Titokzatos kőszerkezetek mesélnek az őskori szarvasmarha-kultuszról

mustatil
A most feltárt struktúra több rejtélyt is tartogat
Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábia északnyugati részén szétszórt, több mint hétezer éves múltra visszatekintő téglalap alakú építményeket találtak a régészek, amelyek egy őskori szarvasmarha-kultusz részei lehettek. A szakemberek a titokzatos struktúrák közül több mint ezer darabot „mustatil" (arab szó, jelentése „téglalap") névvel emlegetnek.
Vágólapra másolva!

Míg a most felfedezett struktúrák megjelenése változó, a mustatil általában téglalap alakú, és gyakran két részből áll. A régészeti munkák azt mutatják, hogy az építmények egy részének közepén egyfajta kamrát vagy nagyobb helyiséget építettek kőfalakkal körbevéve, a középén egy felállított kővel.

Az Antiquity tudományos szaklapban publikált tanulmány megerősíti a korábbi elméleteket, miszerint ezeknek a struktúráknak rituális célja lehetett; emellett bizonyítékot szolgáltat arra is, hogy egy szarvasmarha-kultusz részét képezték.

A most feltárt struktúra több rejtélyt is tartogat Forrás: Royal Commission for Al-Ula/Rebecca Elizabeth Banks

– mondta Melissa Kennedy, a Szaúd-Arábiai Királyság légi régészeti projektjének (AAKSA) igazgatóhelyettese a LiveScience online tudományos portálnak.

Hozzátette: ezeket a struktúrákat egyfajta „rituális installációkként" lehet értelmezni, amelyek a Krisztus előtt a késő hatodik ezred végére nyúlnak vissza.

A legutóbbi feltárások megtalálták az Arab-félszigeten a szarvasmarha-kultusz legkorábbi bizonyítékait.

A csapat kutatásából kiderült az is, hogy ezek az emlékművek építészetileg összetettebbek, mint azt korábban feltételezték: kamrákkal, bejáratokkal, és függőleges kőlapokkal tarkítottak.

Néhány struktúrát korábban már kifosztottak vagy megrongáltak, ám a kutatók 2019-ben a fel tudtak tárni egy eddig érintetlen mustatil-t.

A területen nagyszámú szarvasmarha csontot és szarvat, valamint juhok, kecskék és gazellák maradványait találták,

amelyek egy kőfalakkal körbevett helyiség közepén hevertek, egy nagy méretű, függőleges kő mellett. A tudósok ebből arra következtettek, hogy a szarvasmarha-kultuszhoz kapcsolódó rituálé részei, egyfajta „fajánlások" lehettek; ezt a kultuszt a szarvasmarhákkal kapcsolatos istenségeknek vagy természetfeletti erőknek szentelhették.