Holtan érkezett vissza a Földre az első űrállomás személyzete

Szaljut-1
A Szojuz-11 kabinja, a landolás után. Ekkor még nem sejtette senki sem, hogy csak három holttestet hozott vissza az űrkabin
Vágólapra másolva!
Ötven éve, 1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et. Az űrállomás rövid működését azonban súlyos tragédia árnyékolta be.
Vágólapra másolva!

A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, és számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás elméleti alapjait a 19. század végén az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fektette le, az első folyékony hajtóanyagot használó rakétát 1926-ban az amerikai Robert H. Goddard, a világűr elérésére képes első rakétát 1942-ben a német Wernher von Braun (a náci rakétaprogram, majd az amerikai űrprogram vezetője) építette meg.

Wernher von Braun lett az amerikai holdprogram egyik kulcsfigurája. Von Braun az általa tervezett, és az első embert a Holdra juttató Saturn V-B hordozórakéta mellett Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20171025-a-nemet-v-2-ballisztikus-raketa-volt-az-elso-eszkoz-ami-kijutott-a-vilagurbe.html

A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt,

hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelenthettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők bocsátották fel 1957-ben az első műholdat, majd éppen hatvan éve, 1961-ben Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban.

Jurij Gagarin a Vosztok-1 kabinjában a történelmi jelentőségű, 1961. április 12-én végrehajtott űrrepülése előtt Forrás: Ria/Novosti

Az "űrsokk" hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra.

Sikertelen volt az első dokkolási kísérlet, az űrhajósok nagy szerencséjére

A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek. Ezt már korábban is fontolgatta mindkét űrhatalom, igaz, inkább katonai céllal, s mindkét részről készültek tervek is. A szovjetek erre és a már sikeresen berepült Szojuz űrhajókra alapozva építették meg a Szaljutot.

A Szaljut-1 űrállomás Forrás: Ria/Novosti

A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből - egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből, továbbá egy dokkoló komponensből - állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.

Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból

Proton hordozórakétával, a dátumot Lenin közelgő, április 22-i születésnapja előtti tisztelgésnek szánták.

A Szojuz dokkolási kísérlete az űrállomáshoz, egy művészi grafikán Forrás:Pinterest

A Szaljut-1 első háromtagú személyzete - Vlagyimir Satalov parancsnok, Alekszej Jeliszejev fedélzeti mérnök és Nyikolaj Rukavisnyikov kutató űrhajós - négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén indult útnak, és másnap érkezett meg az űrállomásra.

A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáróajtót,

így öt és fél órán át tartó közös repülés után dolgavégezetlenül tértek vissza a Földre. Akkor úgy tűnt, hogy balszerencséjük volt, de az ezt követő események fényében akár szerencsésnek is tűnhetnek.

Halva érkezett vissza a Földre az első személyzet

A következő küldetés, az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 három utasa, Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev sikeresen dokkolt és át is szállt az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak, számos tudományos kísérletet végeztek el.

A Földre való visszatérés is látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták.

A Szojuz-11 személyzete a start előtti pillanatokban Forrás: Technet

Mint a vizsgálat során kiderült, leszállás közben az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött, és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta szigorú előírás, hogy az űrhajósoknak a start és a landolás során is viselniük kell a szkafandert. A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték.

A Szojuz-11 tragikus véget ért személyzete, akik az űrállomásról történt visszatérés közben haltak meg Forrás: Space Fact

A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: miután üzemanyaga elfogyott, fékező hajtóműveit 1971. október 11-én, 175 nap után utoljára kapcsolták be,

és a Csendes-óceán felett a légkörbe belépve megsemmisült.

A szovjet Szaljut-program során összesen hét űrállomást bocsátottak fel, ezeket 1986-ban a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak 1973-ban a Skylabot állították Föld körüli pályára.

A Szojuz-11 kabinja a landolás után. Ekkor még nem sejtette senki sem, hogy csak három holttestet hozott vissza az űrkabin Forrás: Space Safe Magazine

Az elmúlt években az űrhatalmak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén közösen dolgoznak, Kína a közeljövőben tervezi saját űrállomásának fellövését.

(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)