Annak ellenére, hogy a világóceán örök sötétségbe burkolózó irdatlan mélységeiben élő állatfajok rendkívül bizarr, gyakran hátborzongató külsejükkel a horrorfilmek világát idézik, e „szörnyek" többsége csak ritkán haladja meg a 10-15 centiméteres hosszúságot. A mélytengeri fauna egyik ritka óriás ízeltlábúját nemrég a világtenger legnagyobb mélységének számító Mariana-árokban figyelték meg.

Sokkal gazdagabb élet rejtőzik a barátságtalan mélységekben, mint korábban hitték

A világóceán fénnyel megvilágított zónája, a tengeri élővilág szempontjából kulcsfontosságú fotikus-öv, amely a felszíntől mérve 200 méteres vízmélységig terjed, a teljes víztömegnek csupán elenyésző hányadát adja. ( A fotikus-öv alsó, 200 méteres határát az az elméleti vízmélység jelöli ki, ahol még elegendő a felszínről beérkező fény a fotoszintézishez.)

A napfény nagyon gyorsan elnyelődik a világóceán mélységeibenForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az 1000 méternél nagyobb mélységekbe már nem jut le semmilyen felszínről érkező fény, ezért az oceanográfiai szakirodalomban

a világóceán 1000 méter alatti tartományát sötét, vagy abisszális-zónának hívják.

Ez a barátságtalan, koromsötét, dermesztően hideg, valamint rendkívül nagy hidrosztatikus nyomással jellemezhető környezet alkotja a világóceán víztömegének csaknem 80 százalékát.

Az élővilág még az abisszális zónában is igen nagy diverzitást mutatForrás: Pinterest

Az úgynevezett „klasszikus" mélytengeri területnek a világtenger három és hatezer méter közötti mélységtartományát tekintik,

az ennél is mélyebb óceáni árkok, a hadális-öv világa pedig külön entitást alkot.

Sokáig, egészen a 19. század második feléig úgy gondolták, hogy a nagy mélységekben tökéletesen üres, élet nélküli az óceán.

Az egyik mélytengeri halféle, a viperahal olyan, mint  az életre kelt AlienForrás: David Paul

A tudománytörténet egyik legjelentősebb tengerkutató vállalkozása, a Challenger - expedíció 1872 és 1876 között végzett kutatásai bizonyították be először, hogy a kietlennek feltételezett nagy mélységekben is nyüzsögnek a tengeri élőlények.

Az első modern oceanográfiai vállalkozás, a Challenger-expedíció személyzeteForrás: Wikimedia Commons/Royal Navy Archive

A 20. század nagy oceanográfiai expedíciói pedig azt is bebizonyították, hogy még a világóceán legmélyebb árkaiban is utat talált magának az élet.

Egy másik mélytengeri szörny akarta bekapni a hatalmas rákot

A Caladan Oceanic mélytengeri technológiák kifejlesztésével valamint mélytenger-kutatással foglalkozó társaság Five Deeps Expedition vállalkozása az öt óceáni medence legnagyobb mélységeinek feltérképezését tűzte ki céljául.

Egy bizarr mélytengeri hal a Mariana-árok mélységeibőlForrás: University of Washington/ Adam Summers

(Az angolszász szakirodalomban a világtengert általában öt óceáni medencére osztják, ahol a Jeges-tengert, vagy Arktikus-óceánt, valamint az Antarktiszt övező Déli-óceánt is önálló egységnek tekintik, ezzel szemben az európai tudósok jelentős része a Jeges-tengert az Atlanti-óceán melléktengerének, az úgynevezett Déli-óceánt pedig az Atlanti-, az Indiai-, és a Csendes-óceán részének tartják.)

A világtenger a Föld felszínének 71 százalékát elborító víztömegből 69 százalék részesedéssel rendelkezikForrás: Pinterest

A vállalkozás kitüntetett figyelembe részesítette a világóceán jelenleg ismert legnagyobb mélységeit rejtő Mariana-árkot. A Csendes-óceán délnyugati medencéjében fekvő 2 542 kilométer hosszú, és átlagosan 65 kilométer széles Mariana-árok legmélyebb ismert pontja,

a Challenger-szakadék 11 034 méter mély.

