Az angolszász szövetségesek 1943 nyarán elkezdett és a második világháború végéig megállás nélkül folytatott hadászati bombázóoffenzívája füstölgő romhalmazzá változtatta a náci Németországot. Az angol-amerikai szőnyegbombázások miatt helyrehozhatatlan károk érték a német hadi és olajipart, valamint a közlekedési infrastruktúrát, komoly szerepet játszva ezzel Hitler rendszerének térdre kényszerítésében. A Harmadik Birodalom képtelen volt választ adni az angolszász stratégiai bombázásra, mert a német légierő nem rendelkezett hadászati bombázóflottával. Pedig a híres német repülőmérnökök, Willy Messerchmitt, Hugo Junkers, vagy Ernst Heinkel tervezőirodáiban olyan, a saját korukat messze megelőző repülőgépek tervei születtek, amelyek ha rendszerbe állnak, más menetet adhattak volna a hadi eseményeknek.

A légi uralom mint a jövő háborúit megnyerő hipotetikus stratégia

Az első világháborús tapasztalatok birtokában az 1920-as évektől látványos forradalom kezdődött el a katonai repülés történetében, amely bő két évtized alatt a vászonból és fából épített kezdetleges biplánoktól az első, csaknem 1000 km/órás sebességgel nagy magasságban száguldó sugárhajtású gépek megjelenéséig vezetett.

A Messerschmitt Me-262 Schwalbe volt a had- és repüléstörténet első rendszerbe állított sugárhajtású vadászgépe, ami új fejezetet nyitott a katonai repülés történetében. A Luftwaffe az 1944 áprilisában szolgálatba állított gépet túl későn vetette be ahhoz, hogy az imponáló tulajdonságokkal rendelkező gép fordulatot hozhasson a Németország felett zajló légiháború kimenetelébenForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Az első világháború éveiben megszületett légierőkön belül már a kezdetektől fogva elkülönült a vadászok és a bombázók légi fegyverneme. Az 1920-as években több katonai teoretikust is erősen foglalkoztatni kezdte a légierők lehetséges szerepének kérdése a jövő háborúit illetően.

Egy első világháborús bombázógépet bevetésre készítenek felForrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force /Archive

A repülős fegyvernem két világháború között kialakított katonai doktrínáira egy volt első világháborús olasz vadászpilóta, Giulio Douhet dandártábornok elméleti munkássága gyakorolta a legnagyobb hatást. Douhet tábornok, aki 1923-ig az olasz királyi légierő központját vezette, úgy vélte, hogy a jövő háborúit a légierő, azon belül is a bombázó fegyvernem fogja eldönteni. Douhet az 1921-ben megjelent „Il domino dell'aria" vagyis „ A légi uralom" című munkájában fektette le a hadászati bombázás modern elméletét.

Giulio Douhet dandártábornok doktrínája szerint az ellenség hátországára mért hadászati bombázásokkal egymagában eldönthető a háború sorsaForrás: Wikimedia Commons

Giulio Douhet alapvetése szerint a jövőben a hadászati bombázóflották egymaguk is képesek lesznek eldönteni egy-egy háború sorsát, méghozzá a hátország, az „ellenség puha altestének" módszeres pusztításával, amely a polgári lakosság moráljának megtörése útján fogja békekötésre kényszeríteni az ellenséges államot. Douhet elmélete elsősorban

Anglia és az Amerikai Egyesült Államok légügyi teoretikusaira gyakorolt nagy hatást;

e két ország már az 1930-as évek közepétől elkezdte a saját hadászati bombázóerőinek a felállítását.

Az Egyesült Államok első négymotoros hadászati bombázója, a második világháborúban oly nagy szerepet játszott "repülőerőd", a Boeing B-17 "Flying Fortress"Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force Archive Photo

Az Egyesült Államokban 1935-ben hajtotta végre a szűzfelszállását

a második világháború hadászati bombázóműveleteiben kulcsszerepet játszó első négymotoros stratégiai bombázó,

a Boeing B-17 „Flying Fortress", Angliában pedig a háború kitörésének évében állt szolgálatba az első modern stratégiai bombázógép, a szintén négymotoros Short Stirling.

