Akárcsak a mezőgazdaság más ágazataiban, úgy a kávé előállításában is problémákat vet fel az éghajlatváltozás. Egy most publikált tanulmány szerint Kolumbia, a világ harmadik legnagyobb kávétermelője komoly nehézségeket tapasztal a termelés fenntartásában.

A kávécserje vagy kávéfa az egyik legnagyobb mennyiségben termelt növény Kolumbiában. Nem véletlenül: mintegy 550 ezer család megélhetése függ közvetlenül, és további százezreké közvetetten a kávé előállításától. A változó éghajlati viszonyok miatt azonban egyre több aggodalom merült fel Kolumbia kávémennyiségének jövőbeli mennyiségével és minőségével kapcsolatban. Egy új, az Agricultural Systems tudományos szaklapban publikált tanulmány azt mutatja, hogy az embereknek okuk van az aggodalomra.

Veszélybe kerül a kávétermesztés a világonForrás: Pixabay

A kávé ugyanis rendkívül érzékenyen reagál a kiszámíthatatlan időjárásra. A szakértők óvatos becslései szerint a 2 Celsius fokos hőmérséklet emelkedés Mexikóban akár 34 százalékkal, Brazíliában 20 százalékkal, míg Kolumbia esetében mintegy 24 százalékkal csökkentheti a termelékenységet.

Ez azonban nagymértékben függ a régiótól.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a kedvelt kolumbiai kávétermesztő hegyvidéki régió évtizedenként már 0,3 Celsius-fokkal melegszik. Ráadásul a napfényes órák száma is 19 százalékkal csökkent a múlt század közepe óta a növekvő felhőzet miatt.
A kolumbiai kávé jelenleg növekszik a különböző magasságú területeken, és az éghajlat hatása valószínűleg nagyon eltérő lesz az alacsony és a magas magasságú régiókban – mondta Sandy Dall'Erba agrárkutató, az új tanulmány társszerzője a ZME Science online portálnak.

Dall'Erba és egy kutatócsoport Kolumbia teljes területének éghajlati viszonyait és kávétermelését vizsgálta.

A kávéhoz könnyű hozzászokni, a koffein jótékonyan élénkít, ráadásul finom isForrás: pexels.com

A tudósok összesen 521 kávétermelő önkormányzat 2007 és 2013 között rögzített adatkészletével dolgoztak.

Ez a magas szintű részletesség lehetővé tette a kutatók számára, hogy a regionális eltéréseket is azonosítsák. Megállapították, hogy a kis magasságban fekvő településekre negatív hatással lesz az éghajlatváltozás az elkövetkező években.
Kolumbiában összességében nem csökken a termelékenység, de ha megvizsgáljuk az önkormányzatok közötti hatást, akkor sok különbséget láthatunk, amelyek elvesznek az országos átlagban – mutatott rá Federico Ceballos-Sierra, a tanulmány vezető szerzője. – Ez fontos következményekkel jár a kávétermesztők számára, akik az egyik településen élnek, a másikkal szemben.

A tanulmány szerint a kávétermelés termelékenysége országos szinten 2061-re 7,6 százalékkal növekszik, ám az előrejelzések változnak.

A kávé rendkívül érzékenyen reagált a kiszámíthatatlan időjárásraForrás: https://www.coolcoffee.hu/tokeletes-eszpresszo-keszitese

Eszerint Kolumbia nagy magasságú régióiban (1500 méter felett) várhatóan 16 százalékkal nő a termelékenység, míg az alacsony magasságú régiókban 8,1 százalékkal csökken.

Ez azt jelenti, hogy az éghajlatváltozás miatti magasabb hőmérséklet hatással lesz a jelenlegi elsődleges kávétermesztési helyekre, amelyek a termeléshez túl forró és száraz területekké válnak, miközben azoknak a területeknek kedveznek, amelyeket ma még marginálisnak tartanak a kávé előállításához.