Magyar fejlesztésű lélegeztetőgépeket kapott a Semmelweis Egyetem

lélegeztetőgép
Lélegeztetőgép működését ellenőrzi egy védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. A hatékony lélegeztetőgépek kulcsfontosságúak az intenzív ellátásban (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Magyar fejlesztésű lélegeztetőgépeket kapott a Semmelweis Egyetem (SE), a berendezés első tíz prototípusát először a klinikai kutatásban használják majd - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Sikeresen teljesített orvosszakmai szempontból a prototípus

Azt írták, a gépek segítségével személyre és betegségre szabott lélegeztetési módok kialakítására lesz lehetőség, így az egyetemi-vállalati együttműködésben megvalósított fejlesztés új lehetőségeket nyithat a lélegeztetési terápia területén. A berendezéseket az egyetem orvosszakmai iránymutatása alapján a Femtonics Kft. fejlesztette ki, több hazai partner és az ITM támogatásával.

A koronavírus-járvány világszerte komoly kihívás elé állítja az egészségügyi ellátórendszereket Forrás: MedicalNewsToday

A közleményben kiemelték, hogy az orvostechnikai eszközök szigorú szabványrendszere szerint kifejlesztett eszközök az egyetemen folytatott klinikai vizsgálatokon

tudományos, orvosszakmai és etikai szempontból egyaránt sikeresen teljesítettek.

Az eszméletlen és tudatuknál lévő betegek kezelésénél is alkalmazott prototípusok megfelelően támogatták a spontán légvételeket, hibátlanul reagáltak a lélegeztetés során előforduló jelenségekre (például köhögésre).

Nagyon szigorú követelményeknek kellett megfelelnie a gépnek

Idézték Merkely Bélát, az SE rektorát, aki elmondta: az egyetem kiemelten támogat minden olyan fejlesztést, amely a betegágy mellett közvetlenül felhasználható eredményekkel jár. A fejlesztés sikerében fontos szerepet játszott az egyetem hármas egysége: az oktatás, a kutatás-innováció és a magas szintű klinikai betegellátás.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora bemutatja az orosz Szputnyik V vakcinát Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A tavaly március végén indított innovatív együttműködésről Rózsa Balázs, a Femtonics Kft. alapító tulajdonosa - közlemény szerint - elmondta, hogy a fejlesztés során

az orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabványrendszer szerint nagyon szigorú előírásoknak kellett megfelelniük,

de így is nagyon rövid idő alatt sikerült kimagasló eredményt elérniük. Az eszközök kifejlesztésében a vállalat kémiai, elektronikai, szoftverfejlesztési és gépészeti osztálya folyamatosan emelt óraszámban vett részt.

Lélegeztetőgép működését ellenőrzi egy védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben. A hatékony lélegeztetőgépek kulcsfontosságúak az intenzív ellátásban (a kép illusztráció) Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A hazai tudástőke felhasználásával nemcsak egy színvonalas lélegeztetőgép megalkotása vált lehetségessé, hanem speciális eljárásokat alkalmazó, egyedülálló termék kerülhet piacra a jövőben, amely a légzési elégtelenséggel küzdő betegek sikeresebb kezeléséhez járulhat hozzá - tette hozzá a cégvezető.

Világszínvonalú tudást állítanak csatasorba a koronavírus ellen

Közleményében a tárca idézte Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárt is, aki arról beszélt: az ITM támogatásával tavaly tavasz óta mintegy 30 kutatás-fejlesztési projekt indult el, amelyek nemzetközi szinten is kimagasló eredményességűek, és részben már be is fejeződtek.

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem egyetem rektora, Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, és Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár az egyetem klinikai központjában Forrás: MTI/Varga György

A minisztérium 3 milliárd forintos keretösszegű alapjából támogatott kezdeményezések jelentős része csaknem egy éve eredményesen segíti a hazai védekezést, jellemzően ilyenek a vírus terjedését vizsgáló, járványmatematikai elemzések vagy a gyógyszerkészítmény- és terápiás fejlesztési és gyártási projektek - ismertette.Hozzátette: a hazai szakemberek a koronavírus globális kihívására gyorsan reagálva

világszínvonalú tudást állítottak csatasorba a magyar emberek élete és egészsége védelmében.

Pásztázó elektronmikroszkóppal készített felvétel egy koronavírussal erősen fertőzött sejtről Forrás: AFP/Handout

A kormányzati forrásoknak és koordinációnak köszönhetően Magyarország külföldi kitettségét csökkentve képessé vált az önellátásra maszkokból, fertőtlenítőszerekből, Debrecenben pedig koronavírus elleni vakcinát előállító nemzeti oltóanyaggyár épül - emelte ki az államtitkár.

(Forrás: MTI)