Így állíthatja le a stressz a haj növekedését

haj
A haj növekedését megállítja, ha túl sok stresszhormont termel a szervezetünk
Vágólapra másolva!
Amikor az emberek valami miatt stresszes állapotba kerülnek, néha akár egy maroknyi hajuk is kihullhat egyetlen fésülködéssel. A tudósok azonban eddig nem tudták pontosan megfejteni ennek az okát. Most egy új, egereken végzett kutatás kínálhat egyfajta nyomot: eszerint a stresszhormonok gátolhatják a haj növekedését.
Vágólapra másolva!

A szőrszál a szőrtüszőből nő ki, hajszálerek táplálják. A szőrtüszőben található a szőr gyökere, a testfelszínen látható része az úgynevezett nyél. A szőrtüszők váltogatják a „növekedés" és a „pihenés" szakaszait, ahol a tüsző először aktívan új szőrt termel, majd „elszunnyad".

A Nature tudományos szaklapban újonnan megjelent tanulmány az egerek kortikoszteron szintjét vizsgálta, amely bizonyos megközelítésben analógiába hozható az emberek kortizol szintjével. Azt találták, hogy

ha túlságosan sok stresszhormon termelődik, akkor ez a szokásosnál hosszabb ideig hagyja nyugalmi állapotban a tüszőket;

ez viszont megakadályozza, hogy a szőrtüszők belépjenek a növekedési szakaszba, amelynek során a tüszőben lévő őssejtek új szőrt termelnének.

A haj növekedését megállítja, ha túl sok stresszhormont termel a szervezetünk Forrás: Getty Images

– mondta Ya-Chieh Hsu, a Harvard Egyetem őssejt- és regeneratív biológiai docense a LiveScience online tudományos portálnak. – Blokkolja a GAS6 nevű fehérje termelődését, ami nélkül a szőrtüsző őssejtjei nem aktiválódhatnak a haj növekedésének megkezdéséhez.

A szakemberek szerint ez a láncreakció játszódhat le egy kissé eltérő módon az emberi szőrtüszőkben, de a mechanizmus nagyon hasonló.

– jegyezte meg Hsu. – Ha az egereknél meghatározott mechanizmus az emberekre is vonatkoztatható, akkor azzal olyan kezeléseket is ki tudunk majd dolgozni, amelyek megakadályozzák a stressz okozta hajhullást.

Ám mielőtt a tudósok megkezdenék ezeket, még meg kell határozniuk az egérmodell és az ember közötti különbségeket, ezért folytatják a kutatást.