Noha a középkori tengerészlegendák vitorlás hajókat mélybe húzó polipszörnyetege, a krák csupán a fantázia világában létezett, ám a világtenger legnagyobb fejlábúja, az óriáskalmár nagyon is valós élőlénynek számít. Az Architeuthis illetve a Mesonychoteuthis nemzetségbe tartozó egyes fajok elérhetik akár a 18-20 méteres testhosszúságot is, és ezzel a mérettel már-már megidézik a régi tengerészbabonák rettegett fejlábúszörnyetegét. A mélytengeri régió örök sötétségében rejtőző óriáskalmárok az óceánok legritkábban megpillantható élőlényei közé tartoznak, ezért is számít különlegesnek az a máig egyedi kaland, amit egy japán búvár, Akinobu Kimura élt át a Toyama-öbölben.

Szinte semmit sem tudunk a mélységek gigászairól

A gerinctelen élővilág leghatalmasabbra növő recens élőlényei a puhatestűek törzsébe (Mollusca) tartozó fejlábúak (Cephalopoda) osztályából ismertek. A tízkarú kalmárok (Teuthida) kizárólag tengerben élő állatok, amelyek között egyaránt találunk apró, kifejletten is csak 20-40 cm hosszú fajokat, de akadnak köztük valódi leviatánok is, mint amilyen az óriáskalmár (Architeuthis dux), valamint a még nagyobb gigászkalmár (Mesonychoteuthis hamiltoni).

Az óriáskalmár az emberi szem számára koromsötét szürkületi zóna lakójaForrás: Marine Biology

Az utóbbi behemótok kétség kívül a világtenger legtitokzatosabb élőlényeinek számítanak, amelyekről szinte semmit sem tudunk. Az óriáskalmárokról meglévő hiányos ismereteinknek az a legfőbb oka,

hogy ezek a hatalmas fejlábúak az ember számára csak nagyon nehezen elérhető mélységek lakói,

és a természetes élőhelyükön való megfigyelésük majdnem reménytelen vállalkozásnak számít.

A régi tengerészlegendák gyakran visszatérő "sztorija" volt a krák, a hajókat mélybe rántó óriáspolipForrás: Colossal Squid

Ismereteink szerint az óriáskalmár valamint a gigászkalmár is a világóceán úgynevezett szürkületi zónájában, a bathypelágikus öv 300 és 1000 méter közötti mélységtartományában él, de egyes adatok arra utalnak, hogy az Antarktisz körüli fagyos vizekben honos gigászkalmár ennél nagyobb mélységekbe, alkalmanként 3000 méternél mélyebbre is lehatol.

A szürkületi zóna 400-500 méternél mélyebb tartománya az emberi szem számára már tökéletesen sötét világ,

ahol mesterséges fényforrás nélkül nem látunk semmit.

Egy képkoca a legelső, 2012-ben óriáskalmárról készített videó felvételbőlForrás: AFP

A bathyális öv elérhetetlen hagyományos búvártechnikával, ezért a szürkületi zóna élővilágát csak és kizárólag mélytengeri merülőeszközök segítségével tudjuk megfigyelni.

Az óriáskalmárok azonban még ahhoz is túl ritkák, hogy viszonylag rendszeresen megfigyelhessük őket ezekkel a speciális technikai eszközökkel.

Az óriáskalmárokat nagyon sokáig kizárólag csak a partra mosott tetemeikből ismerték a tudósokForrás: Wikimedia Commons

Az óriáskalmárokat nagyon sokáig csak a partra mosott tetemeikből ismerték a tudósok;

az első eleven példányt 2004-ben sikerült megörökíteni fényképfelvételen,

videón pedig mindössze kilenc éve, 2012-ben egy japán mélytengeri kutatóexpedíció munkatársainak.

Rendkívüli és egyedi kaland volt víz alatt megközelíteni az óriáskalmárt

Egészen különleges szerencse szükséges ahhoz, hogy valaki a felszín közelében pillantson meg egy óriáskalmárt. Akinobu Kimura hivatásos búvároktatónak, aki Japánban, a Toyama-öböl mellett üzemeltet egy búvárközpontot, környékbeli horgászok szóltak, hogy valami furcsa „szörnyeteg" bukkant fel az egyik móló közelében.

Akinobu nem sokat hezitált, hanem azonnal a helyszínre sietett, a felszerelésével együtt.

A tengeri élővilágot jól ismerő tapasztalt búvár azonnal felismerte, hogy rendkívüli szerencse érte, mert a horgászok által megpillantott „szörnyeteg" nem más, mint az extrém ritka óriáskalmár egy part menti vizekre tévedt példánya.

A japán hivatásos búvár által megörökített csaknem négy méter hosszú óriáskalmár fiatal példány voltForrás: YouTube

Akinobu Kimura a mólón összeverődött kisebb tömeg aggodalmára ügyet sem vetve beereszkedett a vízbe, és óvatosan megközelítette a felszín alatt lassan úszó óriáskalmárt.

Az állat egy fiatal egyed lehetett, mivel mindössze „csak" 3,7 méter hosszú volt.

