A második világháború egyik legjobban elhúzódó és legpusztítóbb helységharcát, Budapest ostromát nem véletlenül szokták második Sztálingrádként emlegetni a hadtörténeti irodalomban. A magyar főváros 52 napig tartó ostromának záró epizódjaként a rommá lőtt budai vár területére visszaszorult, reménytelen helyzetbe került német Wehrmacht illetve Waffen-SS egységek parancsnoka, Karl von Pfeffer- Wildenbruch SS-Obergruppenführer, Hitler utolsó töltényig való kitartást elrendelő ostoba parancsát figyelmen kívül hagyva elhatározta, hogy megmaradt csapataival megkísérli a kitörést az ostromgyűrűből. Az 1945. február 11-én este nyolc órakor elkezdődött kitörési kísérlet azonban véres mészárlásba torkollott; a kitörésben részt vett több mint 20 ezer főből mindössze 785 katona érte el a Dorog és Bicske között húzódó német frontvonalat. A magyar főváros védelmének nem volt semmilyen hadászati értelme, Budapest pusztulását Hitler és magyar szövetségese, Szálasi Ferenc bűnös fanatizmusa, valamint az okozta, hogy Sztálin presztízskérdést csinált a magyar főváros elfoglalásából. 

Sztálin eleinte hajlott rá, hogy nincs szükség a magyar főváros ostromára

A Vörös Hadsereg 1944. június 22-én elindított hatalmas offenzívája, a Bagratyion-hadművelet - miután megsemmisítette a német Közép Hadseregcsoportot-, augusztus végére kiszorította a Szovjetunió területéről a Wehrmacht súlyosan leharcolt egységeit.

Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után Hans Friessner vezérezredes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportja is válságos helyzetbe került; a Vörös Hadsereg alakulatai betörtek Erdélybe, a szovjet seregtestek pedig szeptember 23-án Battonya térségében átlépték Magyarország trianoni határát.

Az 1944 június 22-én elkezdődött Bagratyion-hadműveleta nyár végére kiverte a németeket a Szovjetunió területérőlForrás: Ria/Novosti/Archive

Október 10-én szovjet kézre került Szeged, és az ezzel egyidejűleg a Debrecen térségében kibontakozó alföldi csatában, a második világháború egyik legnagyobb páncélos ütközetében sem sikerült a németeknek feltartóztatnia a 2. és 3. ukrán front előretörését. Miután Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-i kiugrási kísérlete kudarcba fulladt, október 16-án a puccsista nyilasvezér, Szálasi Ferenc vette át a hatalmat a németek fegyveres támogatásával.

A németek "végső győzelmében" még 1944 októberében is vakon bízó fantaszta nyilas vezér, Szálasi Ferenc, 1944 október 16-án német szuronyok segítségével, puccsszerűen jutott hatalomraForrás: Bibliothčque Nationale, Paris

A nyilas hatalomátvétel időpontjában Malinovszkij marsall 2. ukrán frontjának páncélos ékei már Kecskemét határában álltak, alig 100 kilométerre a magyar fővárostól. A szovjet hadvezetés számára a vártnál is sokkal kedvezőbben alakuló hadi helyzet miatt

komoly dilemmaként vetődött fel a magyar főváros, Budapest ostromának kérdése.

A Hortobágyon több napig tartó hatalmas páncélos ütközet zajlott le a német és szovjet egységek közöttForrás: Bundesarchiv

A Magyarország, Szlovákia, Ausztria, valamint Dél-Németország elfoglalására összpontosított szovjet hadseregcsoportok, a 2. a 3. és a 4. ukrán frontok parancsnokai, Rogyion Malinovszkij, Fjodor Tolbuhin valamint Szemjon Tyimosenko marsallok a Harmadik Birodalom déli területeinek mielőbbi megszállását tartották a fő prioritásnak,

ezért szükségtelennek vélték a magyar főváros időigényes és komoly erőket lekötő ostromát.  

