Bizonyára mindenki emlékszik a filmből King Kong-ra, ahogy a felhőkarcoló tetején állva ütögette öklével a mellkasát. A tudósok azonban még mindig keveset tudnak arról, hogy az állatok vajon miért végzik ezt a viselkedést.

Első ránézésre agresszívnak tűnhet

Amióta King Kong 1933-ban először jelent meg a filmvásznon, azóta senki sem lepődik meg, amikor egy hím gorilla elkezdi ütni a mellkasát. A kutatók azonban egyelőre nem találtak tényleges bizonyítékot arra, hogy mi állhat a viselkedés hátterében.

Egy hegyi gorilla család közelebbrőlForrás: John Downer Productions

Rendkívül lenyűgöző látvány – mondta Edward Wright, a németországi Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet primatológusa a National Geographic-nak. – Kicsit ijesztő is lehet és az ember nem akarna ilyenkor az állat az útjába állni.

Bár egy hím hegyi gorilla látványos mellkas ütögetése agresszívnak tűnik, Wright új kutatásai azt mutatják, hogy valójában ez az a viselkedés, amely megakadályozhatja a tekintélyes méretű és kiállású állatok közötti erőszakot. Egy kifejlett hegyi gorilla hím súlya elérheti a 200-250 kilogrammot is.

A  durva agresszió ritka a stabil csoportokban a hegyi gorilláknál (Gorilla beringei beringei)Forrás: https://gorillafund.org/gorilla-infants-ready-named-rwandan-ceremony/

Ezeket a hímeket ezüsthátúnak is hívják, mivel koruk előrehaladtával szürkés vagy ezüstös szőr fejlődik hátukon. A hegyi gorillák rendkívül szociális lények, viszonylag stabil, összetartó csoportokban élnek, amelyeket a felnőtt hímek és nőstények közötti hosszan tartó kapcsolatok tartanak egyben.

A családját védő hímek tekintélyét azonban a többi hím „folyamatosan vitatja".

Méretüket és harci képességeiket hangokkal is fitogtatják, amelyek nagy távolságokra is képesek eljutni. A hím gorillák ezzel jelzik a kihívóknak, hogy jobb, ha meggondolják, mielőtt támadnának. A durva agresszió azonban ritka a stabil csoportokban, ám ha két hegyi gorilla csoport összeütközik, a csoportok ezüsthátú hímjei gyakran vérre menő, halálos küzdelmet folytatnak, szemfogukkal okozhatnak mély sebeket.

A kutatók többszörös összefüggéseket kerestek

A viselkedés soha nem látott részletességgel történő tanulmányozásához Wright és munkatársai több mint 3000 órát töltöttek el a veszélyeztetett hegyi gorillák megfigyelésével a Ruandában, a Vulkánok Nemzeti Parkban. A tudósok megküzdöttek a csípős rovarokkal és a park robusztus, hegyvidéki terepének kihívásaival: végül 25 különböző hímnél figyelték meg, ahogy az állatok több mint 500-szor ütögették meg az öklükkel a mellkasukat.

Az állatoktól biztos távolságra maradtak, egyrészt, hogy ne reagáljanak érzékenyen a kutatók jelenlétére, másrészt az esetlegesen fertőző betegségek elkerülése végett. A szakemberek audió berendezések segítségével rögzítették a mellkasi ütések gyakoriságát, valamint az egyes ütések számát és időtartamát.

Végül összefüggéseket kerestek a fentebb említett változók és a gorillák méretei között. Ehhez a csapat fényképeket elemzett, és megmérte az egyes állatok vállának maximális szélességét.

A mellkas ütögetése ököllel több jelentést is hordozhatForrás: Pinterest

Az eredmények azt mutatták, hogy a legnagyobb hegyi gorillák alacsonyabb frekvenciájú hangokat produkáltak, mint a kisebb gorillák – valószínűleg azért, mert a nagyobb gorilláknak nagyobb a léghólyagja a gége közelében. Ez azt jelenti, hogy a mellkas ütlegelése nem csak egyfajta vizuális megjelenítés, hanem a „versenyképesség őszinte jele" is, ahogy azt a tanulmány nevezi.

