Meteor csapódott be Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Meteor hatolt be a Föld légkörébe Nagy-Britannia felett vasárnap este. A fényes jelenséget Izlandon és Hollandiában is látták - közölte hétfőn a brit Fireball Alliance (Tűzgömb Szövetség) tudományos egyesület.
Vágólapra másolva!

A meteor darabjai valószínűleg Cheltenham várostól északra, Londontól 140 kilométerre északnyugatra értek földet.

A különösen fényes meteorokat tűzgömbnek nevezik.

Ezek általában olyan kőzetek, melyek nagy sebességgel száguldanak át a világűrön. A Föld légkörébe lépve ellenállásba ütköznek és lefékeződnek, az így keletkező hő és forróság miatt válik láthatóvá a jelenség az éjszakai égbolton.

Videofelvételek szerint a kőzet 48 ezer kilométer per órás sebességgel haladt - mondta Ashley King, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa. "Ez túl gyors ahhoz, hogy ember alkotta űrszemét legyen" - véli a szakértő.

A felvételek azt is lehetővé tették, hogy rekonstruálják a meteor Nap körül eredeti röppályáját: az objektum a Mars és a Jupiter között haladhatott.

"Ha meteoritot találnak, fényképezzék le és jegyezzék fel a koordinátákat, de ne érintsék meg a kőzeteket" - kérte Katherine Joy, a Manchesteri Egyetem munkatársa.