 

Rogyion Malinovszkij marsall, a 2. ukrán front parancsnokaForrás: Wikimedia Commons/Mil.ru

A szovjet marsallok úgy gondolták, hogy Budapestet sokkal egyszerűbb kiéheztetéssel megadásra kényszeríteni, mint belebonyolódni a magyar főváros ausztriai hadműveleteket késleltető elhúzódó ostromába. Eleinte a moszkvai főparancsnokság, a Sztavka feje, Joszif Visszarionovics Sztálin is osztotta a marsalljai véleményét.

Sztálin eleinte maga sem tartotta feltétlenül szükségesnek Budapest ostromátForrás: Ria/Novosti/Archive

A 4. ukrán front katonai kérdésekben teljesen járatlan politikai főcsoportfőnöke, a rendkívül befolyásos pártkáder, Mehlisz vezérezredes azonban sikeresen meggyőzte Sztálint arról,

hogy Budapest ostroma csupán „sétagalopp" lesz,

mert a magyar fővárost menetből is könnyedén bevehetik. Sztálin ezért az eredeti elképzelését megváltoztatva arra utasította Malinovszkijt, hogy kísérelje meg menetből bevenni Budapestet.

Végleg megpecsételődik Budapest sorsa

A szovjet hadvezetéssel szemben Adolf Hitler számára egy pillanatig sem volt kérdéses a magyar főváros bármi áron való megtartása. A katonai realitásokat tejesen figyelmen kívül hagyó Führer hallani sem akart Budapest nyílt várossá nyilvánításáról, amin pedig még az 1944. november 4-én magát úgynevezett "nemzetvezetővé" megválaszttató Szálasi Ferenc is elgondolkodott.

Adolf Hitler a reménytelen helyzet  ellenére sem akart hallani Budapest feladásárólForrás: Bundesarchiv/O.Ang

Szálasi csak akkor látta volna értelmét Budapest megtartásának, ha a főváros védelme egy nagyobb offenzív hadműveletbe illeszkedett volna.

Szálasi Ferenc fel is vetette ezt a kérdést Hitler előtt,

1944. december 4-i hivatalos látogatása során. Adolf Hitler azonban még a „nemzetvezető" berlini látogatása előtt, december elsején elrendelte Budapest „erőddé" (Festung) nyilvánítását, vagyis a magyar főváros utolsó töltényig való tartását.

Szálasi már mint "nemzetvezető" 1944 december 4-én Hitlernél tett látogatása alkalmávalForrás: Europress/Getty

A fantaszta nyilasvezért, valamint a báró Kemény Gábor külügyminiszterből, Beregfy Károly honvédelmi, és Vajna Gábor belügyminiszterből álló kíséretét Hitler a „csodafegyverek" közeli bevetésének hazug ígéretével, valamint

egy 1945 tavaszán megindítandó nagy magyarországi offenzíva délibábos ígéretével kápráztatta el.

Szálasi, aki a katasztrofális hadi helyzet ellenére még 1944 decemberében is fanatikusan hitt a németek végső győzelmében, a Hitlernél tett látogatása után maga sem akart már hallani többé Budapest harc nélküli feladásáról.

Beregfy nyilas honvédelmi miniszter magyar és német tisztek társaságában, a Budapest határát védő úgynevezett Árpád-vonalonForrás: Bundesarchiv

Miután a magyar főváros menetből való elfoglalási kísérlete kudarcot vallott, Sztálin október 29-én parancsot adott Budapest szisztematikus ostromára. A város sorsa ezzel pedig végleg megpecsételődött.

Infernális állapotok uralkodtak az ostromlott fővárosban

A 2. és a 3. ukrán front magasabb egységeiből létrehozott támadóerő, az úgynevezett Budapest Csoport 1944. december 20-án kezdte el a főváros módszeres ostromát a bekerítési hadművelettel.

Az első szovjet ékek december 24-én Budakeszi felől érték el Budát,

karácsony másnapján, december 26-án pedig Esztergomnál egyesült a két szovjet seregcsoport, teljessé téve Budapest bekerítését.

