyon Nagy Teleszkópjának (VLT) segítségével vizsgálták az Alfa Centauri A csillag környékét, bolygók után kutatva. A szakemberek munkáját a teleszkóp új koronográfja segítette, amely kitakarva az Alfa Centauri fényét, megkönnyíti a keringő bolygók észlelését.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A csillagászok a 2019 májusában és júniusában végzett megfigyelésekkor észlelték a fényes foltot, amelyre nem találtak magyarázatot.

Amennyiben a további megfigyelések megerősítik a felfedezést, akkor ez lesz az első alkalom, hogy a kutatóknak sikerült közvetlenül lencsevégre kapniuk egy exobolygót egy közeli csillag körül.

"Sokak szerint ilyen csillagrendszerekben nem alakulhatnak ki bolygók, ez az egyik oka annak, hogy óvatosak vagyunk a bolygó kifejezés használatával. De ha tényleg egy planétával van dolgunk, akkor az nagyjából akkora lehet, mint a Neptunusz" - mondta a szakember.

A bolygó a csillag lakható övezetébe esne, ami azt jelenti, hogy a planéta felszínének egy részén a víz állandóan folyékony állapotban van, valamint, hogy a bolygó nagyjából egy évtized alatt kerüli meg csillagját.