Negyedik tesztrepülését tartotta volna a NASA marsi minihelikoptere, de az Ingenuity nem tudott felemelkedni a talajról. A mérnökök pénteken újrapróbálkoznak, hiszen eddig három alkalommal sikerült a minihelikopternek a magasba emelkednie.

Az 1,8 kilogramm súlyú Ingenuity nevű helikopter az első három repülésén egyre magasabbra emelkedett és egyre hosszabb időt volt képes repülni, és azt tervezték a NASA mérnökei, hogy a negyedik alkalommal még magasabbra száll fel, ám a helikopter a talajon maradt. A NASA repülésirányítói pénteken újabb tesztrepüléssel próbálkoznak - közölte az űrkutatási hivatal.

A mérnökök már korábban megmondták, hogy azzal számolnak, hogy a repülési kísérletek 85 százaléka lesz sikeres.

A február 18-án, a Marson földet érő Perseverance a tervek szerint egy teljes marsi éven, azaz 687 földi napon át a mikrobiális élet nyomai után kutat a bolygónForrás: MTI/EPA/NASA/JPL-Caltech/MSSS/-

Az Ingenuity repülései komoly technikai kihívásokat jelentenek, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének. Ez azt jelenti, hogy a minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 forgást kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön. 

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10x10 méteres területen.

A tervek szerint jövő hét elejéig fogják tesztelni az Ingenuity repülési képességeit a marsi égbolton. Utána fogja megkezdeni a marjáró fő misszióját, olyan kőzetminták gyűjtését, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalnak a Mars múltjából.