Az első modern brit négy motoros stratégiai bombázó, az 1939-ben rendszerbe állított Short StirlingForrás: Wikimedia Commons/Royal Air Force

A második világháború kitörése után mindkét ország gőzerővel fogott hozzá a hadászati bombázóerők felfejlesztéséhez, behozhatatlan előnyhöz jutva a tengelyhatalmakkal szemben.

A náci vezetők nem tudtak kiszabadulni a villámháború bűvköréből

Németországban Adolf Hitler és a náci párt 1933-ban történt hatalomra jutása után kezdődött el az intenzív haderőfejlesztés. A versailles-i békeszerződés katonai korlátozó rendelkezéseinek felmondását, valamint az általános hadkötelezettség 1935-ben történt visszaállítását követően a hároméves terv meghirdetésével a náci Németország soha nem látott ütemű újrafegyverkezésbe kezdett.

Hitler és Hindenburg államelnök. A náci párt 1933-ban jutott hatalomra, és Hitler megkezdte Németország újra felfegyverkezésétForrás: Wikimedia Commons

Az új német katonai doktrína leplezetlenül támadó jellegű volt, amelynek a modern gépesített hadviselés, a villámháborús stratégia, a gyalogság, az önállóan alkalmazott páncélos erők valamint a légierő szoros együttműködése alkotta a gerincét. Az önálló fegyvernembe szervezett német légierő, a Luftwaffe fejlesztését is a villámháborús doktrína határozta meg alapvetően, ahol a vadászgépek, továbbá a taktikai (harcászati) bombázóerők felfejlesztése jelentette a fő prioritást.

Junkers Ju-87 "Stuka" zuhanóbombázók kötelékben. A Luftwaffe fejlesztésének fókuszában a taktikai bombázók álltakForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Annak ellenére, hogy Németország támadó háborúra készült, a náci katonai és politikai vezetés Angliával valamint az Egyesült Államokkal szemben, alig tulajdonított jelentőséget a hadászati bombázásnak , illetve a stratégiai bombázóerők kiépítésének, ami később, a háború éveiben döntő lett.  Érdekes módon a másik európai katonai nagyhatalom,

a Szovjetunió sem fektetett különösebb hangsúlyt a saját hadászati bombázóerők kifejlesztésére,

de a második világháború éveiben Sztálinnak ez mégsem jelentett különösebb problémát, mert Németország bombázását elvégezték helyette az angolszász szövetségesek.

A második világháborúban a Heinkel He-111-es kétmotoros közepes bombázó alkotta a Luftwaffe bombázóerőinek zömét. A He-111 a háború éveiben már elavult típusnak számított, amely nem volt alkalmas komoly hadászati bombázó műveletekreForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Adolf Hitler számára azonban végzetesnek bizonyult, hogy Németország nem rendelkezett valódi hadászati bombázóerővel. A stratégiai bombázóerők felállítását sem Hitler, sem pedig Hermann Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe főparancsnoka, de a légierő fejlesztését irányító egykori híres első világháborús vadászpilóta-ász, Ernst Udet tábornok sem tartotta szükségesnek.

Hermann Göring (a kép bal szélén) a Luftwaffe főnöke Adolf Hitler társaságábanForrás: Bundesarchiv/Hoffmann, Heinrich

Az 1939. szeptember elsején kitört második világháború első hónapjaiban mindez még nem jelentett problémát a németek számára, mert a villámháborús stratégia mind Lengyelországgal, mind pedig a nyugat-európai államokkal szemben bevált. Amikor azonban Hitler 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, az addig sikeres villámháborús stratégia csődöt mondott.