A hím gorillakölyköknél is megfigyelték

Bár korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a gorillák testmérete összefügg a dominanciával és a szaporodási sikerrel, ám az a gondolat, miszerint a mellkas ütögetése ezeknek az információknak egy részét is közli, eddig spekulatívnak számított. Az ehhez kapcsolódó kutatás a Scientific Reports tudományos szaklapban jelent meg.

Hegyi gorilla hímjeForrás: Carlos Guitiérrez

Gondoltuk, hogy így van és gyanakodtunk az összefüggésre, de nem voltak tényleges adatok, amelyek alátámaszthatták volna ezt az állítást – mutatott rá Roberta Salmi, a Georgiai Egyetem primatológusa és a főemlősök viselkedésével foglalkozó ökológiai labor igazgatója, aki nem vett részt a kutatásban. – Örültem, amikor végre megláttam ezeket az eredményeket.

Hozzátette: noha a mellkas ököllel való ütögetése gyakori a filmekben és más popkulturális ábrázolásokban, a viselkedés jelentése mégsem teljesen egyértelmű. Először is, a gorillák nem ütik a mellkasukat összeszorított ököllel, hanem inkább csak így erősítik fel a hangokat.

Két hegyi gorilla csoport összeütközésekor a csoportok ezüsthátú hímjei gyakran vérre menő, halálos küzdelmet folytatnak, szemfogukkal okozhatnak mély sebeketForrás: Pinterest

Az ülő testhelyzetből felállnak, ami miatt az üvöltésük még messzebbre elhallatszik.

Másodszor az ezüsthátúak akkor is verik a mellkasukat, amikor az oltalmuk alatt álló nőstények készen állnak a szaporodásra. Ám a hímek ilyenkor sem „hangoskodnak" egész nap, mint ahogy azt gyakran ábrázolják a filmekben.
Wright és csapata végül megállapította, hogy a hímek 10 óránként átlagosan mindössze 1,6-szor verték a mellkasukat. A viselkedést ugyanúgy megfigyelték az alacsonyabb rangú gorilláknál, mint a csoportvédő egyedeknél, illetve a hím gorillakölyköknél is, amikor azok játszottak. A tudósok szerint nincs összefüggés a hím méretei vagy dominanciája és az között, hogy hányszor üti meg a mellkasát, illetve hogy mennyi ideig tart az üvöltése.

Wright hozzáfűzte, hogy a mellkasütések sorozata azonban potenciálisan közölheti az állatok kilétét vagy „egyedi aláírását" a többi állattal.

Nem túl szelíd, mégis harckerülő óriások

Bár a gorillák gigantikus izmokkal és hosszú szemfogakkal rendelkeznek, az állatok csak ritkán agresszívak. Wright úgy véli, hogy ez legalább részben annak köszönhető, hogy a mellkas ütögetése lehetővé teszi a hímek számára, hogy a fizikai méretük fitogtatása nélkül is felmérjék egymást.

A hegyi gorillák igyekeznek elkerülni a harcotForrás: Pinterest

A fizikai harc esetén mindig meglehetősen magas a kockázati tényező, még akkor is, ha egy hím valószínűleg megnyerné az összecsapást – hangsúlyozza Wright. – A hímek olyan hatalmas méretűek, hogy rengeteg kárt okozhatnak egymásnak.

A kisebb hímek hangja is visszatarthatja a többieket attól, hogy közelebb merészkedjenek. Hasonlóképp a közeledő egyedek is inkább úgy döntenek az üvöltést hallva, hogy nem akarnak túlságosan vakmerőek lenni és kockáztatni a testi épségüket.

Huszonöt különböző hangtípust használnakForrás: SWNS

Mivel a mellkas ütögetésének „csúcsfrekvenciája" általában szinkronban van a testmérettel (ami a dominanciához és a reprodukciós sikerhez kapcsolódik), a nőstény gorilláknak is rengeteg okuk van arra, hogy hallgassák és figyeljék azt.A tudósok szerint egy „különösen lenyűgöző" mellkas ütögetés vonzhatja a nőstényeket, bár ezt még nem vizsgálták.