A folyóvizek éjjel négyszer annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, mint nappal

Kongó-folyó
AFRICA. DEMOCRATIC REPUBLIC OF THE CONGO. THE CONGO RIVER NEAR MBANDAKA
Vágólapra másolva!
A folyóvizek éjjelente négyszer annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, mint nappal - derül ki egy új svájci kutatásból.
Vágólapra másolva!

Mivel az eddigi méréseket nappal végezték, azok fals becslésekhez vezettek azzal kapcsolatban, hogy a globális szénkörforgáshoz milyen mértékben járulnak hozzá a folyóvizek - figyelmeztet a lausanne-i műszaki egyetem (ETH Lausanne) folyami ökoszisztémákat kutató laborjának (SBER) szakértői csapata.

A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a folyóvizek kevésbé fontosak a szén-dioxid globális áramlási mennyiségét tekintve, mint például az óceánok. A patakok és folyók hatalmas mennyiségben veszik fel a szárazföldi szerves szenet, amelyet lebontanak, szén-dioxidot is termelve. A kontinenseket átszövő hálózatok komplexitása miatt azonban nagyon nehéz kiszámítani, mennyi kerül ebből a szén-dioxidból a légkörbe.

Forrás: AFP/ONLYWORLD.NET/Guyot-Ana

Eddig a kutatók a nappal - az esetek 90 százalékában reggel 8 és délután 4 óra között - végzett kézi mérésekre hagyatkoztak. A folyamatos merésekből ugyanakkor kiderült, hogy a folyóvizek szén-dioxid-kibocsátása csak az esetek 10 százalékában éri el ebben a "munkaidőben" a csúcspontot.

Az éjszakai órákban négyszer nagyobb volt a kibocsátás mértéke.

A kutatók szerint ennek több oka lehet.

- idézi Lluis Gomez-Genert, a SBER kutatóját az egyetem közleménye.

(MTI/APA/sda)