Sztálin sem fektetett nagy hangsúlyt a hadászati bombázóerőkreForrás: Ria/Novosti Archive

Sztálinnak 1941 forró nyarán katonák százezreinek feláldozása árán sikerült annyira lelassítania a német előretörést, hogy maradjon elegendő idő a Vörös Hadsereg életben tartásához  nélkülözhetetlen hadiipari üzemek áttelepítésére az Urálon túlra. Hadászati légierő hiányában a németek számára ezzel pedig megvalósíthatatlan céllá vált a szovjet haditermelés lerombolása.

Hitler bosszút esküszik, és le akarja rombolni New Yorkot

A 20. századi német mérnöki tudományok közismerten magas színvonalon álltak, ami a repülőgépiparra is igaznak bizonyult. Ha csak a német repülőgéptervező-irodákon múlik, a Luftwaffe a saját korukat sok mindenben messze megelőző, félelmetes csapásmérő erővel rendelkező gépek birtokába juthatott volna. Hitler és Göring hozzá nem értése miatt azonban ezekből a tervekből szinte semmi sem valósult meg.

Göring és Hitler sem ismerte fel a stratégiai bombázóerő kiépítésének fontosságátForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A német repülőgépipar lehetőségeit jól szemlélteti a világtörténelem legelső sugárhajtású gépe, a Heinkel tervezőiroda konstrukciója, a Heinkel He-178-as története is. Noha a repülést forradalmasító sugárhajtóművet

egy angol repülőmérnök, Frank Whittle találta fel 1930-ban,

de a találmány korszakalkotó jellegét mégsem a brit, hanem a német repülőipar ismerte fel elsőként.

A sugárhajtóművet egy brit repülőmérnök, Frank Whittle találta felForrás: Wikimedia Commons/British Goverment

A vadászgépnek kifejlesztett Heinkel He-178 még a második világháború kitörése előtti napokban, 1939. augusztus 27-én hajtotta végre az első felszállását, méghozzá teljes sikerrel; már a legelső tesztrepülésen elérve a 600 km/órás sebességet, amivel messze meghaladta a korabeli dugattyús vadászgépek teljesítményét.

A világ első sugárhajtású gépe a Heinkel He-178 1939 augusztusábanForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Azonban nem csak Angliában,

hanem a náci Németországban is teljes érdektelenség kísérte ezt a forradalmi konstrukciót.

Noha a háború kitörésekor még egyáltalán nem volt napirenden a nagy hatótávolságú német stratégiai bombázók kifejlesztésének kérdése, a légierő kutatás-fejlesztési munkáit irányító Reichsluftamt  (Birodalmi Légügyi Hivatal) stratégiai bombázógépek kísérleti példányainak a megépítésére is írt ki pályázatot.

Heinkel ( képen balra  lent)  és a  német sugárhajtómű konstruktőre, Hans von Ohain a He-178 prototípusának sikeres repülését ünneplikForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A legígéretesebb konstrukciók – amelyeket ha tömegesen hadrendben állítanak, komoly válságot okozhattak volna a szövetségeseknek – Willy Messerchmitt, Hugo Junkers és Ernst Heinkel tervezőirodáiban születtek meg. Az Egyesült Államok 1941 decemberében történt hadba lépése után, illetve a Németország ellen 1942-ben elkezdett szövetséges bombázóoffenzíva hatására a náci politikai felsővezetés köreiben is új dimenziót kezdett kapni a stratégiai bombázás problematikája.

Boeing B-17-es repülőerődök bevetésen Németország felettForrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force Archive Photo

A Köln ellen 1942.május 31-én ezer négymotoros nehézbombázó bevetésével végrehajtott, és apokaliptikus katasztrófát okozó bombatámadás hírére dührohamot kapott Hitler elhatározta, hogy a szövetséges légi offenzívára válaszul romba dönti Angliát, valamint az Egyesült Államok keleti partvidékét.

