A Föld mágneses pólusváltása és a naptevékenység csökkenése olyan apokaliptikus környezetet teremthetett 42 ezer évvel ezelőtt, amely közrejátszhatott egy sor jelentős eseményben, a megafauna kipusztulásától kezdve a neandervölgyiek kihalásáig.

A Föld mágneses mezeje védi a bolygót a világűrből érkező halálos sugárzással szemben, ám amikor a mágneses sarkok megcserélődnek, amely sokszor bekövetkezett már a múltban, ez a védőpajzs drasztikusan meggyengül, kitéve a bolygót a napszél elektromosan töltött részecskéinek - írja a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Az úgynevezett Laschamps-elmozdulás egy átmeneti pólusváltás volt 42 ezer évvel ezelőtt, és nagyjából ezer évig tartott. Korábbi tanulmányok kevés bizonyítékot találtak arra, hogy az esemény jelentős hatással volt a Földre, valószínűleg azért, mert nem konkrétan a sarkok megcserélődésének idejére fókuszáltak.

Az Új-dél-walesi Egyetem szakemberei szerint a pólusváltás - egy alacsony naptevékenységgel kísért időszakkal párosulva - állhatott egy sor olyan éghajlati és környezeti jelenség hátterében, amelyek drasztikus következményekkel jártak. A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői Új-Zéland ősi, déli kaurifenyőinek évgyűrűin végeztek szénizotópos kormeghatározást.

Egy neandervölgyi koponyájaForrás: AFP/Stephane De Sakutin

Ez lehetővé tette, hogy nyomon kövessék a radioaktív C-14 (szén-14) izotóp légköri koncentrációjának emelkedését, amely a Laschamps-elmozdulás idején a Földet érő nagy energiájú kozmikus sugárzás növekedésének eredménye volt.

A szakemberek továbbá a világ különböző tájairól származó mintákat, köztük jégmagokat vizsgálva megállapították, hogy számos jelentős környezeti változás, például a mai Észak-Amerika területét borító jégtakaró jelentős megnövekedése ment végbe a bolygón a radioaktív C-14 izotóp légköri koncentrációjának megnövekedésével párhuzamosan.

A jégmagok elemzésének eredményei továbbá azt sugallták, hogy a Laschamps-elmozdulás a naptevékenység csökkenésével, úgynevezett Nagy Szoláris Minimumokkal eshetett egybe. Az eredmények szerint a légköri változások jelentős hatással voltak egyebek között az éghajlatra.

A környezeti változások, amellett hogy valószínűleg felerősítették a jégtakarók növekedését és hozzájárultak az ausztrál megafauna kipusztulásához, a vörösfesték-anyagos kézlenyomatok megszaporodásában is szerepet játszhattak, mivel az emberek ezt a pigmentet használhatták fényvédőként a megnövekedett ultraibolya-sugárzás ellen.

Ebben az időszakban a barlangokat is egyre gyakrabban használták őseink, és a barlangrajzok is megszaporodtak, hiszen ezek a föld alatti területek védelmet nyújthattak a zord éghajlati és környezeti körülményekkel szemben.

Mindez kiélezhette a versenyt a neandervölgyiek között, és közrejátszhatott kihalásukban.

A Föld mágneses mezeje nagyjából 9 százalékkal gyengült az elmúlt 170 évben, és a kutatók szerint nem lehet kizárni egy újabb pólusváltás lehetőségét. Egy ilyen esemény drasztikus következményekkel, például a villamos- és a műholdhálózat károsodásával, megsemmisülésével is járhatna.