Akinobu a magával vitt vízalatti kamerával egészen közeli felvételeket készített az óriáskalmárról, amely szemmel láthatóan békésen tűrte a búvár közelségét, ahogy az a lentebb beágyazott videón is látható.

Akinobu szerint az óriáskalmár feltehetően egy beteg példány lehetett, ezért jött fel a felszínre, illetve úszott ki a part közelébe. A japán búvár csaknem három órán át kísérte az óriáskalmárt, amelyet óvatosan kiterelt a mélyebb vizek felé. Miután eltávolodtak a parttól, az óriáskalmár egyre mélyebbre ereszkedve végül eltűnt Akinobu szeme elől. Mind a mai napig ez a 2015 decemberében történt eset

az egyetlen dokumentált vízalatti találkozó egy búvár, és az óriáskalmár között.

Noha az óriáskalmárok életmódjáról szinte semmit sem tudunk, néhány tengerbiológus úgy véli, hogy a hatalmas fejlábú nem jelent közvetlen veszélyt az emberre, de nem mindenki osztja ezt az álláspontot.

Van néhány dokumentált eset ami azt bizonyítja, hogy az óriáskalmár rátámadhat kisebb csónakokra, de szerencsére egy ilyen incidens esélye matematikailag elhanyagolhatóForrás: Art.15.com

Az óriáskalmárokkal kapcsolatban felvetődő leggyakoribb kérdés, hogy vajon e hatalmas állatok megtámadják-e az embert, veszélyt jelentenek-e a hajók számára. Erre a kérdésre határozott igennel kell felelnünk, bár természetesen nem a nagy, modern tengerjáró hajók vonatkozásában. Kétségtelen azonban, hogy egy kisebb hajót vagy csónakot alkalomadtán megtámadhat egy ilyen óriás. Hogy erre kevés példa van, annak nyilván az az oka, hogy az óriások nem jönnek a felszín közelébe"- áll a német kiadású zoológiai enciklopédia, az Uránia Állatvilág alsóbbrendűekről írt kötetének a fejlábúakról szóló fejezetében. A rendkívül limitált számú interakciók miatt ez a kérdés nem eldöntött, és még mindig nyitottnak számít.

Mekkora lehetett vajon a 40 cm-es szem gazdája?

Más jellegű véres összecsapások azonban nagyon is jól ismertek a tengerbiológusok előtt, amelyek odalent az óceán felszíne alatt, a sötét mélységekben zajlanak.

Az óriáskalmároknak egyetlen természetes ellenségük akad, egy másik góliát,

a nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) személyében. A gerinces élővilág ma élő leghatalmasabb húsevő ragadozója elérheti akár a 20 méteres testhosszúságot, és az ötven tonnás testtömeget.

A nagy ámbráscet egyetlen lélegzetvétellel több mint 2000 méter mélyre is alá tud merülniForrás: BRANDON COLE, NORBERTWU.COM

A fogascetek alrendjének (Odontoceti) eme óriása képes több mint 2000 méter mélyre alámerülni, és akár háromnegyed órát is a víz alatt tartózkodni egyetlen lélegzetvétellel. A nagy ámbráscetek eme extrém mélymerüléseinek meghatározott a céljuk: az óriáskalmárok felkutatása és zsákmányul ejtése.

Döbbenetes látvány lehet a két óriás összecsapása odalent, a feneketlen mélységekben.

Az óriáskalmárok aligha adják könnyen az életüket, amit a nagy ámbráscetek testén látható mély hegek bizonyítanak.

Összecsapás a nagy ámbráscet és egy óriáskalmár között (művészi ábra)Forrás: Wikimedia Commons

Az óriáskalmár papagájéhoz hasonló borotvaéles csőre, valamint a tapadókorongok tűhegyes tüskéi komoly sérüléseket okozhatnak, a hosszú és erős fogókarok roppantó erejéről nem is beszélve. Az Architeuthis nemzetségbeli óriáskalmárok kifejlett nőstény egyedei 11-13 méter, a hímek pedig 10 méter hosszúra nőhetnek meg, a testtömegük másfél és három mázsa között mozoghat.

Nagyon valószínű azonban, hogy akadnak még ennél is megtermettebb példányaik.

 

Egy óriáskalmár borotvaéles csőreForrás: Wikimedia Commons

Egy ámbráscet gyomrából került elő az állatvilág legnagyobb eddig ismert hólyagszeme – egy óriáskalmár szem – amelynek 40 (!) cm volt a teljes átmérője, a pupillanyílásé pedig 9 cm. Elképzelni is nehéz, hogy mekkora lehetett e gigantikus szem gazdája.

Alig tudunk valamit a sötét zóna nagytestű ragadozójáról, a csak rendkívül ritkán látható óriáskalmárrólForrás: AFP

Bizonyos, hogy a nagy mélységek világa még rengeteg felfedeznivaló rejt,

mert ahogy a világhírű oceanográfus, Robert D. Ballard, a Titanic roncsának felfedezője is mondta: „Sokkal jobban ismerjük a Hold túlsó oldalát, mint a mélyóceán világát."