Egy brit négymotoros Avro Lancester nehézbombázó Köln felettForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Ekkor született meg az „Amerikabomber" program, amelynek a gyakorlatba való átültetéséhez persze olyan bombázógépekre is szükség lett volna,

amelyek leszállás nélkül képesek átrepülni oda-vissza az Atlanti-óceánt.

Az ilyen képességekkel rendelkező gépeknek volt már egy 1942-ben rendelkezésre álló prototípusa; Willy Messerschmitt professzor rendkívül figyelemre méltó Me-264 típusjelű „Amerika-bombázója".

Ha megvalósul, porba dönthette volna Manhattant a német „Amerika-bombázó" 

A nyolcfős személyzettel repülő Me-264 első kísérleti példánya 1942 decemberében hajtotta végre a szűzfelszállását. A legkorszerűbb aerodinamikai szempontok szerint megtervezett négymotoros hadászati bombázó figyelemreméltó tulajdonságokkal rendelkezett.

A híres német repülőgép-konstruktőr, Willy Messerschmitt professzor ( a kép jobb szélén, civilben) alkotta meg az Amerika-bombázótForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A későbbi amerikai nehézbombázóhoz, az első atomfegyver-hordozó Boeing B-29 „Superfotress"-hez hasonlóan a Me-264 is teljesen a törzsbe simuló üvegezett orr-résszel rendelkezett. A 21 méter hosszú törzsre szerelt rendkívül keskeny profilú 43 méter fesztávolságú szárnyakat

kifejezetten a nagy magasságú repüléshez tervezték.

A minél kedvezőbb aerodinamikai kialakítás érdekében az Amerika-bombázóról elhagyták a védőfegyverzet tornyait, a gépet elsősorban a sebessége és a nagy magasság védte.

A Me 264-es "Amerika-bombázó" képes lett volna elérni New YorkotForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Több próba után a bombázót négy, egyenként 2000 lóerős 14 hengeres radiális dugattyús BMW 801D, illetve G típusjelű motorral szerelték fel. A BMW-motorok rendkívül ellenállóak voltak a sérülésekkel szemben és megbízhatóan működtek, ami fontos szempont volt az óceán átrepülésénél.

A Me-264-es maximális hatótávolsága elérte a 15 ezer kilométert,

ami még a mai korszerű utasszállító jeteknél is szép eredménynek számít, a korabeli repülőgépek közül pedig egyik típus sem volt képes erre a teljesítményre.

A nagy magasságú repülésre tervezett gépnek 43 méteres volt a szárnyfesztávolságaForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Ezzel a hatótávolsággal a Me-264 a német megszállás alatt álló franciaországi repterekről felszállva gond nélkül elérhette volna Amerika keleti-parti nagyvárosait. A motorokba beépített nagyteljesítményű kompresszoroknak köszönhetően

a Me-264 szolgálati csúcsmagassága elérte a 12 ezer métert,

ami a kor légelhárítása számára elérhetetlen magasságnak számított. Könnyű elképzelni, hogy egy 200-300 Amerika-bombázóból álló egység mekkora pusztítást okozhatott volna például New York legsűrűbben lakott kerülete, Manhattan szőnyegbombázásával.

Egy jelentősebb Me-264-es kötelék porrá bombázhatta volna ManhattantForrás: YouTube

A rendkívül ígéretes tesztrepülések ellenére, a programból végül nem lett semmi. A Németország számára egyre súlyosabbá váló hadi helyzet

egyszerűen már nem tette lehetővé a rendkívül költséges Amerika-bombázó program végrehajtását.

 

Egy másik kútba esett ígéretes "New York-bombázó", a Heinke He-277 is csak prototípus maradtForrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Ugyanerre a sorsa jutott a hasonló paraméterekkel rendelkező két másik ígéretes német „New York-bombázó" típus, a Heinkel He-277, és a Junkers Ju-390-es is.