Óceáni mélységekbe süllyesztettek egy obszervatóriumot

Bajkál-tó
A Bajkál-tó repedezett jégpáncélja
Vágólapra másolva!
Orosz tudósok néhány más országbeli kollégájukkal együttműködésben hatalmas neutrínóobszervatóriumot telepítettek szombaton a Bajkál-tóba, állításuk szerint az északi félteke legnagyobbikát.
Vágólapra másolva!

Óceáni mélységbe eresztették le az obszervatóriumot

A világon már több neutrínóobszervatórium létezik, a legnagyobb az Antarktisz jegében működő, Jégkockának elnevezett detektor. Ezek észlelik a világűrből a Földhöz érkező és azon áthaladó, hatalmas energiájú, semleges töltésű elemi részecskéket, a neutrínókat, amiből azután a tudósok

vissza tudnak következtetni e részecskék keletkezési körülményeire

(impulzus, energia, a keletkezési helyhez mutató irány).

A világegyetem távoli részéből érkező neutrínók játszi könnyedséggel haladnak át a földkérgen Forrás: Basic RGB

Az orosz obszervatóriumot 2015-ben építették meg, és Bajkál-GVD-nek (Gigaton Volume Detector) nevezték el. A fél köbkilométer térfogatú, vezetékekből és optikai egységekből álló szerkezetet most elhelyezték a tó partjaitól mintegy négy kilométeres távolságban, 750-1300 méter mélységben.

Egy köbkilométerre akarják növelni az obszervatórium méretét

Ehhez a művelethez egy négyszögletű léket kellett vágniuk a tó jegébe. A műveletről Dmitrij Naumov, az orosz Egyesített Nukleáris Kutatóintézet kutatója számolt be az AFP hírügynökségnek a Bajkál jegéről.

A Bajkál-tó repedezett jégpáncélja Forrás: Tour Radar

Elmondása szerint a detektor méretét több év alatt egy köbkilométerre akarják növelni,

amekkora az amerikai Jégkocka is, és így konkurense lesz annak. Az orosz tudósok szerint mélysége miatt a Bajkál-tó ideális neutronobszervatóriumuk számára, amelynek kifejlesztésében cseh, szlovák, német és lengyel tudósok is részt vettek.

(Forrás: MTI/AFP)