Szerdától várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után először toboroz új űrhajósokat.

Magas mércét állítanak a jelentkezők elé

Május 28-ig lehet jelentkezni azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, a kiválasztási folyamat hatlépcsős lesz, és több mint egy évig, 2022 októberéig tart - közölte a szervezet. Az ESA már korábban bejelentette, hogy négy-hat űrhajóst keres teljes állásban, akiket jövőbeni űrmisszióira küldene, és 20 másik tartalék űrhajósra is szüksége van.

Az ESA pályáztatás útján is gondoskodik az űrhajós-utánpótlásrólForrás: JAXA/NASA

A jelöltek számára maga s mércét állítottak:

minimum mesterdiplomájuk kell legyen egy természettudományi tárgyból,

orvostudományból, műszaki tudományból, matematikából vagy informatikából, és három év munkatapasztalttal kell rendelkezniük. Pilótajogosítvány nem szükséges ugyan, de képesnek kell lenni arra, hogy megszerezzék azt. Magas szintű angolnyelvtudás szükséges, és egy másik nyelvben is jártasnak kell lenniük.

Jól kell hogy legyen a vízi jártasságuk is

Ami a testalkatot illeti, a jelentkező nem lehet alacsonyabb 1,5 méternél és magasabb 1,9 méternél és maximum 50 éves lehet. A képzés első hónapjában az űrhajósok úszásteszten esnek át, ezért jó úszóknak kell lenniük.

Késznek kell lenniük arra, hogy víz alatti kiképzésen vesznek részt, hosszú időt kibírva víz alatt

és jogosítvánnyal is rendelkezniük kell. 

A Nemzetközi Űrállomás fotójaForrás: https://www.space.com/42495-international-space-station-modules-tour-photos.html

A korábban kockázatelemzéssel foglalkozók előnyt élvezhetnek, mivel az űrhajósok feladata veszélyes és kockázatos - közölte az ESA.
Az ESA a tartalékosi csapatba testi fogyatékossággal élő asztronautát is keres a paraasztronauta programba. Azt tervezik vizsgálni, milyen körülmények között repülhet ez a jelölt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

(Forrás: MTI/dpa)