A testmozgás segíti a betegek felépülését a hosszan tartó Covid-19 tüneteiből

koronavírus
Vágólapra másolva!
Jelentős javulást tapasztaltak testmozgásukban, légzésükben, fáradtságukban és kognitív képességeiben azok a hosszan tartó Covid-19 tünetekben szenvedők, aki részt vettek egy hat hétig tartó rehabilitációs programban - közölték brit kutatók.
Vágólapra másolva!

Rehabilitációs programmal a koronavírus-fertőzés következményei ellen

Az angol Nemzeti Egészségkutató Intézet (NHR), a Leicesteri Egyetem, a Leicesteri Kórház és a Loughboroughi Egyetem kutatói a Chronic Respiratory Disease című tudományos folyóirat pénteken megjelent számában ismertették tanulmányukat a rehabilitációs programban részt vett 30 beteg állapotáról, akik hat héten át hetente kétszer vettek részt rehabilitációs foglalkozásokon.

Ezek a foglakozások felöltetek aerobik gyakorlatokat, gyaloglást vagy gyaloglógép használatát, a kar és a láb erőedzését, valamint egészségfelvilágosítási beszélgetéseket, a tünetek kezelésének segítésére.

A koronavírus-fertőzés az esetek többségében – 80% körül – enyhe tünetekkel zajlik. Súlyosabb, kórházi kezelést is igénylő tünetek kialakulása rendszerint az idősebb, vagy a krónikus -elsősorban magas vérnyomással, cukorbetegséggelélő- betegek, elhízottak körében szokott előfordulni Forrás: https://www.tudokozpont.hu/hirek/koronavirus-fertozes-utan-ilyen-tunetek-eseten-javasolt-a-kivizsgalas

A kutatók statisztikailag jelentős javulást tapasztaltak a páciensek állapotán. Az általuk összeállított terápiás program (FACIT) mérőszámai szerint a páciensek fáradékonysága 5 ponttal javult hat hét alatt.

Javult a mértékadó klinikai képességi vizsgálatokkal mért általános jólétük valamint a szellemi képességeik is.

Olyan betegeknek ajánlották fel a rehabilitációs programban való részvételt, akik úgy érezték, hogy mindennapos tevékenységükre hatással vannak a hosszan tartó Covid-19 fizikai és/vagy pszichológiai tünetei. Kizárták azokat a betegeket, akiknek akut tünetei voltak, orvosilag nem voltak stabilak (például nem kezelték cukorbetegségüket) vagy olyan tüneteket mutattak - szaglás, ízérzékelés elvesztése-, amelyek azt jelezték, hogy számukra nem előnyös egy légzőszervi rehabilitációs programban való részvétel.

Sok résztvevőnek javultak a tünetei

A résztvevők között egyenlő arányban voltak nők és férfiak, akiknek az átlagéletkora 58 év volt. 87 százalékukat kezelték kórházban, átlag 10 napon át. 14 százalékukat kezelték intenzív osztályon lélegeztetőgépen. Négyüknek volt korábban légzőszervi problémája.

Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

"Az alkalmazott rehabilitációs program a Covid-19 után biztató javulást mutatott a klinikai eredményeket tekintve. Senkinek sem kellett abbahagynia azért, mert rosszabbodtak a tünetei és a program magas arányú befejezése azt jelzi, hogy a betegek megfelelő kezelésnek tartották" - idézte a kutatóintézet közleménye Sally Singh professzort, a Leicesteri Kórház érrendszeri és légzőszervi rehabilitációs részlegének a vezetőjét.

A koronavírus elleni leghatásosabb védekezés a vakcina Forrás: MTI/Krizsán Csaba

"Voltak aggodalmak azt illetően, hogy a rehabilitáció súlyosbítja a tüneteket, vagy újakat vált ki, és hogy a testmozgás felerősíti a fáradtságot.

Eredményeink ezutóbbit nem mutatták ki, és sok résztvevőnek javultak a tünetei.

Ez azt feltételezi, hogy az alkalmazott légzőszervi rehabilitációs kurzus része lehet egy betegközpontú és holisztikus megközelítésű programnak a hosszan tartó Covid-tünetek különféle megjelenésének a kezelésére" - tette hozzá a professzor.

A kutatócsoport elismerte, hogy a tanulmányban nem volt hasonló tünetekkel rendelkező kontrollcsoport, hogy össze tudják hasonlítani a két csoport egészségi állapotát, ezért újabb vizsgálatokra van szükség nagyobb létszámú résztvevővel, hogy az eredményeket megerősítsék.

(Forrás: MTI)