Közben pedig, amíg nincs mivel emésztenie, az elfogyasztott algák közreműködésével fotoszintetizál.

Olyan állatokról már mind hallottunk, amelyek egy levetett vagy levágott farkat, esetleg végtagot regenerálni tudnak. Előbbire a gyíkok, utóbbira egyes farkos kétéltűek köztudomásúan képesek, és a tüskésbőrűek, például a tengeri csillagok önhasító és önmegújító képessége is figyelemre méltó. Viszont amiről japán tudósok most a Current Biology legfrissebb számában beszámolnak, az túltesz mindenen: felfedeztek egy tengeri meztelencsigát, amely a komplett testét ledobja a fejéről, majd szívestül, belső szervestül, mindenestül újraépíti. A kutatók ráadásul azt is pedzegetik, hogy a nedvszívogató tengeri csigák (Sacoglossa) rendjébe tartozó faj fotoszintetikus képességekre tesz szert az elfogyasztott algák, pontosabban a belőlük kinyert zöld színtestek révén, s ezzel az étrend-kiegészítéssel nyer elegendő időt az újjáalakuláshoz.

Meglepve láttuk, hogy az autotómiát [önhasítást] követően a levált fej mozog – meséli Sayaka Mitoh a Nara Női Egyetemről.Arra számítottunk, hogy szív és egyéb létfontosságú szervek híján hamarosan meg fog halni, de újabb meglepetésünkre teljesen visszaépítette a testét."

A felfedezés színtisztán a szerencsés véletlen műve volt. Mitoh Yoichi Yusa laboratóriumának doktoranduszhallgatója, és ebben a laborban tengeri meztelencsigákat nevelnek fel a petéikből, hogy tanulmányozzák az életvitel-stratégiáikat. Mitoh azonban egy napon szokatlan dologra lett figyelmes: egy nedvszívogató csiga a teste nélkül, de egyebekben szemlátomást zavartalanul csúszkált ide-oda.

A kutatók aztán több egyednél megfigyelték, hogy a szívtől és a test további részeitől függetlenedett fej rögvest a széthasadást követően mászkálni kezd, a levált fej hátulján éktelenkedő seb pedig napokon belül bezáródik.

A viszonylag fiatal csigák feje az önhasítás után órákkal már algákat majszol. Egy héten belül megkezdődik a szív regenerációja, és három hét múltán az újjáépülés befejeződik. Az idősebb egyedek feje nem táplálkozik, és nagyjából 10 nap alatt el is pusztul. A levetett testek egyik esetben sem növesztenek maguknak új fejet, de még napokig, sőt, extrém esetben hónapokig mozognak és reagálnak az érintésre.

Sem Mitoh, sem maga Yusa nem értik pontosan, hogyan lehetnek képesek erre a szemfényvesztő trükkre a csigák, de Mitoh elmondása szerint a sejtésük az, hogy valamiféle őssejteknek kell lenniük a nyak kettéváló részénél, amelyek felépítik az elveszített testet. Egyelőre az sem világos, hogy egyáltalán miért művelik ezt a bizarr praktikát a különös jószágok, és mi az a közvetlen inger, amely erre készteti őket. Az egyik lehetőség az, hogy így szabadulnak meg belső élősködőiktől, amelyek gátolják őket a szaporodásban.

A szóban forgó tengeri meztelencsigák eleve különlegesek abból a szempontból, hogy az általuk elfogyasztott algák zöld színtesteit beépítik a saját szervezetükbe.

Ezt a rendhagyó szokást kleptoplasztiának, vagyis mindközönségesen színtestlopásnak nevezi a szakirodalom, és az állatvilágban összesen egy maréknyi fajban, köztük a Sacoglossa rendbe tartozó egyes csigákban ismert – de ott sem régóta, mert a jelenség első leírása 1990-ből származik. A csigák normálisan elfogyasztják az algákat, de csak részlegesen emésztik meg őket, úgy, hogy a sejtjeikből kiszabaduló színtestek életképesek maradnak. Az elrabolt zöld színtestek a csiga emésztőcsatornájának vakzsákjait bélelő speciális sejtekbe kerülnek, ahol egy ideig még folytatják a fotoszintézist, annak tápláló végtermékeit azonban már nem eredeti alga-gazdájuknak, hanem az enyves belű puhatestűnek adják át.

Forrás: Sayaka Mitoh

Mivel a színtestlopás trükkje révén az állatok fotoszintézissel tudják táplálni a testüket, a cikk szerzői felvetik, hogy ez a szuperképesség kiegészíti a másikat – az önhasításét –, amennyiben lehetővé teszi az életben maradást a testetlen csigáknak mindaddig, amíg létfontosságú szerveik újra nem épülnek.

A véletlen felfedezés az önhasítás eddig ismeretlen formáját tárta fel a tudomány előtt, amelyben egy komplex testtervvel rendelkező állat a testének nagy részét elveszíti, majd hiánytalanul regenerálja.

„Mivel az eldobott test gyakran még hónapokig aktív, lehetőségünk nyílik a színtestlopás mechanizmusát és funkcióját élő szöveteken és szerveken, vagy akár sejtszinten vizsgálni – tette hozzá Mitoh. – Ez a fajta kutatás hiánypótló, hiszen a nedvszívogató csigák körében leírt kleptoplasztiát eddig vagy csak a genetika, vagy a teljes egyed szintjén tanulmányozták."