Fjodor Tolbuhin marsall, a 3. ukrán front parancsnokaForrás: Ria/Novosti

A körbezárt városban 90 ezer német és magyar katona rekedt; legnagyobb részben a IX SS-hegyi hadtest, továbbá a budapesti I. magyar hadtest alakulatai. Hitler miután december elején erőddé nyilvánította Budapestet, Karl von Pfeffer- Wildenbruch SS-Obergruppenführert nevezte ki a fővárost védő erők főparancsnokává. Szálasi valamint a nyilas adminisztráció - nyilván az általuk hirdetett „hősi életszemlélet" jegyében – már december elején elmenekültek a fővárosból.

Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a Budapesten körbezárt fegyveres erők főparancsnokaForrás: Bundesarchiv/Ege, Hermann

A „nemzetvezető" a kormányzó októberi kiugrási kísérletének meghiúsításában kulcsszerepet játszó egyik hazaáruló tábornokot, Hindy Iván vezérezredest nevezte ki a városban maradt magyar alakulatok parancsnokának. Hátramaradt még mintegy 3500 fegyveres nyilas pártszolgálatos is, akik az ostrom alatt

leginkább a gettóba zárt zsidó polgárság terrorizálásával, rablással és gyilkolással töltötték az idejüket.  

 

Szálasi tábornoka, Hindy Iván vezérezredes, a Budapestet védő magyar csapatok parancsnokaForrás: Wikimedia Commons

Mivel a polgári lakosság evakuálására nem került sor, Budapest lakói pincékbe és óvóhelyekre húzódva élték át az ostrom borzalmait. A házról-házra folyó öldöklő harc eredményeként 1945. január 18-án a szovjet erők elérték a Dunát; Pest ezzel teljes egészében a Vörös Hadsereg kezére került.

A budai oldalon azonban még teljes három hétig tovább tombolt az öldöklő pusztítás.

A németek a Budára történt visszavonulásuk záró aktusaként felrobbantották az összes még épségben lévő Duna-hidat, de ezzel sem tudták megakadályozni, hogy a szovjet egységek gyilkos küzdelemben visszaszorítsák őket a budai vár területére.

A németek által felrobbantott LánchídForrás: Fortepan

A szovjet nehéztüzérség közvetlen közelről, direkt irányzással folyamatos tűz alatt tartotta a budai várnegyedet. Noha Pfeffer-Wildenbruch pontosan tudta, hogy semmi esélyük sincs a szovjet túlerővel szemben, Hitler ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, és kategorikusan elutasította, hogy a reménytelen helyzetbe került védők feladják a budai várat.

A főparancsnok elveti a kockát, és összetöreti a rádiókat

Amikor február 2-án a Budapest felmentésére tett utolsó német kísérlet, a Konrad III. hadművelet is kudarcba fulladt, a súlyos harcokban megfogyatkozott védők tudták, hogy ezzel számukra is elérkezett a vég. Február elején az addig szükség-repülőtérként használt Vérmező elfoglalásával megszűnt a Várhegyre visszaszorult védők minden utánpótlási lehetősége.

Szovjet katonák Budapesten 1945-benForrás: Wikipedia

Az ostrom kezdetén még 92 ezer főt számláló egységek létszáma február 10-re 14 ezer német, és 2000 magyar katonára olvadt, akiket még 2500 meglehetősen kétes harcértékű nyilas pártszolgálatos egészített ki. Mivel Hitler a teljesen reménytelenné vált helyzet ellenére sem volt hajlandó hozzájárulni a kitörés megkísérléséhez,

Karl von Pfeffer-Wildenbruch döntő lépésre szánta el magát.

Február 11-én délután három órára a IX. SS-hadtest főhadiszállására rendelte az egységparancsnokait, akikkel közölte, hogy este nyolc órakor a Széll Kálmán tér és a Mechwart-liget vonala közötti sávban megkísérlik a kitörést.

Német SS-katonák a budai várban, 1945-benForrás: Wikipedia/Bundesarchiv

A kitörést az előző napon, február 10-én elvégzett felderítés adatai alapján tervezték meg. A kitörést végrehajtó egységeknek három egymást követő hullámban először Nagykovácsi és Solymár területéig kellett előre nyomulnia.

A végső cél a budai oldaltól 30-40 kilométeres távolságban, Bicske, Tinnye és Szomor között húzódó német arcvonal elérése lett volna.