Egyáltalán nem biztos, hogy nincs még ennél is mélyebb pontja a hosszú tektonikus eredetű ároknak, mert a Mariana-árok mélységei még korántsem tekinthetők teljesen feltérképezettnek. A Five Deeps Expedition kutatói tavaly nyáron kezdtek hozzá e hatalmas mélység vizsgálatához.

A Mariana-árok mélységi térképeForrás: World Atlas

Az árokrendszer egy 1898-as amerikai oceanográfiai kutatóexpedíciójáról elnevezett Nero- mélységében az abisszális-zóna élőlényeit vizsgálták, távvezérlésű mélytengeri kutatóeszköz segítségével.

Tudni kell, hogy a fény hiánya miatt az abisszális-zónában csaknem minden élőlény ragadozó,

mert itt nem tudnak megélni a fotoszintetizáló szervezetek. (Az ásványi sókban rendkívül gazdag forró vizes mélytengeri hidrotermális kürtők környékén sikerült kemoszintetizáló szervezeteket azonosítani.)

Mélytengeri rákok egy hidrotermális kürtő körül.Forrás: Phys.org

A kutatók csalival is felszerelték a merülőeszközt, a nagyobb siker reményében.

A Nero-mélység sziklás lejtőjén, öt kilométerrel a felszín alatt egy különösen ritka, szellemfehér Amphipoda-rendbeli óriásrák (Alicella gigantea) bukkant fel hirtelen, az ínycsiklandó csali hatására. Ezt a fajt csak 1972-ben fedezték fel, amely közel 40 cm-es hosszával valóságos leviatánnak számít a rokonai között.

A szellemfehér Alicella gigantea óriásrák a Mariana-árok mélyénForrás: YouTube

(Az Amphipoda-rákok tipikusan 10 milliméternél is kisebbek.) A lentebb beágyazott videón jól látható, ahogy az óriásrák ráveti magát a halmaradványra, ám a lakmározást egy másik mélytengeri "szörny", egy hosszúfarkú hal (Macruridae) felbukkanása zavarja meg, amely a rákra támadt.

A hatalmas, 37 cm körüli Alicella gigantea azonban túl nagy falatnak bizonyult a hosszúfarkú hal számára, amely nem tudta a méretes rákot bekapni. Ekkora mélységben és a Mariana-árok területén még sohasem sikerült ezt a hatalmas mélytengeri ízeltlábút megfigyelni.

A mélytengeri merülés legalább akkora kihívás, mint az űrutazás

A Mariana-árok legmélyebb pontjára, a Challenger-szakadékba 1960. január 23-án jutott le először ember. A Trieste-II. batiszkáf fedélzetén a svájci Jacques Piccard oceanográfus, valamint az amerikai haditengerészet hadnagya, Don Walsh csaknem öt óráig tartó süllyedés után 10 916 méteres mélységben érte el az árok aljzatát.

Jacques Piccard érdeklődése már fiatalon a tengerkutatás felé fordultForrás: Biography Wordpress

Csak alig húsz percet tartózkodtak lent ebben az irdatlan mélységben, ahol a batiszkáf kabinjának minden egyes négyzetcentiméterére több mint egy tonnás nyomás nehezedett, de ez alatt a rövid idő alatt sikerült meggyőződniük arról, hogy még ebben a hihetetlenül nagy mélységben is létezik az élet. Néhány tüskésbőrűt, valamint egy halként azonosított élőlényt figyelt meg a Piccard-Walsh páros.

Walsh és Piccard a Trieste-II tornyában a Challenger-szakadékba végrehajtott sikeres merülésük utánForrás: Wikimedia Commons/Pdil

A Mariana-árokhoz hasonló mélységekbe lemerülni legalább akkora – ha nem nagyobb – kihívás, mint az űrutazás. Nem véletlen, hogy Piccard és Walsh merülése után több mint

fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét ember szálljon alá a Challenger-szakadék feneketlen mélységeibe.

2012 március 26-án James Cameron, az ismert filmrendező és producer valamint felfedező az egyszemélyes Deepsea Challenger nevet viselő merülő kapszulában ismételte meg Piccard és Walsh történelmi tettét.

Mélytengeri aljzat kigyókarú tengeri csillagokkal, a Trieste-II felvételénForrás: Wikimedia Commons

A Mariana-árok mélységeit az amerikai oceanográfusokon kívül legutóbb japán és kínai kutatók vizsgálták távirányítású robot merülőeszközök segítségével, és újabb létformákat tudtak azonosítani a rendkívüli mélységekben.