Csak a fűtési szezonnak van vége, a szén-monoxid veszélye marad

szén-monoxid-mérgezés
Vágólapra másolva!
Habár a hideg időjárás miatt a háztartások többségében még fűtenek, hivatalosan április 15-én véget ért a fűtési szezon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a szén-monoxid-mérgezések veszélye. A fűtési szezonban ugyan gyakrabban riasztják a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, de ahol nyílt lánggal működő vízmelegítőt használnak, ott egész évben veszélyt jelent a szén-monoxid. A legtöbb mérgezés és tragédia oka, hogy rossz, elavult, nem karbantartott, esetleg engedély nélkül felszerelt fűtőeszközzel fűtenek, illetve nem megfelelő a szellőzés.
Vágólapra másolva!

Leginkább azok a nyílt égésterű vízmelegítők jelenthetnek veszélyt, amelyek a szoba levegőjét használják az égéshez, és amelyek környezetében nem megoldott a levegő-utánpótlás. Egy ilyen vízmelegítő rövid idő alatt elhasználja egy kis lakóhelyiség vagy egy kisebb fürdőszoba levegőjét.

Egy nem megfelelően szellőző helyiségben hosszabb időt eltöltve az életünkkel játszunk.

A mérgezéses esetek 36 százaléka fürdőszobában, 13 százaléka konyhában, ugyanennyi hálószobában, 12 százaléka nappaliban, 26 százaléka pedig egyéb helyiségekben következett be.

Forrás: https://www.katasztrofavedelem.hu/29/hirek/237100/a-futesnek-vege-de-a-szen-monoxid-mergezes-veszelye-megmarad#lg=1&slide=0

Három egyszerű módszerrel megelőzhetőek a tragédiák:

• A nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők számára biztosítani kell a levegő-utánpótlást! Nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba. A szellőzőnyílásokat tilos letakarni, vagy átépítésnél megszüntetni.
• A fűtőeszközöket, vízmelegítőket évente legalább egyszer szakemberrel kell ellenőriztetni. Használjuk ki erre az otthon töltött időt és hívjunk szakembert!
• Egy megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelő életet menthet, hiszen jelez, ha veszélyes mennyiségű szén-monoxid keletkezik. Fontos a jól megválasztott érzékelő is.

A családi házakban életmentő lehet a szén-monoxid riasztó Forrás: MTI/Balázs Attila

A magunk mögött hagyott fűtési szezonban, 2020. október 15-e és 2021. április 15-e között 568 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 210 ember szenvedett mérgezést, három ember orvos által igazoltan szén-monoxid-mérgezés következtében hunyt el, további tizenegy ember pedig vélelmezhetően szén-monoxid következtében vesztette életét.

A szén-monoxid mellett a fűtési szezon másik jellemző „károkozói" a kéménytüzek.

Az idei szezonban 912 kéménytűz volt, a lángok az esetek 9,2 százalékában (84) terjedtek tovább az építmény más szerkezetére, átlagosan tíz négyzetméteren okozva további károkat. Összesen 845 otthonban keletkeztek kisebb-nagyobb károk kéménytűz következtében.

(Forrás: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)