Hogy a főhadiszállás ne tudja megakadályozni a kitörés tervét, Pfeffer-Wildenbruch tábornok az utolsó üzenet után működésképtelenné tetette a rádiókat.

Szovjet páncélosok helyzetmegbeszélése Budapest ostroma idejénForrás: Wikimedia Commons/Ria/Novosti

A kiadott parancs szerint a nehézfegyverzetet és a sebesülteket hátra kellett hagyni, a kitörésben való részvételt pedig önkéntessé tette a parancsnok a katonák számára. A magyar alakulatok parancsnokait csak este hat órakor tájékoztatták a kitörésről; a magyar egységeket pedig a második támadó hullámba osztották be.

Véres húsdarálóvá vált a Szilágyi Erzsébet fasor és a zsámbéki medence

1945. február 11-én pontban este nyolc órakor életre keltek a Várhegy alatti csendes utcák. Az első támadóhullám katonáit 30 fős szakaszokba osztották be, akik csak könnyűfegyverzettel és kézigránátokkal voltak felszerelve. A nehézfegyverek közül mindössze egyetlen Hetzer páncélvadászt, továbbá egy PzKpfw. Panzer-IV közepes harckocsit, valamint szintén egyetlen Stug-IV-es rohamlöveget hagytak meg; ezek a páncélosok vezették a kitörés első hullámát.

Hetzer német páncélvadász Magyarországon, 1944-benForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A faltörő kos szerepére szánt első hullámban a 8. SS-lovashadosztály alegységei rohamoztak az élen. Amikor az első lépcső alakulatai elérték az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasort, gyilkos géppuska és aknavetőtűz zúdult rájuk.

A szovjet parancsnokság valószínűleg ismerte a kitörési tervet,

mert pontosan a német előrenyomulás sávjában helyezte el az aknavetőkkel és géppuskás szakaszokkal megerősített alegységeit. Az összpontosított szovjet tüzérségi és géppuskatűz 22 és 23 óra között vált a legintenzívebbé, akkor, amikor a német alakulatoknak az addigi mészárlást túlélt katonái elérték a Svábhegy, valamint a Zugliget és a Hárshegy környékét.

A szovjet nehéztüzérség folyamatosan lőtte a VárhegyetForrás: Wikimedia Commons/Ria/Novosti

Amikor a második hullám alegységei is rohamra indultak,

a Szilágyi Erzsébet fasort már több ezer elesett katona holtteste borította.

Az eredetileg kitűzött első gyülekezési körletig, a Remetehegyig csak 3 800 katona jutott el, a Hármashatárhegyig pedig nagyjából kétezer fő. A valamivel több, mint ötezer harcképes katona innen már egyetlen egységként kísérelte meg a továbbjutást nyugati irányba, nagyjából a Tinnye-Budajenő - Biatorbágy vonalon.

Halott német katona a február 11-i kitörés nyomvonalábanForrás: World War2

Ahogy kijutottak a budai hegyek viszonylagos védettséget biztosító havas eredőiből a zsámbéki medence sík terepére, minden korábbinál gyilkosabb pergőtűz zúdult rájuk. A Zsámbék előtt kialakult harcban háromezer német katona esett el. Abból a csapatrészből viszont, amely Pilisborosjenő és Csobánka közt próbált meg áttörni a szovjet gyűrűn, egyetlen katona sem maradt életben.

Az átélt borzalmak hatására sokan megőrültek, számos katona pedig öngyilkos lett.

A Deák tér környéke, közvetlenül az ostrom utánForrás: Fortepan

A kitörésben részt vett csaknem húszezer fős csapatkontingensből mindössze 785 fő érte el a német frontvonalat. Karl von Pfeffer-Wildenbruch tábornok a törzskarával együtt az Ördögárok fedett csatornájában akart átjutni a szovjet vonalak mögé, de a Szépilona kocsiszínnél szovjet fogságba került. A legutolsó ellenállási gócokat február 13-án számolták fel: ezzel ért véget a szörnyű megpróbáltatásokkal terhes „magyar Sztálingrád", Budapest ostroma.