A világ trópusi esőerdőinek kétharmadát tönkretette az emberiség

erdőirtás
Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is.
Vágólapra másolva!
A világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette mostanra az emberiség - derült ki egy új elemzésből.
Vágólapra másolva!

Az esőerdők védelmével foglalkozó Rainforest Foundation Norway nevű szervezet szerint az elsősorban mezőgazdasági célú fakitermelés és talajátalakítás miatt a bolygó ősi trópusi esőerdőinek 34 százaléka tűnt el és további 30 százaléka annyira megrongálódott, hogy sebezhetővé vált a tüzekkel és a jövőbeli pusztulással szemben.

A 2002 óta végbement pusztítás több mint 50 százaléka a dél-amerikai Amazonas-medencét és a környező esőerdőket érintette.

A jelentés készítője, Anders Krogh szerint a szén-dioxid-elnyelő esőerdők eltűnésével erősödhet az éghajlatváltozás, ami megnehezíti a még megmaradt erdőterületek túlélését.

Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is. Forrás: AFP/Antonio Scorza

"Ez egy rémisztő körforgás" - mondta a trópusi erdőkre specializálódott kutató, hozzátéve, hogy 2002 és 2019 között nagyobb erdőterület tűnt el a Föld színéről, mint Franciaország.

Az amazonasi esőerdő brazíliai része jelentős nyomás alatt van évtizedek óta, mivel a mezőgazdasági termelés fellendülése miatt nagy erdőterületeket alakítanak át termőföldekké és legelőkké. A folyamat csak súlyosbodott azóta, hogy Jair Bolsonaro brazil elnök 2019-ben hivatalba lépett.

Ennek ellenére az Amazonas vidéke jelenti a legnagyobb reményt a még megmaradt esőerdők megőrzésére. Az amazonasi és a szomszédos esőerdők alkotják a bolygó még érintetlen trópusi erdőborításának 73,5 százalékát.

A többségében Indonéziához tartozó délkelet-ázsiai szigetek a második helyen állnak a 2002 óta végbement - és esetükben elsősorban a pálmaolaj ültetvények kialakítását szolgáló - erdőpusztítás tekintetében.

Harmadik helyen Közép-Afrika áll, ahol a Kongó folyó medencéjének környékére összpontosul a mezőgazdasági és fakitermelési célokat szolgáló erdőirtás.